Gyurkity Péter

A vállalatok fele letiltja a közösségi oldalakat

Legalábbis a tengerentúlon, ahol az illetékesek elsősorban a munkahely produktivitás visszaesésétől tartanak. Kevés cég teszi lehetővé az ilyen és hasonló portálok látogatását, amelyek főleg személyes célokat szolgálnak.

A Wired Epicenter blogjában olvasható részletes bejegyzés szerint a Robert Half Technology által elvégzett felmérés végződött érdekes eredménnyel, jóllehet a pontos adatok számos felhasználó várakozása alatt maradtak. Ilyen érdekes részlet például, hogy az amerikai vállalatok 54 százaléka, vagyis alig több mint fele tiltja a népszerű közösségi oldalak látogatását alkalmazottai számára.

Ezen közösségi oldalak listáján olyan neveket találunk, mint a Facebook, a Twitter, a MySpace, vagy akár a LinkedIn. A felmérésben részt vett cégek 19 százaléka engedélyezi ezen oldalak letöltését kizárólag üzleti jellegű célokra, míg mindösszesen 16 százalék engedélyezi az alkalmazottak számára a korlátozott személyes jellegű felhasználást. Nem meglepő, hogy az illetékesek elsősorban a produktivitás visszaesésétől tartanak, hiszen a munkahelyen sokan ütik el az időt az internetes szolgáltatásokkal és egyszerűbb játékokkal, ahelyett, hogy az elvégzendő feladatokra koncentrálnának.

A második csoportba tartozók 87 százaléka ismerte el, hogy többnyire személyes célból látogatja a fenti portálokat, jóllehet munkahelye kizárólag üzleti célokból engedélyezi a hozzáférést (ezen esetben nyilván elsősorban a Twitter és a LinkedIn jöhet szóba). A teljes blokkolás mellett döntő cégek aránya azonban sokaknak még így is alacsonynak tűnik, ők a saját tapasztalataikból kiindulva 90 százalék feletti eredményt vártak. Egy júliusban közzétett hasonló felmérés a Nucleus Research jóvoltából egyébként arra mutatott rá, hogy a közösségi oldalak miatt átlagosan 1,5 százalékkal csökken a munkahelyi teljesítmény, ami nem tűnik soknak, az már azonban figyelmeztető jel lehet a munkaadók számára, hogy egyesek akár napi 2 órán keresztül is képesek a haszontalan webalkalmazásokkal és pletykával szórakozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • coolbboy83 #17
    Helyes..... az ilyen munkahelyeken vannak a sokatkereső semmittevők, legalább most nem neteznek annyit.
  • Caine #16
    Elég érdekes elképzeléseid vannak a kapitalizmusról.
    Ha egy dolgozó hatékonyabb úgy, hogy óránként 10 percet pihen, akkor bármelyik kapitalista hülye lenne nem kihasználni a lehetőséget, hogy 3%-al nőjön a termelékenység vagy a hatékonyság.
    Ha negatívan befolyásolja, akkor letiltani. Ennyi.

    A kapitalizmus arról szól, hogy minél több pénzt csináljak, nem arról, hogy másokat szivassak, főleg ha ez nekem is rossz.

    Szerintem te kevered a kapitalizmust a vadkapitalizmussal (vagy az idiotizmussal). Ez a kettő van Kishazánkban mostanság.
  • Komolytalan #15
    Ha nincs munka, lehet tanulni. Mondjuk nekem ahhoz is net kell, de ezzel biztos nem mindenki van így.
  • Komolytalan #14
    Bankokban pl ezt csinálják. Nincsen http protokoll és kész:-) Email van, az elég sokaknak elég is kellene hogy legyen.
  • Laslow #13
    willcox: éppen ez a lényeg, hogy egy irodában a futószalaggal ellentétben nem egyenletes a munkaterhelés! Nem rúghatod ki az alkalmazottak felét, mert ma éppen nincs mit csinálniuk, hisz a holnap beeső munkát így is csak túlórázva fogják tudni határidőre elvégezni... Ma netezzenek kedvükre, nem korlátozom le a netet, holnap meg dolgozzanak keményen. Ez így korrekt, nem?

    (Jó, vannak egyéb lehetőségek is. Pl.: a laza napokra szakmai továbbképzéseket lehet szervezni, vagy bérelt munkaerőt foglalkoztatni, akiket a laza napokon nem fizetsz, viszont akiknek a dolgos napokon jóval magasabb a napidíjuk.)
  • MaT #12
    Munkaidoben semmi keresni valom nincs ott, viszont munkambol kifolyolag sokszor ejszakai muszakot csinalok. A munkaszerzodesben benne van, hogy este 10 ora utan az irodankban levo gepet arra hasznaljuk amire akarjuk. Hat mostmar nem ugy nez ki... Amugy igen telefonrol tovabbra is elerem.
  • willcox #11
    Az emberek többsége még akkor is netezik, ha van munkája, és ez a baj. Ha meg nincs elég munka, akkor kevesebb ember is elég...
  • willcox #10
    Futószalag mellett nincs is olyan gép, amiről lehetne internetezni.
  • Laslow #9
    Szerintem nem a netet kell lekorlátozni, hanem egyszerűen aki a túlzott munkahelyi netezés miatt nem végzi el a munkáját, azt ki kell rúgni.

    A munkahelyemen nem korlátozott a net, de ez még sincs a teljesítményem kárára (sőt, ha nem lenne net, lehet, hogy már nem itt dolgoznék!). Ha sok a munkám, nem webezek, akár el sem indítom a böngészőt. Ha viszont épp lazább nap van, miért baj, ha egy órán keresztül nézegetem teszem azt a gitárokat vagy a videokártya-teszteket?
    A munkaterhelést nem lehet teljesen egyenletesre belőni, hacsak nem egy gyárban dolgozik valaki a futószalag mellett...
  • willcox #8
    Teljesen jogos a dolog. Sőt, csak az emberek kis százalékának a munkája teszi szükségessé az internethasználatot. Vagyis: az internetelérést csak annak a kis százaléknak engedném meg, akinek kell a munkájához. A többi meg, ha internetezni akar, csinálja otthonról, vagy internetcafeban, de ne munkaidőben.