Berta Sándor

Megállt a globális média- és szórakoztatópiac növekedése

A Pricewaterhouse Coopers (PwC) elemzői szerint az internet forradalma óta először zsugorodhat a globális média- és szórakoztatópiac.

A PwC a Global Entertainment and Media Outlook: 2009 - 2013 című anyagában rámutatott, hogy a tavalyi évhez képest 1,35 billió dollárra (952 milliárd euróra) csökkenhet az ágazat bevétele. Ez összesen 3,9 százalékos mérséklődésnek felel meg. A legfontosabb ok: a vállalatok az eddiginél 12,1 százalékkal kisebb összeget, csupán 42,1 milliárd dollárt költenek reklámokra. A szakértők úgy vélték, a média- és szórakoztatópiac csak 2011-re heveri majd ki teljesen a gazdasági világválság következményeit.

A visszaesés másik fontos oka, hogy a fogyasztók jóval kevesebb pénzt adnak ki új televíziókra, digitális zenei albumokra, filmekre, nyomtatott és online kiadványokra, valamint internetelőfizetésekre. "A mostani recesszió jóval keményebben érinti a médiaszektort, mint bármelyik korábbi válság" - szögezte le Frank Mackenroth, a PwC Entertainment & Media részlegének vezetője. Ezen a területen növekedés csak 2011-től lehet. Az idei és a 2010-es esztendő arra lesz jó, hogy a cégek megpróbáljanak talpon maradni, illetve kiheverni a sokkhatást.

A válság különösen az észak-amerikai piacokat érinti keményen. Az Egyesült Államokban és Kanadában a média- és szórakoztatópiac bevételei az év végéig 7,1 százalékkal csökkennek és 463,2 milliárd dollárt tesznek majd ki. Ezek a számok a 2005-ös értékeknek felelnek meg. Az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) régióban a visszaesés 3,7 százalékos lesz, a bevételek elérik az 502,9 milliárd dollárt. Európában különösen Nagy-Britanniát érinti keményen a krízis.

"Az ágazat számára sorsdöntő lehet, de egyben kihívást is jelent a digitalizáció folytatása. A csökkenő forgalom ellenére ugyanis a cégek nem mondhatnak le a fejlesztési terveikről és az új üzleti modellekbe való befektetéseikről. Azt, hogy az internet mennyire gyorsan megváltoztathatja egy piac felépítését, jól megmutatta a zeneipar fejlődése" - hangsúlyozta Mackenroth.

Az előrejelzések szerint 2009 és 2013 között 14 százalékkal nőhetnek a zenei letöltésekből befolyó összegek és elérhetik a 14,8 milliárd dollárt. Ezzel párhuzamosan a fizikai hanghordozók aránya 2013-ra 43 százalékra csökkenhet. Hasonló a helyzet a filmek tekintetében is. 2013-ra 1,4 milliárd dollárt tehet ki a digitálisan forgalmazott filmek forgalma. Ez évente 37,7 százalékos növekedésnek felelne meg. Az online videokölcsönzés forgalma 2013-ra 6,7 milliárd dollár lehet, ami évente 18,2 százalékos növekedést jelentene. Ennél jóval kisebb mértékben, csupán évi 2,2 százalékkal nő majd a DVD-eladások száma. Azonban 2013-ra a forgalom így is elérheti a 38,8 milliárd dollárt.

A könyvpiacon a Kindle és társai digitális forradalmat indítottak el. Ennek hatásai 2013-ra mutatkozhatnak meg. Az e-könyvek forgalma ugyanis évente 30,6 százalékkal nőhet és 2013-ra megközelítheti a 4,1 milliárd dollárt. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a digitális televíziós piac forgalma várhatóan évi 6,3 százalékkal növekszik majd és mindez azt jelenti, hogy 2013-ra a bevételek elérhetik a 252,3 milliárd dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slickboy #4
    Nem akkora baj ha kicsit szűkül a reklám meg médiapiac. Mennyivel kellemesebb lenne úgy 70%-kal kevesebb reklám amit mindenképp a pofánkba tolnak. Nem beszélve hogy a mostani kor ugyanolyan sötét, ha nem sötétebb bizonyos szempontból mint ama nevezetes középkor, hála a média korlátlan uralkodásának. Nem mindig demokratizál vagy tájékoztat, sokszor inkább butít és manipulál.
  • Sanyix #3
    Vagy terroristákra?
  • blessyou #2
    hogyhogy nem próbálták meg a kalózkodásra kenni a dolgot?
  • chuky123 #1
    Jaj de sajnálom öket