Kruza Richárd
Canon PowerShot SX200 IS ismertető
|
Kívülről
Tesztgépünknek kívülről nagyon hasonlóan néz ki, mint a konkurrens Panasonic gép, viszont más stílusjegyekkel van ellátva, ezért ez esetben is könnyű beazonosítani a márkát. Fekete, kék és piros színekben kapható. Külső méretét (103 × 61 × 38 mm) és súlyát tekintve (220 g) a riválisokhoz képest középmezőnyben van. Az elöl lévő nagy méretű optika és a fekete szín komolyságot kölcsönöz: semmilyen divatos dolog nincs rajta, szinte csak egyenes vonalakból áll. Öszességében véve semmi különös, viszont kiválóan illeszkedik egy fotóstáskába gépvázak és komoly optikák mellé. Egyszóval jól néz ki a PowerShot SX200 IS.
Az első és hátsó borítás fém, hátulról nézve a jobb oldali króm borítású rész sajnos nem. Ennek kivételével minden tökéletesen illeszkedik és nagyon igényes: a jobb oldali, HDMI és USB csatlakozó ajtaja becsukott állapotban lötyög. Ez sajnos alapvetően rossz hatással van az érzetre, mivel lényegében ez rész a markolathoz tartozik, tehát egyfolytában érzékeljük a lötyögést. Érthetetlen megoldás egy ilyen kategóriájú gépnél. A gép alján lévő akkumulátor és memóriakártya ajtó viszont masszív, jól illeszkedik, ráadásul kinyitáskor egy rugó segítségével pattan fel. Az állványcsavar fém, viszont nagyon messze esik az optika vonalától. Igaz, az akkumulátor-memóriakártya ajtót szabadon kinyithatjuk, amennyiben állványon van a gép.
A gép fogása jó, az előlap viszont csúszik. Ebben a kategóriában valami miatt a gyártók úgy spórolnak a gumiborításokkal, mintha ezek beépítési költségén múlna a cég következő évi mérlege. Egy ügyes formájú gumiból készült ujjtámasz sokat javítana a helyzeten, mivel fogáskor a középső ujj csúszkál, ami bizonytalanságérzetet okoz.
A gép hátlapja első ránézésre teljesen szokványos, másodikra már feltűnik, hogy az iránygombok köré a Canon DSLR gépvázakhoz hasonló vezérlőtárcsát helyeztek el a tervezők. Ez a kezelőszerv önmagában kiemeli a PowerShot SX200 IS-et az átlagból, és nyilván profi hatást szeretne sugallni. Ennek mozgása kellemesen finom, és nem zavarja az iránygombok használatát sem, valamint kézi élességállításkor is jó szolgálatot tesz. Itt egyetlen probléma van, hogy a bal iránygomb megnyomásakor ujjunkat nagyon zavarja a képernyő vastag kerete. Olyannyira, hogy normál férfikéz esetében gyakran egyszerre több gombot is megnyom az ember, akaratlanul.
A gép tetején található az exponálógomb köré font zoomgyűrű, mellyel két fokozatban lehet a zoomolás sebességét állítani. Ennek mozgása kicsit nehéz, legalábbis a gyűrűn lévő bütyökhöz képest, mivel zoomolás közben így a bütyök hajlamos kiugrani az ujjunk alól. Ugyanitt felül találjuk meg a módtárcsát is, mely kizárólag két kézzel való fogás esetében kezelhető. Így sem túl szerencsés a kialakítása mivel süllyesztett, és csak alulról, hüvelykujjunkkal lehet jobbra-balra tekerészni, ehhez képest azonban kissé nehézkes a mozgása.
A ki-be kapcsoló inkább a gép tetejének bal oldalára esik. Jól kitapintható, tehát sötétben ezzel nem lehet probléma. Egyértelműen a bal mutatóujjhoz áll közel, azonban bekapcsoláskor a felnyíló vaku beleütközik az ujjunkba. Ez persze nem tragédia, de mégiscsak furcsa azt érezni minden egyes bekapcsolásnál, hogy a tervezésnél valami nem úgy sikerült ahogy kellett volna. Kikapcsolásnál még rosszabb a helyzet, ugyanis a nyitott vaku miatt bal mutatóujjunkkal szinte nem is lehet elérni a gombot, jobb ujjal pedig nagyon kényelmetlen a művelet.
