Napi Online

Leginkább az internetes reklámbevételek nőttek

Az elmúlt évben 8,6 százalékkal többet, listaáron 598,6 milliárd forintot költöttek reklámokra a cégek (2007-ben ez 552 milliárd forintot tett ki.)

A legtöbbet tavaly is a bankszektor költötte reklámokra, a gazdasági válság által elsőként sújtott autós cégek visszafogták reklámköltéseiket. 2008-ban az internet tudta leginkább növelni reklámbevételeit, a legkevésbé pedig a televíziók.

Ahogyan 2007-ben, úgy tavaly is a bankok költöttek összességében a legtöbbet hirdetésekre - derül ki a TNS Media Intelligence listaáras adataiból. Csaknem 58 milliárd forint értékű hitelintézeti hirdetés jelent meg, ez csaknem 14 százalékos növekedés 2007-hez képest. A ranglétra második és harmadik fokán állók viszont helyet cseréltek, az elmúlt évben a 2007-es 46,3 milliárddal szemben 45,9 milliárdot költöttek a hirdetők a gépjárműreklámokra, ez 2008-ban a harmadik helyezésre volt elegendő, a gyógyhatású készítmények (OTC) forgalmazói ugyanis beleerősítettek: a 2007-es 41,2 milliárd után tavaly listaáron 46,7 milliárdért reklámozták készítményeiket.

A negyedik helyen továbbra is a mobil távközlés szereplőinek hirdetései állnak, ez a szektor a két év során 30-30 milliárd forintot fordított reklámokra. Az élelmiszerüzletek, élelmiszermárkák és a kábelszolgáltatók viszont jelentősen előreléptek a listán 2008-ban 2007-hez képest. Az utóbbiak például a 2007-es harmincadik helyről a huszadikra soroltak elő, amihez 8,8 milliárd forintos költésre volt szükségük, csaknem duplájára a 2007-ben elköltött összegnek.

A cégek reklámköltésének időzítése szempontjából semmi rendkívüli nem következett be, ahogyan az az elmúlt évekre is jellemző volt, ezúttal is az első negyedév volt a leggyengébb: a teljes piacon - listaáron - 119,7 milliárd forintot költöttek. Ahogyan összességében, úgy az első negyedévben is a bankok álltak a lista élén, az év első három hónapjában 10,5 milliárdot költöttek reklámra. A korábbi évek tendenciája folytatódott a harmadik negyedévben, némileg erősödött az első három hónaphoz képest a hirdetői kedv. Az év során a második és a negyedik negyedév igen erősre sikeredett, az előbbi időszakban 171,1, míg a klasszikusan jónak számító utolsó negyedévben 174,6 milliárd forintos reklámköltést produkáltak.

Az év végére kibontakozó gazdasági válság tehát még nem érzetette különösebben hatását a negyedik negyedévi reklámköltéseken, sőt, a leginkább érintett szektorok ( a bankok, illetve a járműkereskedelem) is hozták az év során tőlük elvárt szintet: a bankok 17 milliárdot költöttek reklámokra, hasonlóan a második negyedévhez, a gépjármű-kereskedők pedig 12 milliárdot, ami nagyjából megegyezik a második negyedévi költésükkel.

A legnagyobb hirdetők 20-as listáján a dobogó legmagasabb fokán továbbra is az Unilever Magyarország Kft. áll, a második helyen a Procter & Gamble Kft., a harmadikon pedig a T-Mobile található. A listán szereplő cégek mintegy fele jelentősen növelte reklámköltését 2008-ban az előző évhez képest, míg a másik fele csökkentette ilyen jellegű kiadásait a két év viszonylatában. Emelte például reklámkiadásait az Unilever is, amely listaáron 19,6 milliárd forintot, több mint 13 százalékkal többet költött reklámokra tavaly, mint 2007-ben, míg a második helyezett Procter & Gamble ha minimálisan is, de visszafogott kiadásaiból.

Az egy szektorba tartozó cégek is különbözően léptek 2008 során: a mobil távközlés szereplői közül például míg a T-Mobile növelte reklámköltését, a Pannon és a Vodafone viszont csökkentette. A bankszektorban az UniCredit Bank 31 százalékkal növelte a reklámra fordított pénzét, kisebb arányban követte a tendenciát a CIB Bank, az OTP Bank viszont 4,4 százalékkal csökkentette listaáras reklámköltését.

