Berta Sándor

Átrendeződhet a távközlési piac

Amennyiben a politika nem hoz gyorsan a piaci versenynek kedvező, azt segítő új szabályokat, akkor teljesen átalakulhat az európai telekommunikációs szektor. Az egykori monopolcégek átörökíthetik hatalmukat.

"Az egykor monopolhelyzetben lévő óriáscégeknek minden előnyük megvan a konkurensekkel szemben: vannak kábelcsatornáik, pénzük és politikai hátszelük. A politikának nem szabad hagynia, hogy az optikai kábel-infrastruktúra kiépítése, fejlesztése a véletlenek játéka legyen. Ráadásul a döntéshozóknak arra is ügyelniük kellene, hogy az egykor monopolhelyzetben lévő szereplők teljes mértékben megnyissák a hálózataikat a többi vállalat előtt és ezzel párhuzamosan ne építsék ki a saját, külön infrastruktúrájukat" - jelentette ki Christoph Brand, a Sunrise nevű svájci távközlési szolgáltató vezetője. A Sunrise a második legnagyobb svájci telekommunikációs vállalat.
Az elnök kiemelte, hogy elsősorban az új szélessávú hálózatok építését gátló szabályokon kellene változtatni. Az alpesi országban azért foglalkoznak komolyan a kérdéssel, mert Svájc az első államok között van Európában, amelyben adatok továbbítására, telefonbeszélgetések bonyolítására és televíziózásra egyaránt alkalmas optikai kábel-hálózatokat akarnak létrehozni. A tervek meglehetősen ambíciózusak, például a bázeli és a zürichi elektromos művek több száz millió svájci frankot fektetnének be az infrastruktúra kiépítésébe és a profiljukba felvennék a távközlési szolgáltatásokat is.

A két közművállalat a hálózatát bérbe adná a kisebb és a nagyobb szolgáltatóknak, többek között a Swisscomnak és a Sunrisenak. Ez a megoldás olcsó és a hatékony, hiszen nem kell minden cégnek saját infrastruktúrát létrehoznia. Ráadásul az elektromos művek a meglévő kábelcsatornáikban helyezhetik el az optikai vezetékeket.

A nagy mammutok, például a Deutsche Telecom vagy éppen a Swisscom az együttműködések ellenére is ragaszkodnak önálló rendszereikhez. A legnagyobb svájci telekommunikációs szolgáltató például azt javasolta a zürichi elektromos műveknek, hogy közösen fektessék le az optikai kábeleket és ezt a programot 100 millió svájci frankkal támogatná, de eközben kitart amellett is, hogy egy párhuzamos vezetékrendszert hozzon létre. Mivel a Swisscom piaci részesedése Svájcban 70 százalék, így a többi piaci szereplőt ezek az elképzelések - érthetően - aggodalommal töltik el.

Brand szerint a legjobb az lenne, hogy ha a törvényhozók köteleznék az egykor és jelenleg monopolhelyzetben lévő vállalatokat, hogy teljesen megnyissák a hálózataikat a többi cég előtt. De az is elfogadható megoldás lenne, hogy ha ezeknek a vállalatoknak csak a kábelcsatornáikat kellene megnyitniuk, mert így legalább a többi szolgáltató is lefektethetné a saját optikai kábeleit. Ezáltal pedig megszűnne a kiszolgáltatottságuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • EroSennin #3
    En a havidijat a szolgaltatonak fizetem, es ha masvalaki nem szolgaltatna tartalmat nem is fizetnek egy tobb megabites vonalert amit nem is hasznalok. Az igazsag az lehet hogy bizony a legtobb internet elofizetest a warez es egyeb ingyenes tartalmak (youtube, web 2.0, wikipedia, google, ingyenes e-mail, ...) tartanak el. Ha az adsl/kabel szolgaltatokon mulna akkor a szolgaltatas minosege olyan utemben fejlodne mint a vonalas telefon volt regebben, ma mar haldoklik is a vonalas telefon szolgaltatas.
  • engine #2
    Plusz ha eddig reklamálások voltak hálózat akadásokra (akármire), akkor a szolgáltatóhoz mentél és annyi. Ezzel olyan ping-pongozás kezdődne el az ügyfelekkel, hogy rossz rá gondolni.
    A hálózat kiépítő tuti a bepofátlankodókra kenné a problémákat és viszont.
    De megnézném azt a szerződést is, ahol más technikai hátterére hivatkoznak, hogy mit biztosítanak minimum a saját előfizetőiknek.
    Elég sok sebből vérzik ez, így első nekifutásra szerintem.
  • hiftu #1
    Jó dolog a liberizáció, de a kapitalizmus nem igazán szereti.
    Sarkított példa: Felépítek egy jó kis autóbejárót, aztán azt találom, hogy szinte minden nap valaki más áll be oda. Ugye nálam realizálodik a kiépítés költsége és más élvezi a hasznot.
    Jelenleg ez fennáll az internetszolgáltatók és szolgáltatásnyújtók között. (Pl: Google-nál realizálodik a haszon, de az ISP-k építik ki az elérés a szolgáltatáshoz és nekik meg nyomottak az áraik. Ezért akarnak ők is bevezetni saját fizetős szolgáltatásokat, lásd IPTV.)