A Canon PowerShot SX200 IS tehát egy kategóriájának megfelelő minőségű és esztétikumú gép, amin van néhány egyáltalán nem odaillő ergonómiai hiba. Sajnos ezek a hibák olyanok, amik a mindennapi használat mellett bizony idegesítővé válhatnak, és nem méltóak a gép márkájához, kategóriájához és vételárához.
Kijelző, kereső
A 3 colos kijelző 230 ezer pixeles felbontása elmarad a csúcstechnológiához képest, és ez meg is látszik a képen. Féreértés ne essék, nem rossz a képminőség, és végül is az élességet is lehet rajta érzékelni, az automata fényerő szabályozás pedig szépen igazodik a külső körülményekhez. Csupán kicsit kellemetlen, hogy a Panasonic TZ sorozat gépeinek geneációkra visszamenőleg 460 ezer pixeles felbontású képernyője van, és a különbség észrevehető - el vagyunk kényeztetve. Átnézeti kereső nincs a gépen.
Menürendszer, üzemmódok
A menürendszer az elődökéhez képest látványra megújult, mégis szokványos, melyben azonnal el lehet igazodni. Kezelésében a vezérlőtárcsa léte jelent annyi különbséget, hogy szinte minden helyzetben a beállítandó értékeket a jobb-bal gombok helyett ennek tekergetésével is el lehet végezni. Lényeges változás tehát emiatt nem történt, azonban valóban kényelmesebb így a gép kezelése.
Bekapcsolás után alig több mint egy másodperc kell a gépnek ahhoz hogy feléledjen. Ez az optika és a vaku mechanikai mozgását figyelembevéve egész jó érték. A funkciók kiválasztásának központi eszköze a módtárcsa. A gép funciók tekintetében majdnem mindent tud: a manuális beállítási lehetőségeken túl rendelkezik az összes, divatos automata funkciókval. Pontosabban automata témaválasztás nincs, csak a szokásos automata módot találjuk meg a módtárcsán. Ettől függetlenül is kiváló képeket lehet készíteni így a géppel.
Az egyszerűséget tovább fokozza a "Kényelmes" mód, mely esetében a képernyőn megjelenő kísérőszöveg biztosít bennünket arról, hogy "aggodalom nélkül" fotózhatunk. Az ember ezt látva felsóhajt: végre eljött ez az idő is. Ilyenkor csak a vakut kapcsolhatjuk ki vagy be. Témamódokban teljes a választék, amikbe beleszólásunk is van, személyre szabott beállításainkat pedig tárolja a gép. Furcsa, hogy "P" módban hiába tekergetjük a vezérlőtárcsát, nem változik a záridő/rekesz kombináció értéke.
A gép autofókusz tudása - érthetetlen módon - meg lett kurtítva, ezért felesleges keresni benne a többmezős módot, illetve a Canon AiAf módját. Pontosabban ez össze lett "építve" az oly divatos arcfelismeréssel, úgyhogy a dolog hiányként szerepel. Maximum 9 arcot képes felismerni a rendszer, és követő módban lehetőség van arra, hogy kiválasszunk a sok közül egy arcot. Amennyiben a modell mozog, a rendszer őt fogja követni. Legalábbis elvileg, mert a gyakorlatban szinte használhatatlan az egész, sebessége nem életszerű.
Ebben a vonatkozásban a Canon sem jobb mint a konkurrencia, és nem látjuk az egésznek az értelmét, mivel az egész folyamat nagyon lassú, ás amint megmozdulnak a modellek, a keretek hol eltűnnek, hol felbukkannak, saját életet élnek, tehát normális tempóban mozgó embereket képtelen követni. A kedélyeket tovább borzolja a pislogásérzékelés funkció, mely jelzi, amennyiben valakinek éppen csukva lenne a szeme, de semmi egyebet nem csinál - mintha ezt nem látnánk szabad szemmel enélkül is.