Az elmúlt év egészében mindegyik médiatípus növelni tudta reklámbevételeit, az utolsó negyedévben viszont változott a helyzet: a folyóiratok ugyanis nem érték el a 2007-es bevételt. A tavalyi év nyertese az internet volt, arányaiban (35,5 százalékkal) ez a felület tudta legjobban növelni a reklámbevételeit, csakúgy, mint a kábeltelevízió, a harmadik helyen a rádióadók állnak. A legkisebb növekedést az országos televíziók produkálták 2008-ban, de a folyóiratok és a mozi is csak szerény gyarapodást ért el.

Az internet nemcsak az egész év viszonylatában volt a legeredményesebb, de az utolsó negyedévben is ez a média tudta arányaiban a legtöbb hirdetési bevételt vonzani, jóllehet a növekedése ekkor már 10 százalékkal elmaradt az éves 35 százalékos gyarapodástól, és a kábelesek negyedik negyedévi bevételnövekedése is elmaradt az éves szintű dinamikától. Az év utolsó három hónapjában a köztéri reklámbevételek utolsó negyedévi növekedése szinte megegyezett az évi értékkel.

Az autóforgalmazók valamelyest visszavettek reklámkiadásaikból, leginkább a legbőkezűbbnek számító Ford Hungária és a Porsche Hungária. Előbbi 2007-ben listaáron még ötmilliárdot költött reklámokra, 2008-ban viszont 22 százalékkal kevesebbet, utóbbi a 2007-es 5,1 milliárd forint után 2008-ban csak 3,4 milliárdot költött hirdetésekre. Bár kisebb arányban, csökkentette reklámköltését a Peugeot-Citroën, a Chevrolet és a FIAT is. Akadtak ellentétes irányú lépések is: a Volvo például több mint egyharmadával növelte hirdetési kiadásait, de még ennél is jelentősebb, 81 százalékos növekedést produkált a Mazda. Az autós cégek havi reklámköltésében is jelentős az eltérés a két év viszonylatában. A cégek már 2008 márciusában 15 százalékkal kevesebbet költöttek reklámokra, mint egy évvel korábban, és ez a tendencia szinte az egész évet végigkísérte: júliusban 16,9 százalékkal , októberben pedig már 18,2 százalékkal fogták vissza reklámköltésüket.

A pénzintézetek összesen 15 százalékkal költöttek többet reklámra az elmúlt évben, és bár közvetlenül is érintettek a válságban, mégsem fogták vissza látványosan költéseiket az október-decemberi időszakban (mindössze a növekedés dinamikája csökkent 6 százalékponttal). Ezen a piacon inkább a kommunikáció iránya, mintsem intenzitása változott meg az utolsó negyedévben. A 2008 első félévében még a második legtöbbet reklámozott banki termék, a szabad felhasználású jelzáloghitel médiatámogatása például szeptemberről novemberre a tizedére zsugorodott, és hasonló mértékben csökkent a lakáshitelek reklámköltése is. A banki imázsra fordított összeg szeptemberről októberre csaknem harmadára esett vissza, igaz, decemberben megint látványosan megugrott a CIB Banknak köszönhetően.

Van viszont néhány banki termék, amelynek kommunikációja éppen a válság kirobbanása után futott fel. A megtakarítási termékek népszerűsítésére fordított összeg például az előző negyedévhez képest október-decemberben több mint triplájára, 6,5 milliárd forintra nőtt, és végül éves szinten is a legtöbbet reklámozott banki termékké vált, 11 milliárdot meghaladó költéssel.

A személyi kölcsön szegmensben volt ugyan októberben egy kisebb visszaesés, de a termék legnagyobb hirdetője, a Provident Financial ekkor is hozta havi 240 millió forintos átlagos költését, sőt, a Raiffeisen és az OTP kifejezetten belehúzott novemberben a személyi kölcsön reklámozásába. A pénzintézeti szegmens legaktívabb hirdetője a Raiffeisen, az OTP, a CIB, az UniCredit és a K&H volt tavaly, egyenként 5 és 6 milliárd forint közötti listaáras reklámköltéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!