Gyurkity Péter

Készülőben a nemzetközi internetcenzúra

A brit kormányzat az újonnan megválasztott amerikai elnökkel dolgozná ki az angol nyelvű internetes oldalak osztályozási rendszerét, amely a filmek besorolásain alapulna - a cél a nem kívánt tartalmak megszűrése.

A kulturális ügyekért felelős brit miniszter a Daily Telegraph-nak adott interjúban beszélt a besorolási rendszer kidolgozásáról, amelyben reményeik szerint Barack Obama és az új elnök adminisztrációja is tevékenyen részt vesz majd. Ennek eredményeként megszülethet az angol nyelvű weblapok nemzetközi osztályozó rendszere, amely számos országban elterjedhet.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világhálót eredetileg kidolgozó szakemberek annak idején egy olyan szférát akartak létrehozni, amelyet nem befolyásolhatnak az egyes kormányok. Ezt a megközelítést vizsgálják most meg újból, mégpedig nagyon is komolyan, annak érdekében, hogy a nagyközönség számára nemkívánatos, túlzottan erőszakos és helytelen tartalmakat központi módon korlátozzák. A rendszer minden bizonnyal a mozifilmek besorolásait venné alapul, vagyis a tartalom és látványvilág alapján osztályozná az egyes oldalakat, amelyek bizonyos körülmények között meg sem jelenhetnének a világhálón.

Az egyes internetszolgáltatókat köteleznék az előírások betartására, a tartalmak eltávolítására felszólított portálok (így például a YouTube és a Facebook) egy megszabott időn belül lennének kötelesek lépni az ügyben. A miniszter igyekezett leszögezni, hogy szó sincs a szabad véleménynyilvánítás korlátozásáról, mindössze azt szeretnék elérni, hogy a bizonyos korcsoportok és társadalmi rétegek számára nem megfelelő tartalmak ne, vagy csak bizonyos korlátozások mellett legyenek elérhetők az interneten. A részletekről egyelőre nem beszélt, ám itt nyilván még sok egyeztetésre lesz szükség mindkét oldalon.

A kezdeményezést nyilván nem hagyják majd szó nélkül a polgárjogi szervezetek sem, amelyek általában közvetlen támadásként értékelik az ilyen és hasonló próbálkozásokat. Jövőre meglátjuk, hogy pontosan mit is takar a program.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike at home #154
    nép? melyik nép? a nép jelölné a szakértőket? mégis hogyan?
    a nép ha nem ért hozzá, honnan a faszból tudná, hogy xy ért-e hozz? mert xy kedvesen mosolyog, vagy okosaknak tűnőket mond? vagy z azt mondja, xy, no igen, ő aztán ért hozzá
    a nép a legynagyszájúbb, legvastagbőrűbb süketelőket választaná meg

    nem te vagy az egyetlen, aki vmilyen furcsa álomvilágban él, és azt hiszi, az állami szféra csak azért nem működik jól, mert alkalmatlan emberek működtetik, és mihelyt megfelelő emeberek kerülnének oda, (mintha pár száz emberről lenne szó) akkor majd csoda történik, és minden úgy fog működni ahogy a nagy könyvben meg van írva. Közben meg tudomást sem veszel arról mi a valóság, és hogy az emberek nem robotok
  • Mike at home #153
    első mondatodra azt mondanám: egy nagy lófaszt
    apparátcsikokra kell bízni, igaz-e?
    állami hivatalnokokra, akik a tökvakaráson kivül max ahhoz értenek, hogy hogyan tömjék degeszre a zsebüket
    tudod közös lónak túrós a háta, a tiéd a gyár, vitte is mindeki szépen haza
    ha annyira kurvajó lenne az állami egészsgéügy, akkor mégis miért nem kurvajó?
    miért hagyják anyádat-apádat megdögleni, amikor nyomod a zsebükbe a baksist, de rá sem néznek, félrekezelik?
    amikor szabott tarifarendszer van, de ha fölnyomod az orvost, téged vesznek elő, nem őt, amikor magánpraxist folytat a közkórház eszközeivel, stb.
    kurvajó az állami rendszer, tényleg, minden maradjon úgy ahogy volt
    sőt, államosítsunk vissza mindent, milyen jó volt az állami bolt, a merkur telep, éljen a szocializmus!
  • Mike at home #152
    érdekes, hogy milyen szépen elsiklottál a lényeg mellett:

    "az állam majd jól megvéd a káros tartalmaktól
    jaj de jó! ki fogja eldönteni mi a káros tartalom, mit nem szabad neked, a gyermekként számontartott, félhülye állampolgárnak megnéznie, elolvasnia? te? nem! majd pár, okos állami hivatalnok
    akiket te annyira szeretsz, annyira megbizol bennük, annyira tisztelsz és felnézel rájuk, hiszen ők a te pótapukád, pótanyukád"

    mert te bitony az állami cenzúra bajnokaként, így gondolkodsz
  • Justil #151
    mondjuk ha már ontopic, én azt nem értem, miért akar 1 anyuka kirakni 1 olyan szoptatós képet a netre, amin látszik a mellbimbója? nem vagyok prűd, de nem épp az lenne az érdeke, hogy lehetőleg ne látszódjon? ha már mindenáron a szoptatását akarja mutogatni, mér nem olyan képet tesz fel, amin nem látszik semmi?
  • drzen #150
    Teljes mértékben igazad van. Nem is ezért linkeltem, hanem, hogy mennyire különbözhetnek az álláspontok. Az, hogy kinek van igaza, mellékes a példa szempontjából.
  • balage187 #149
    Az internetcenzura semmilyen formajaval nem ertek egyet, de itt a Facebooknak van igaza szerintem. Lehet a temat boncolgatni sok szempontbol, de igazan csak egy dolog fontos. Az oldal szabalyzataban az van, hogyha latszik a mellbimbo, akkor torolni kell. Latszik a mellbimbo a szoptatos kepeken? Igen. Akkor az oldal szabalyai szerint torolni kell (/lehet) az ilyen kepeket? Igen. Amikor regisztraltak elfogadtak a szabalyokat. Ennyi.
  • Thomas Von #148
    Az a baromság az egészben, h az amit ezzel elakarnak érni az régen is volt csak más formában, gondoljunk pl egy földalatti szervezet sajtójára.Üldözték őket is, meg a kiadványaikat is, de ők játszották a hatósággal a macskaegér játékot.És ezennel hadd csatlakozzak az előttem szólókhoz:a gyereket a szülő neveli, ha nem a neten akkor máshol néz majd pornót (ahogy tettük mi is), máshol lesz erőszakos (most a játékokra fogják, mi még az udvaron bunyóztunk), és ha pl el akarja olvasni a Mein Kampfot vagy valamely Lenin, MArx ENgels stb stb művet akkor is hozzá fog jutni.Egy gondolatban: a média egy hatalmi ág, amit a hatalom akar a maga javára fordítani a saját eszméi és igaza terjesztésében, ennek egyik alternatívája lett a net, mindenki szócsöve, és most ezt is kiakarják sajátítani maguknak, mert optimistán hiszik, h akkor a számukra kényes személyeket is elkussoltatják.De azok meg majd máshol osztják a nagyoknak kényes igét.

    Köszöntem figyelmetek, viszlát.
  • drzen #147
    Na ugye, hogy nem egyértelmű? Ajánlom Dj Faustus emlékére :)
    http://itcafe.hu/hir/facebook_myspace_szoptatas_mellbimbo.html
  • Justil #146
    ugyancsak ajánlom még figyelmedbe a 'Pénz, mint adósság' nevű művet melyet magyar szinkronnal bizonyára megtalálsz a youtubeon vagy vmelyik másik videómegosztó portálon..
  • Justil #145
    igazad van, offolunk, de muszáj reagálnom arra amit írtál.

    a pénz alapú társadalom önmagát alakította ki? lehetséges, hogy amikor kezdődött, úgy volt. lehetséges, hogy akkor ez volt a legpraktikusabb dolog a cserekereskedelem után. de vajon ma is ez a legpraktikusabb? vajon "korszerű" -e a pénz alapú társadalmunk? vajon több ezer évvel a kialakulása után, nem volna -e időszerű felülbírálni a jogosultságát? vajon nem pont azért nem tudsz elképzelni valami gyökeresen mást, mert évezredek óta ez van (-> és ebből szükségszerűen következik, hogy ez helyes?)? Nem csak azért van még mindig jelen, mert bizonyos szűk embercsoportoknak kibaszottul kedvez?

    http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908

    no comment.