Gyurkity Péter

Újabb esélyt kap a Windows XP

Bár a Microsoft továbbra sem tulajdonít nagy jelentőséget az XP megmentése érdekében indult online petíciónak, Steve Ballmer vezérigazgató nem zárta ki annak lehetőségét, hogy kitolják a végső határidőt.

Ballmer brüsszeli látogatása alatt szólta el magát, amikor a Windows XP-vel kapcsolatos kérdésekre reagált. Elmondta ugyanis, hogy megfelelőnek érzik a korábban kijelölt dátumokat, ám a vásárlói érdeklődés jelentős módosulása esetén készek kitolni azokat, hogy újabb esélyt adjanak a kivonni kívánt operációs rendszernek. Ezzel mégis tovább élhet az XP, bár ezt korábban csak olcsó, gyenge konfigurációk esetében vélték lehetségesnek.

Emlékezhetünk arra, hogy az InfoWorld jóvoltából online petíció indult az XP megmentése érdekében. Ezt eddig több mint 160 ezer internetező írta alá, ami nem lebecsülendő szám, ám a jelek szerint a szoftvercég nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget. Számukra a partnerek körében elvégzett felmérés számít igazán, ez pedig - saját magyarázatuk szerint - azt mutatja, hogy a legtöbb OEM-gyártó a Vistát részesíti előnyben és ugyanígy van ez a vásárlók körében is. Az más kérdés, hogy a legtöbben nem találnak XP-vel szerelt változatokat, ezek ugyanis sok helyen kizárólag kisvállalkozások számára elérhetők.

Ballmer elmondása szerint amennyiben kellő mértékű igényt regisztrálnak a vásárlók részéről, meggondolhatják magukat és kitolhatják a Június 30-ra kitűzött határidőt, amikor is megszűnik az XP licencelése az OEM-gyártóknak, illetve véget ér az operációs rendszer értékesítése. Egyedül a Home változat maradna meg, hogy kiszolgálják az olcsó megoldások piacán jelentkező igényeket, ám a jelek szerint azért nyitva hagynak egy kiskaput arra az esetre, ha a kereslet felülmúlná várakozásukat.

Erről a kiskapuról a vállalat szóvivője nem volt hajlandó többet elárulni, mint ahogy Ballmer sem nyilatkozott arról, hogy miként reagálnak az EU által utoljára kiszabott tetemes, 899 millió eurós büntetésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #105
    A céges átállások miatt vélem, hogy tévedsz (sokkal több cég állt át xp-re anno, mint amennyi most vistára)
  • billxxx #104
    gkalcso igazad van most sokkal több gépet adnak el mint anno2001 ben
    xp a király
  • gkalcso #103
    Azt ne felejtsd el, hogy most sokkal több gépet adnak el, mint az XP kiadásakor. Ezt akkor lehetne jobban összehasonítani, ha figyelembe vennénk az összes gépszámot akkor és most.
    Az előtelepített gépek 90%-át olyan rendszerrel használják, amivel eladták. Ha linux lenne rajta alapból, akkor abból lenne sok.
  • Polllen #102
    Látom ez vitathatatlan tény...
  • xenossas #101
    tévedsz
  • Polllen #100
    Erre meg azt lehet visszakérdezni, hogy vajh xp-ből hogyan adtak el többet? Géppel vagy anélkül? Lehet csűrni, csavarni a számokat, de sztem xp-ből is inkább az új gépekkel fogyott és nem gép nélkül...
  • cateran #99
    "sokkal többet adtak el belőle ennyi idő alatt mint xpből ugyanennyi alatt:)"
    Az ilyen commentekre mindig megkérdem: géppel együtt vagy külön adtak el többet? Mert ha géppel együtt sok az eladás,akkor az csak annyit tesz,hogy többen vesznek számítógépet,de nem vistát!
  • shaq #98
    Na szal:) az Ultimate gépigénye nagyon kis mértékben különbözik a többi kiadásétól, a vista nem volt bukás a microsoftnak, sokkal többet adtak el belőle ennyi idő alatt mint xpből ugyanennyi alatt:) 512 mega rammal megy a vista, bár igaz h fölötte érzi jól magát, az aero ízlés kérdése, de jó amikor az emberek fele azzal jön h felesleges csilivili az egész, a másik fele meg h beryl sokkal többet tud...:D szal nem lehet olyat csinálni ami mindenkinek tetszik:)
  • billxxx #97
    A Vista Ulti egy szar.Kurva nagy a gépigénye,és amelett egy piaci huzás is,hogy a sok játékos hülyegyerekkel megvetessék a sok drága hardver amig még ára van.
    Egyértelmű hogy a vista bukás volt billnek.Azért készül már az uj windows.
    Az xp eggértelműen a király,minek vista,ja amugy semetek billék,mert nem rakták bele a dx10 et.A faszomnak kell 8 giga ram meg 4 magos proci hogy fusson egy oprendeszer amugy meg a vista egy csomó tök felesleges dolgot is tartalmaz,aero szar,meg sok netes vacak.Xp a király.Bill ez te is tudod ugye?és ne feledd hogy jönnek pl osx,linux,ugyhogy huzz bele apám.Ja ha már olyan sok lóvéd van nyomassál már egy pár millkót nekem,:D
  • homeless #96
    Azért elég sok mindent nem tud a home premium, ami egyeseknek kéne. Pl sambával nagyon nem szeret együtt működni, míg az ultimate igen.
    (nem kérek a különböző registry hack-es linkekből, tudok róla, hogy kell megcsinálni)