Kruza Richárd

Sony Ericsson W995 ismertető

A W995 a Cybershot és Walkman telefonok egymáshoz közeledésének eredménye, ez a típus elhomályosítja a két termékvonal közötti különbségeket.

A gyártó ezzel kapcsolatos, nemrég Japánban bejelentett koncepcióváltása nyilván a vásárlók hatására történt, akik valamivel elégedetlenek voltak az eddigi SonyEricsson telefonok vonatkozásában. A jövőben tehát eltűnhet a Cybershot és Walkman felirat az gyártó telefonjairól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A jövőkép első hírnöke a W995, ami ugyan még Walkman telefon (nem is akármilyen), viszont fényképezés és egyebek vonatkozásában nem lett kompromisszumok áldozata. Összességében véve igen figyelemreméltó készülékkel ismerkedtünk meg.

Kívülről

Annak ellenére, hogy a W995 egy szétcsúsztatós telefon, 97x49x15mm-es külső méretével viszonylag vékony. Természetesen létezik ennél kisebb telefon is, ekkora tudással azonban már nem biztos. Megjelenésében követi a SonyEricsson telefonok aktuális stílusvonalát: szögletes alapforma, elegáns, egyszerű vonalak. A készülék alján és tetején lévő, hangszórókat takaró, jelen esetben narancsságra lapok formája lehetne egy 70-es évekbeli amerikai autó hátsó lámpája:


69-es Cougar és SE W995

Az előlap és az akkumulátor fedél igényes csiszolt fémből van, a többi elem fém vagy festett műanyag. A készülék kivitele a prémium kategóriának megfelelő: kézbevételkor emlékezteti tulajdonosát arra, hogy bizony nem kevés összeget fizetett ezért a jószágért.

A telefon fogása nagyon jónak mondható. A gombok kiosztása kellemes, mivel a tervezők ebben az esetben szerencsére szakítottak a nagyon kellemetlen összecsoportosított gombok koncepciójával (pl. W715). Ennek következtében a két legfontosabb gomb, az "igen" és a "nem" minden egyébtől távol, a készülék szélein helyezkednek el. Ez a mindennapi használatban nagyon sokat jelent. Ezen felül a többi gomb kezelése is kényelmes, még egy nagyméretű férfikéznek is.

A szétcsúsztatás mozgása sima de határozott, és semmi sem lötyög. Majdnem minden gomb tökéletesen kézreáll, ezalól a hangerő fel-le gombok a kivétel, ugyanis túlságosan alacsonyan vannak elhelyezve. Beszélgetés közben nehézkes emiatt a hangerőt szabályozni, ráadásul kicsit nehéz kitapintani ezeket a gombokat. A többi kezelőszervvel semmi probléma nincs, és ez esetben a numerikus billentyűk is jó minőségűek, mozgásuk, méretük, elhelyezésük is jól átgondolt.

Amint a fenti képeken is látható, a márkajelzésből a tesztidőszak alatt alig maradt a készüléken. A néhány nap alatt, nagyon könnyen lejövő felirat persze nem biztos, hogy minden készülékre áll. A jobb oldalon, csiszolt fém alapon találhatóak meg a zenehallgatáshoz és fotózáshoz tartozó gombok. A készülék ezen kezelőfelülete stílszerűen úgy néz ki, akár egy régebbi, jó minőségű hifi készülék miniatürizált előlapja. Ezen hatást növeli a zenehallgatáskor a gombokat megvilágító narancssárga fény.


Akár egy régi hifi

A szemközti oldalon a szokásos dedikált "Walkman" gomb és a multiport található - nagyon előnyos, hogy utóbbin kívül a készülék tetején végre egy minijack aljzat is el lett helyezve, tehát bármilyen fülhallgatót, erősítőt csatlakoztatni tudunk hozzá. Érdekességnek számít a hátlapon található kihajtható fül, ami lényegében egy támasz. Használatával a telefon például egy íróasztalon olyan szögban helyezkedik el, ami lehetővé teszi a kényelmes videózást. A fül teljesen kihajtható, aminek köszönhetően a készülék kampóra vagy szögre is akasztható. Érdemes megjegyezni, hogy erős fémből van, tehát egyáltalán nem tűnik sérülékenynek.


A kitámasztott W995

Összességében véve a W995 külsejét tekintve egy tetszetős, igényes prémium kategóriás telefon, aminek jó az ergonómiája. Nézzük meg mi van belül.

