Gyurkity Péter

Kiszűrné a kalóz XP-ket a Microsoft

A szoftvercég a Vista után ismét az előd aktiválására, a kalózpéldányok kiszűrésére koncentrál, mivel még saját adataik szerint is a Windows XP a legnépszerűbb az illegális példányokat használók körében.

Az MSDN blogjában megjelent bejegyzésben Alex Kochis, a Windows Genuine Advantage fejlesztéséért felelős igazgató árulta el a most életbe lépett változásokat, amelyek nemcsak a WGA funkcionalitását, hanem annak telepítését és alkalmazását is érintik. Szélesíteni szeretnék a szoftver felhasználási területét, illetve megkönnyíteni a vásárlók dolgát.

A WGA legújabb verziója esetében fontos eltérés, hogy az automatikus frissítések engedélyezése esetén azonnal települ a rendszerre, ezt követően pedig jelzi, hogy a következő újraindítás után már elvégzi a szükséges eredetvizsgálatot. Mindazok, akik már korábban telepítették a programot, nem is találkoznak az üzenettel, esetükben ugyanis a háttérben telepedik fel, az újraindítást után pedig szép csendben leellenőrzi a rendszert. A szoftver adatbázisa is frissült, így ez már felismeri a nemrég ellopott, eltulajdonított kulcsokat, valamint az egyéb módon módosított, hackelt példányokat, amelyek megkerülnék az aktiválást.

A szoftvercég ezúttal is kiemeli, hogy az operációs rendszer funkcionalitását nem csökkentik, nem korlátozzák, még akkor sem, ha a bevizsgált példány lopottnak minősül. A felhasználót mindössze a feketére váltó háttér, valamint a jobb alsó sarokban folyamatosan megjelenő buborékok zavarhatják, amelyek felhívják a figyelmét a tényre, valamint további háttérinformációt és tudnivalókat közölnek.

Redmondban nyilván azt remélik a lépéstől, hogy sikerül némileg visszaszorítani a kalózpéldányok arányát, és egyre többen váltanak majd legális változatra (lehetőleg a Vista, avagy a Windows 7 valamelyik verziójára).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • patt36 #194
    hali szb-re keresek 1 embert sofőrnek aki JÖNNE az írjon egy üzit a nevével és megy a meghívó:)
    jah és egy kérdés ha mehívtam egy embert és lement
    akkor hogy rakjak be valakit a helyére vagy hogy rugjam ki???
  • mrzool #193
    Ehh, de hiszen nem ugyanazért fizetsz... Nézd már meg, hogy mi volt egy NT3.51 és mi van (lesz) egy Server 2008 R2-ben. Ha ez a kettő ugyanazt nyújtja, akkor tényleg nincs miről beszélnünk.

    Mindegy, használd örömmel a 10 éves gépeden azt a csodás ubuntut, és örülj neki, hogy neked annyi elég az IT-ből.

    Tényleg hagyjuk.
  • gkalcso #192
    Fátylat rá.

    Örülök, hogy bejött a biznisz. Igazából arra reagáltam, amikor azt írtad mennyibe kerül. Lehet, hogy nem mindennapi a példám, eltúlozza azt a tényt, hogy ugyanazért kel fizetni újra és újra. Nincs azzal semmi gond, ha kitermeli a cég a szoftver árát, csak azt mondom, hogy ha megmaradhat az még jobb.

    Viszta kényszerítés: Ez inkább fordított dolog, amikor használni szeretném az újabb szoftvert, de anyagi és gép akadálya van.

    vas: AMD K6-2 500Mhz, Acorp 5ali61, 256MB SD 100MHz, ATI 7000/VE, SB16, 3,2GB Seagate
    os: ubuntu jaunty (9.04 béta)
    Ez a házi routerem. Netezek róla, meg zenét hallgatok, amikor a másik gépen TV-znek a többiek.

    Szerintem eléggé kitárgyaltuk a témát.
  • mrzool #191
    Bocs, tegnap felhúztak ezer helyen, kissé alacsonyabb volt az ingerküszöböm.

    Mindenesetre most elárulod, hogy miről beszélünk? Ha csak a vita kedvéért vagy itt, fine, napi 1-1 üzenetváltásba nem rokkanok bele.

    De ha belegondolsz, én sehol sem állítottam olyat, hogy pl. mindig a legújabb szoftvertermékkel kéne nyomulni. Miért is mondanék ilyet? Amelyik cég pedig nem termeli ki a fizetős szoftverek árát, az vagy vmit nagyon rosszul csinál, vagy nincs is rájuk szüksége. Szerintem te egy nem túl mindennapi scenárióval jöttél elő...

    Én a saját példámból kiindulva el tudom mondani, hogy nem bántam meg amiért beruháztam anno vindózba és office-ba, mert az évek alatt sokszorosát kerestem meg az általuk nyert idő, kényelmesség és funkcionalitás terén. Ha neked az a jó, hogy tíz éves hardveren futtatsz mai OS-t (milyen hardver és milyen OS is az?), akkor legyen, légy vele boldog. Senki sem fog odamenni hozzád és vistát kényszeríteni rá.
  • gkalcso #190
    Beszélem így veled? Nem az internettel beszélgetsz. Easy.

    Úgy teszel, mintha nem létezne más. 0 misi 15 évre leosztva is 0. A "képzeletbeli" cégem nem Má$ cégnek termel, ha nem muszáj ;)

    Tény: A tegnapi hozzászólásomat egy 10 éves gépről írtam a legújabb szoftverekkel.
  • mrzool #189
    Még ha igaz is lenne a számításod (ami így első blikkre elég légbőlkapottnak tűnik, eddig bíztam benne, hogy nem csak puffogtatsz, hanem majd tényeket is fogsz közölni...), egy igen fontos tétel hiányzik a hozzászólásodból. Nevezetesen az, hogy mekkora bevételt ért el a képzeletbeli céged azáltal, hogy volt szoftver a gépein, és virágtartón kívül másra is használhatta a hardvereket.

    Ráadásul most miről is beszélsz? Hogy fél misi TIZENÖT évre elosztva? Hát bazmeg, amelyik vállalkozás nem képes kitermelni ezt a havi 3 ezer forintos licenszköltséget, az húzza le magát a WC-n.
  • gkalcso #188
    nt 3.51, nt 4, 2000, xp, viszta, win7
    office 7, 8, 9, 10, 11, 12
    víruskereső évente ~2000-től
    csak saccolom: 6*70k+10*12k=540k
    jé ebből kijön vagy 3-4 asztali gép vagy 2-3 laptop.
  • IMYke2.0.0.0 #187
    Az egész közbeszerzés-sarcot kukába kéne dobni.
    Szívesebben vennének kis- és nagyvállalkozók (kft., bt., zrt, nyrt és kitudjamég) is eredeti szoftvert, tiszta forrásból származó gépet, ha nem kellene sarcolni a tűzhöz közeli cégeknek (miatt).
    Csoda, ha céges gépeken is látni néha warezt?

  • mrzool #186
    A közbeszerzés egy marginális dolog. Drágább, de nem az MS miatt.
  • IMYke2.0.0.0 #185
    Nem kell eltűrni. Azt vázoltuk mindeddig, hogy ha valaki eredetiben veszi meg, az mennyibe kerül. Semmi egyéb. Jól elvitatkoztunk rajta.