MTI

Lassult a Sony Ericsson tempója

A világ nagyságra negyedik mobilkészülék-gyártója a tavalyinál kisebb nettó bevételt és adó előtti eredményt jelentett az idei első negyedévről.

A közepes és magas árú készülékek piaca lassulva nő ott, ahol a Sony Ericsson piaci jelenléte erős, főként Európában, és általában fékezi az értékesítést egyes alkatrészek hiánya, az eredmény növekedését pedig a több kutatási-fejlesztési kiadás. "Tavaly a Sony Ericsson arra összpontosított, hogy növelje jelenlétét az új piacokon, és csökkentse hagyományos ráutaltságát a telített európai piacra a drága készülékeknél. Ezt a stratégiát folytatjuk, és 2011-re a világ első három gyártója között akarunk lenni" - mondta a cég elnöke, Dick Komiyama.

A piacmegdolgozásnak ára van: a mostani első negyedévben a cég 22,3 millió készüléket adott el világszerte, nagyjából a március közepén megjelent előzetes vállalati becsléssel összhangban, de már csak 121 eurós átlagos listaáron a tavalyi első negyedévi 134 euró és a tavalyi utolsó negyedévi 123 euró helyett. Az értékesítés mennyisége 2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de a szezonálisan indokolhatónál is jobban elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 30,8 milliótól. Emiatt gyengült tovább az eredmény éves összehasonlításban, miután a tavalyi első félév végéig a sokkal nagyobb arányú mennyiségi növekedés még - habár egyre szerényebb és szerényebb mértékben - ellensúlyozta az átlagár csökkenésének hatását.

A nettó bevétel a tavalyi első negyedévihez képest 8 százalékkal 2,702 milliárd euróra csökkent, és szintén messze elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 3,771 milliárdtól. A cég világpiaci részesedése 8 százalékra csökkent a tavalyi utolsó negyedévi 9 százalékról. A Sony Ericssonnál úgy becsülik, hogy a világ mobilkészülék-piaca az idén 10 százalékkal bővülhet, lassabban, mint tavaly, és a növekedés többsége a felzárkózó piacokról származhat. Tavaly egész évben a Sony Ericsson 103,4 millió készüléket adott el, 38,2 százalékkal többet, mint 2006-ban, a növekedés üteme több mint kétszeresen meghaladta a világpiaci átlagot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Scamp #19
    Én nem egy hónapja vettem Sony Ericsson P990i-t. Igaz nem új hanem 3 hónapos, de semmi baja.Ráadásul Symbian 9.1 van rajta. Így 3 hónaposan 38ezer volt és még érintő képernyős is...Plusz van wlan. Nagyon nokiás vagyok de ez volt olcsó...mármint ha a Tudás/Ár arányt nézzük.
  • M0RN1NGST4R #18
    szerinted miért van ennyi büntetőpontja? biztos mindig nagyon toleráns másokkal...
  • Molnibalage #17
    Humorérzék nuku?
  • gabr #16
    Ki az a marha, aki a Falcon modderek védelmezője?
  • Molnibalage #15
    6 év alatt összesen 2 telefont vettem. Már bocs, de ki az a sok marha aki 40-50k-ért vesz TELEFONT?? Nekem az első egy Siemens A40 volt assszem (az tönkrement) most egy C45 van.
  • 5c0rp330n #14
    dehogy kell. n95 nem túl jó sajnos. nem lenne rossz, ha nem összvissz 20 mega ram lenne, nem féltégla mérete lenne és nem lenne még ezek ellenére is méregdrága. így viszont az a szomorú igazság, hogy az E51 is elveri (a kamerát és gps-t kivéve). aki pedig fullextrás telóra vágyik, annak is N82 sokkal jobb. szóval az n95 eléggé egy vakvágány most, nem sok értelme van ma már olyat venni.
  • l3alF1aKe #13
    menetrendet nézegetni tényleg kell egy n95 muhahaha :D
  • ThomasTheKoRner #12
    Jól van...hagyjad már!
    Ha wlan lenne a telójában akkor nélkülözhetetlen alapdolog lenne,de mivel nincs,így egy felesleges kacat.

    Sok ilyen ember van sajnos,de nem kell foglalkozni vele...lényeg hogy mindenki boldog legyen.
  • roliika #11
    Melyik város? :D Pest maximum...
  • 5c0rp330n #10
    nem ugyanaz a proci van benne, mint N95-ben, hanem ugyanaz, mint E51-ben.
    ez pedig a Freescale i.MX31 369MHz-es proci. N95-ben Texas Instruments OMAP 2420 332MHz-es proci van, órajelben gyengébb, összességében szerintem valamivel erősebb. hogy ronda-e, az tény, én legalábbis senkivel nem találkoztam volna, aki az ellenkezőjét mondta. az F500 hogy jön ide? rákerestem azért, az egy alapból nem szemetkápráztató teló voda által elcsúnyított változata, ahogy látom, de még az is szebbnek tűnik :)
    WLAN fölöz?
    "mert ha van akkor ott van a laptopom hozzá"
    szinte az egész város bármelyik pontján találni WLAN hálót, kétlem, hogy a laptop mindig ott van a zsebedben :) szóval ilyen hülyeségeket se mondjunk már :)