Kijelző

A 2,6 collos kijelző 240x320 pixeles felbontásával és 262 ezer színével élénk kontrasztokat, szép képminőséget produkál. Azonban ez a telefon médialejátszó is egyben, és ebben a vonatkozásban létezik a piacon nagyobb, jobb kijelző is (pl. SonyEricsson K sorozat vagy iPhone). Teljesen világos, hogy a kijelző nem lehet nagyobb a telefonnál, azonban ha valaki kifejezetten videók nézegetésére keres készüléket, más típussal jobban jár. Menü

A készülék kezelése nem okozhat gondot senkinek, pláne olyannak, akinek volt már SonyEriccson telefon a birtokában. A menü ugyanis a gyártótól megszokott szisztéma szerint van felépítve, és mivel ez nem egy okostelefon, jelen esetben ez a megoldás a célnak tökéletesen megfelel. A menüszerkezet logikusan van felépítve, melyben intuitívan lehet közlekedni, szinte mindenre rá lehet jönni. Ettől függetlenül amennyiben valaki még új az SonyEriccson telefonok világában, jól teszi, ha végigböngészi a használati utasítást, mivel a személyre szabhatóság lehetőségei kényelmesebbé teszik a mindennapi használatot.

Fényképezőgép

Nagyon úgy tűnik, hogy a W995 a C905 8,1 megapixel felbontással rendelkező fényképezőgép modulját kapta meg, ami nagyon dícséretes. Egyetlen különbség a vaku, ami jelen esetben Xenon helyett sima LED, melynek fényereje valamelyest gyengébb. Minden olyan funkció megtalálható a készülékben, ami szeretné a fényképezőgépek kategóriájába emelni: képstabilizálás (szigorúan szoftveres), autofókusz, mosolyexponálás és BestPic funkció. Utóbbi hét képet készít az exponálás előtt és után annak érdekében, hogy később ki lehessen választani a legjobb verziót. Optikai zoom természetesen nincs, helyette a 16-szoros digitális megoldást használhatjuk.

Képminőség vonatkozásában azonban a W995 továbbra sem közelíti meg a olcsó kategóriás, márkás kisgépekét, íme néhány tesztfotó:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Erős napsütésben tulajdonképpen első ránézésre viszonylag szépnek hatnak a fotók, azonban amint betesszük a lábunkat valahová ahol kevesebb a fény, drasztikusan romlik a képminőség, és a digitális fotózás összes hátulütője koncentráltan jelenik meg. A kép zajos, a részletek elmosódnak és a színvilág nagyon fakó, ráadásul el is tér a természetestől, mivel a picike optika és képérzékelő nem adnak éppen ideális alapot a minőségi fotóknak. Ezen kívül nincs optikai zoom, ami önmagában elképzelhetetlen egy mai fényképezőgép esetében.

Igaz, a gyári közlések nem is utalnak másra, miszerint ez egy kamerás Walkman mobil, és nem állítanak olyanokat, miszerint tökéletes képeket lehet késziteni vele, mint a korábban tesztelt C905 esetében. Kamerás mobilnak tehát a W995 jónak mondható, hozza az aktuális technikai színvonal magasnak mondható szintjét.

Zenehallgatás és médialejátszás

Teszkészülékünk egyik fő erőssége kétségtelenül a zenehallgatással kapcsolatos tudása. Az első olyan SonyEricsson telefonról van szó, melyben 3.5 mm-es minijack aljzat is van, tehát hozzácsatlakoztathatunk bármilyen fülhallgatót vagy külső eszközt, például erősítőt. Ezen kívül a multiport-on keresztül a gyári fülhallgatókat is használhatjuk: teljes a választék.

A beépített sztereó hangszórók szintén újdonságnak számítanak. Természetesen sztereó hatásról nemigen beszélhetünk, azonban tény, hogy a többi típushoz képest jobban és hangosabban szól a W995, minden külső eszköz nélkül. Lényegében egy közepes méretű szobában hallható rajta a rádió vagy a rátöltött zene, film. A magas frekvenciák valamelyest szeparáltak, emiatt hallhatóak a hangszerek, tehát nem mosódik össze minden teljesen.