Csak középre súlyozott autofókusz van tehát, az egyetlen állítási lehetőséget a két féle fókusz-keret méret adja. Maga a rendszer egyébként pontos, sebessége érzetre átlagosnak mondható. Zoomoláskor, tele állásban lassul, a kevés fénnyel viszont nagyon jól megbírkózik és a fókuszlámpa is jónak bizonyult. Az élességet természtetesen kézzel is lehet állítani, ami elvárható egy ilyen gépnél. A vezérlőtárcsa tekergetésénél ilyenkor a kép közepe kinagyítva jelenik meg, a pontos beállítás érdekében.
A gép érzékenységét ISO 80 és 1600 között választhatjuk ki, ennél magasabb értéket nem tud a gép. Az automata fehéregyensúly rendszer a márkától megszokott módon, nagyon jól működik és megbízható. Az automata és 6 beépített program mellett manuálisan is beállíthatjuk. Az exponálási időt 15 és 1/3200 mp között lehet alkalmazni. A fénymérés a szokásos három módban használható: szpot, középre súlyozott és kiértékelő mód.
Optikai képstabilizátor természetesen van a gépben, méghozzá nem is akármilyen: a kézremegést a rendszer a Canontól megszokott módon, az egyik lencsetag elmozdításával kompenzálja, fotó és video módban egyaránt. Háromféle módban is használható:
Természetesen ki is lehet kapcsolni a stabilizálást.
Érdemes még megemlíteni, hogy elég fejlett lejátszási és utómunkálati lehetőségek vannak a gépben. Szinte minden fontosabb műveletet el lehet végezni számítógép nelkül, valamint nagyon esztétikus bemutatót tarthatunk a géppel televízión. Van még a gépben egy sereg automatika, melyekkel most nem foglalkozunk.
Optika, érzékelő
A 12-szeres, 28 - 336 mm-es Canon zoom optika nagyon erőteljes, ezzel az adattal önmagában nem lehet senkinek sem kifogásolnivalója. Különösen dícséretes a 28 mm-es nagylátószög. A fényerő f3,4-5,3. A 1/2,3"-os CCD érzékelőnek hatalmas, 12,1 effektív megapixeles felbontása van. Legnagyobb felbontásban és legjobb minőségben 4000 × 3000 pixeles fotókat gyárt, JPEG formátumban, a RAW vagy TIFF állományokat nem ismeri.
Képminőség
Valószínűleg elsősorban a képminőséggel kapcsolatos elvárások miatt választ ilyen gépet a vevők nagy része. Amiatt, mert élegedetlenek a kisméretű kompaktok által nyújtott teljesítménnyel. A képminőség valóban jó, de a gép továbbra is megküzd a kis szenzor/nagy felbontás problematikával. Erre semelyik gyártó nem kínál egyenlőre megoldást, a Canon sem.
Összességében véve technikai értelemben minden torzítás és hiba átlag alatti szinten látható. Az optika hatalmas zoom teljesítményéhez képest alacsony a hordósodás és a vignettálás. A kép majdnem mindenhol és minden gyújtótávolságnál tűéles, az expozíció mindig jó. Ha normál méretben nézegetjük a képeket, lenyűgöző a látvány, szépek és természetesek a színek. Ha viszont kinagyítjuk kiderül, hogy bizony komoly utómunkálatokat végez a Digic4 képfeldolgozó áramkör. Nagyított állapotban olyan, mintha egy másik géppel, nem Canonnal készültek volna a fotók.
A képzaj ugyan viszonylag alacsony, de jól látszik a képzajcsökkentés okozta mosottság és lágyság. A hordósodás és torzítások vonatkozásában is biztosan benne van az elektronika szerepe, bár ez végül is nem baj. Az már viszont igen, hogy ha nagyítunk, annak ellenére hogy jobb a helyzet mint az átlag kiskompaktok esetében, mégis a zajcsökkentés miatt elénk tárulnak a problémák és eltűnik a látvány természetessége.
