Napi Online

Nagyító alatt a Yahoo-Microsoft üzlet

Az amerikai piacfelügyelet további dokumentumokat kért be a Microsoft és a Yahoo együttműködése kapcsán - közölte a két társaság pénteken.

A trösztellenes hatóság továbbra sem látja biztosítottnak, hogy az ügylet - amelynek keretében a Microsoft keresőmotoros technológiát adna át a Yahoo-nak - nem sérti-e a tisztességes piaci verseny feltételeit.

Az amerikai igazságügyi minisztérium antitöszt bizottsága korábban egyszer már számos kapcsolódó dokumentumot kért be kontrollra; a mostani igény arra utalhat, hogy a vizsgálat akár hónapokig is elhúzódhat.

A júliusi, 10 évre szóló megállapodás révén a két társaság abban bízik, hogy nagyobb konkurrenciát támaszthatnak a Google-lel szemben. A Google jelenleg 65 százalékos részesedéssel piacvezető az online keresők között, amit messze lemaradva, 19, illetve 9 százalékkal követ a Yahoo és a Microsoft.

A szakértők azonban arra számítanak, hogy a részletekbe menő vizsgálat után az ügyletet engedélyezik a hatóságok. Miután a Yahoo és a Google hirdetési piacon tervezett együttműködését nemrég heves ellenállás fogadta a hirdetők és az újságok részéről, most megértőbbnek tűnnek ezzel az ügylettel szemben, mivel az szerintük erősebb versenyt támaszthatna a jelenleg már-már egyeduralkodó piacvezető társaságnak - idézi a CNBC az egyik, neve elhallgatását kérő forrását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!