A hatást fokozhatjuk a rácsatolható, opcionális hangszóróval. Ez kétségkívül lényegesen nagyobbat szól, de az akkumulátort is gyorsan lemeríti. Ráadásul mivel a multiporthoz csatlakozik és nincs rajta bemenet, zenehallgatás közben nem lehet áram alatt tartani a szerkezetet. Aki tehát (az MP3 technológia keretein belül) jó minőséget szeretne, használjon fülhallgatót, akár sajátot, akár a gyárit. Utóbbi viszonylag jól szól, pontosabban megfelel a ma divatos, mélyhang-kiemelős hangzásvilágnak.

Filmek, videók nézegetésére a képernyő méretének megfelelően alkalmas a W995. Tudvalevő, hogy létezik nagyob képernyő is a mobilpiacon, azonban ebben az esetben úgy tűnik nem ez volt a fő cél, és a W995 mint mobiltelefon még éppen kellemes használati eszköz. Ha tehát kifejezetten hordozható médialejátszóra vágyunk és kevésbé számít a méret, jobban járunk egy erre kihegyezett készülékkel.

Mozgóképek vonatkozásában alapvetően WMV és MPEG-4 formátumokat kezel a készülék, a számítógépen tárolt anyagok egyszerű alkalmassá tételét és telefonra helyezését pedig a gyári MediaGo szoftver biztosítja. A korábbi, Media Manager-hez képest az új szoftver sokkal jobb, mellyel zenét és teljes hosszúságú mozifilmeket is vásárolhatunik és letölthetünk az internetről. Videolejátszó üzemmód esetében pedig a W995-ben számos olyan funkciók van, amikkel eddig csak a Cybershot telefonok büszkélkedhedtek.

Kommunikáció

Lényegében minden aktuális vezeték nélküli lehetőséggel fel van ruházva a W995: négyféle GSM, GPRS, HSDPA 3G,Wi-Fi (802.11b/g), valamint természetesen Bluetooth 2.0. A csomagban található USB kábellel pedig PC-hez és MAC-hez egyaránt csatlakozhathatjuk. A telepített email kliens és internetes böngésző jól működik, és hab a tortán, hogy elforgatáskor automatikusan fordul a kép is. A programok között található egy könnyen kezelhető YouTube kliens is, valamint az ismert Track ID zenefelismerő funkció.

Navigáció

A GPS vevőnek köszönhetően navigálásra is alkalmas a W995, a gyakorlatban azonban nem egyenértékő egy önálló GPS navigátorral. Két telepített szoftver, a Google Maps és a Wayfinder találhatóak meg benne, azonban mindkettőnek szüksége van internetes adatletöltésre. Ez pluszköltséget jelent, sőt, a járatlan felhasználó emiatt komoly meglepetésekben is részhesülhet a következő havi telefonszámla vonatkozásában. Másrészt a mozgás közbeni internetkapcsolat nem mindenhol és minden esetben folyamatos, vagy egyformán jó minőségű, ami miatt a navigációs alkalmazás működésében fennakadások adódhatnak. Ettől függetlenül nem egy rossz dolog, hogy az ember zsebében mindig van egy navigációra alkalmas szerkezet, és persze forgalmas utakon, lakott területen nem szokott sűrűn probléma lenni az internet kapcsolattal és a navigációval sem.

Dícséretes, hogy a gyári csomagban egy 8 GB-os memóriakártya is megtalálható, az már sajnos kevésbé, hogy ez egy M2 kártya, amit csak a Sony eszközök kezelnek. Annál is inkább, mert a cég nemrég jelentette be, hogy hamarosan áttér a sokkal népszerűbb microSD formátumra.

Összegzés

A SonyEricsson telefonok evolúciójában mindenképpen mérföldkőnek számít a W995, mivel fémjelzi a Walkman és Cybershot termékvonalak közeledését, koncepciójának fokozatos megszűnését. A készülék ráadásul felépítésének és kiforrott, minőségi megoldásainak köszönhetően kítűnően használható a mindennapi életben.