,
ISO 80, 100, 200, 400, 800, 1600
Amíg tehát kisméretben nézzük a képeket, tűéles, szép színvilágú, sokat sejtető látványban lesz részünk. Ha viszont nagyítani akarunk, óriásit változik a helyzet. Sajnos ez esetben ez egy alapprobléma, amivel a komolyabb felhasználók mindenképpen szembesülni fognak. Természetesen az olcsó kompaktokhoz képest így is minden létező szempontból lényegesen jobb a kép minősége
Vaku
A belső vaku, amennyiben be van kapcsolva a gép, folyamatosan nyitott állapotban van. Ennek annyi a vitathatatlan előnye, hogy hirtelen helyzetben azonnal készen áll a működésre. Teljesítménye viszont finoman szólva átlagos: nagylátószögben 3m-ig van gyárilag specifikálva. Ha nagyobb fényerőre van szükségünk, a HF-DC1 típusú külső vaku lehet a megoldás. Vakuzáskor érdemes kalkulálni azzal, hogy a vaku feltöltése elég sokáig, körülbelül 4 másodpercig tart, emiatt lényegesen nagyobb időintervallumokkal tudunk fotókat készíteni.
Sorozatfelvétel, videorögzítés
Nem valami gyors a gép sorozatfelvétel módban: 1 képkocka/másodperc. Ez az adat újabb negatív meglepetés, még akkor is, ha az ilyen jellegű gépek ezen funkcióját nem túl gyakran szoktuk használni. Igaz, hogy ilyen sebességgel a kártya beteltéig nyomhatjuk a gombot.
A gép legnagyobb felbontában 1280 × 720 pixeles HD videók készítésére alkalmas, 30 képkocka/másodperc sebességgel. A mostani, H.264 codec-nek köszönhetően az elődhöz képest több anyagot rögzíthetünk. Dicséretes, hogy legfeljebb 30 perces klipeket készíthetünk, és nem mondjuk 5 perceseket, viszont felvétel közben nem lehet zoomolni. A monó hang minősége ráadásul enyhén szólva nem a legjobb, a gép tehát nem pótolja a videokamerát.
Áramellátás, memória
A csomagban szokásos módon Li-ion akkumulátort találunk, valamint egy asztali töltőt, aminek köszönhetően tartalék akkumulátorunkat (amennyiben van) mindig a töltőn tarthatjuk. A gép a gyári adat szerint egyetlen feltöltéssel 280 fotót képes készíteni, ami elég közepes adat. Az üres akkumulátort a töltő két óra alatt feltölti. A gép SD, SDHC, MMC, MMCplus, HC MMCplus kártyákat fogad. Belső memóriája nincs.
Összegzés
A mostani tesztgépet vegyes érzelmekkel csomagoltam vissza, és próbáltam objektív maradni. A vételár fényében ugyanis sokat vár az ember tőle, amit viszont nem teljesít maradéktalanul. Mondhatni úgy is, hogy szuper jó gép a Canon, de ennyi pénzért sokat is vár tőle az ember, miközben a konkurrencia magasra tette a mércét. Az ergonómiával kapcsolatos hibák nem nagyok, de az a baj velük, hogy az ember folyamatosan érzi ezeket amíg a kezében van a gép. Olyan, mintha a tervezők elkapkodták volna a munkát, és nem próbálgatták volna a gépet eleget a sorozatgyártás előtt. Az ráadásul, hogy nincs a gépben többmezős autofókusz, teljesen érthetetlen.
A legnagyobb probléma azonban a képminőséggel van - igaz csak akkor, ha nagyítunk. Ez főleg azért tűnik fel, mert nemrégiben teszteltük a Panasonic Lumix DMC-TZ7-et. Ez a gép ugyanis valamelyest több képzajt termelt, azonban nagyításkor a látvány mégis valahogy természetesebb volt. Ezenkívül a gyenge és lassan töltődő vaku is rontja a gépról alkotott képet.
A Canon PowerShot SX200 IS tehát (a Panasonic Lumix DMC-TZ7-tel együtt) kisebb felbontásért kiált, viszont a kényszerű szoftveres beavatkozás fajtáinak kombinációja terén, valamint azok mértékének vonatkozásában ezúttal úgy tűnik a Panasonic koncepciója jobban sikerült. Ha viszont valaki egyikkel sem elégedett, továbbra is a nagyszenzoros kompakt a megoldás, amilyen a Sigma DP2 - gyorsan hozzáteszem, hogy ebben az esetben le kell mondani a zoomról. Kompromisszum tehát minden választáskor van bőven.
A fényképezőgépet a FotoMarket bocsátotta rendelkezésünkre.