Komplett tudással rendelkezik, ennek ellenére nem nevezhető kifejezetten médialejátszónak vagy fényképezőgépnek, mivel mindkét vonatkozásban léteznek jobb tulajdonságokkal rendelkező készülékek. Ám ha ettől elvonatkoztatunk és megértjük, hogy a W995-tel nem is ez volt a célja a gyártónak, hanem egy nagytudású mobiltelefon létrehozása, másképpen nézünk rá. Ugyanis tényleg mindent tud, amit egy mobil tudhat, ugyanakkor külső mérete, felépítése, kinézete és jellege mindenképpen a prémium kategóriás, könnyen használható telefonok kategóriájába sorolja a W995-öt. Innentől fogva a potenciális vevőnek már csak a vételárral kell megbarátkoznia, ami jóval 100 ezer forint felett van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BIZ0906 #11
    Jóval 100e felett van mi?
    Ugyan :)
  • Inquisitor #10
    "a kihajtható támasztékból én rögtön arra asszociáltam, hogy mobilTV is van benne."
    Van ám Sony Walkmen telefon is (Ericcson nélkül!), ami csak japán belpiacra készül, abból van olyan modell amiben rendes DVB-T tuner van, nem ám DVB-H. Létezik ilyen telefon még GigaByte-tól is, meg van pár noname kínai telefongyártó aki beleteszi.

    A megapixelről: Szerintem már 2Mpixeltől fölfelé igaz, nem 6-tól. Ráadásul pl. a FuJi s5700-ben nem picit jobb optika volt, még is zajosabb képet adott a 7Mpixeles érzékelője, mint az s5600 5Mpixeles verziója. Tehát nem elég a jó optika, jó érzékelő is kell ...
  • road96 #9
    Nagyon cool kis szerkezet. :P Még jó h most akarok new telót venni. :D
  • narumon #8
    "Próbáltál már nyomtatni fényképet? Nyilván nem... "

    Ritkán szoktam, de hogy jön ez most ide? Nem egészen értem..
  • kvp #7
    "Az első olyan SonyEricsson Walkman telefonról van szó, melyben 3.5 mm-es minijack aljzat is van, tehát hozzácsatlakoztathatunk bármilyen fülhallgatót vagy külső eszközt, például erősítőt."

    Ez nem nagy ujitas, a tobbi sonyericsson telefonhoz is van olyan csatlakozo, ami belemegy a telefon adatcsatlakozojaba es van rajta egy szabvany jack. Most fogtak magukat es beleepitettek a telefonba. A szabvany sonyericsson-os headset amugy is kelleni fog a jovoben, mert abban van a mikrofon, a vezerlopanel es az fm radio antennaja. Viszont mar letezik olyan headset is ami a mikrofonnal tartalmazza a jack dugot, tehat a fulhallgatok cserelhetoek a mikrofon es az abba epitett vezerlopanel megtartasaval. Egyebkent a szabvany sonyericsson dugon van sztereo hang ki es bemenet, usb port es video kimenet. Igy lehet kapni olyan kabeleket, amivel akar egy tv-re is ra lehet kotni a keszuleket.
  • mrlujoak #6
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

    " Az első olyan SonyEricsson telefonról van szó, melyben 3.5 mm-es minijack aljzat is van, tehát hozzácsatlakoztathatunk bármilyen fülhallgatót vagy külső eszközt, például erősítőt."

    Akkor a Sony Ericsson J132 és az Xperia X1 mit rejt magában?!

    Egy "walkman" szó betoldásával nem lenne tárgyi tévedés!

    Az első olyan SonyEricsson Walkman telefonról van szó, melyben 3.5 mm-es minijack aljzat is van, tehát hozzácsatlakoztathatunk bármilyen fülhallgatót vagy külső eszközt, például erősítőt.

    mrlujoak
  • torcipepe #5
    az mondják, hogy kb 6MP fölött jó optika nélkül a képzaj annyira megnő, hogy a minőség már csak romlik.
    Cybershot telónak nem is igazán nevezhető. azokon általában van védőlap az optikának és a vakunak. a LED fotófénnyel meg szinte semmire nem megy az ember.
    a digizális zoom is parasztvakítás, csak "janizni" lehet vele. jobban jár az ember ha nem használja. PC-re áttöltve pedig úgyis bele tud nagyítani a képbe, még jobban is, mint amit a zoom produkál.
    a kihajtható támasztékból én rögtön arra asszociáltam, hogy mobilTV is van benne.
    összefoglalva: nem használnám. ha hozzámvágnák, akkor rögtön be is cserélném egy tényleg jó telóra.
  • Csak77 #4
    Próbáltál már nyomtatni fényképet? Nyilván nem...
  • slime001 #3
    Pont ez az értelme. Számháborúzni meg janizni a telóval, hogy nekem hány megapixeles!:)
  • Taybore #2
    Elég ratyi minőségűek a cikkben található fényképek, amik a telefonról készültek (nem a telefonnal).