Berta Sándor

A skandináv országokban a legnagyobb a sajtószabadság

A Riporterek Határok Nélkül (RHN) közzétette az országokat a szabad véleménynyilvánítás mértéke szerint rangsoroló összesítését. A listában Magyarország a tizenhetedik helyet kapta.

A szervezet immár a hatodik alkalommal adta ki a listát, amelyben ezúttal a világ 169 állama szerepel. A világ legszabadabb országai - legalábbis a sajtó szempontjából - megosztva Norvégia és Izland, amelyeket Észtország és Szlovákia követ. A Top10-be még Belgium, Finnország, Svédország, Dánia, Írország és Portugália fért be. Érdekes, hogy Svájc csak a tizenegyedik, Hollandia csupán a tizenharmadik, Csehország a tizennegyedik, Olaszország a harmincötödik, Japán pedig a harminchetedik.

Hazánk Ausztriát követi a tizenhetedik helyen, így ugyan tavalyhoz képest 7 helyet visszacsúsztunk, de megelőzzük többek között Kanadát, Németországot, Nagy-Britanniát, Ausztráliát, Franciaországot és Spanyolországot. Az Egyesült Államok csak a negyvennyolcadik, Oroszország pedig csupán a száznegyvennegyedik helyet szerezte meg. A rangsor utolsó tíz országa között található Üzbegisztán, Laosz, Vietnam, Kína, Mianmar/Burma, Kuba, Irán, Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea.


A szervezet munkatársai megállapították azt is, hogy a jelentés elkészítésekor világszerte 64 blogger raboskodott börtönökben. Ebből a szempontból ötven rács mögé juttatott bloggerrel Kína a listavezető. Vietnam jelenleg nyolc internetdisszidenst tartanak fogva a hatóságok, Egyiptomban pedig Karim Amer kapott négyéves börtönbüntetést Hoszni Mubarak elnök és az iszlámnak az egyetemekre gyakorolt hatásának bírálatáért.

A lista összeállításában az RHN tudósítóin kívül partner szervezetek, újságírók, tudósok, jogászok és emberi jogi aktivisták vettek részt. Korábban az Organisation for Security and Cooperation in Europe (OSCE) nevű szervezet készítette el 212 oldalas jelentését, amelyben megállapította, hogy folyamatosan terjed az internetcenzúra, ami főként annak köszönhető egyre több kormányzat igyekszik kifogni a szelet a szólásszabadság vitorlájából. A diktatúrák és a demokráciák egyaránt igyekeznek korlátozni a gondolatok megosztását

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #17
    Es mielott felreertened (vagy valaki mas): a cegek, azaz a tőke hatalmarol irok. Arrol, hogy manapsag igencsak sok minden van, amit egy allam nem, de egy ceg rank eroltethet... Tessek csak korulnezni...
    Persze nem allitom hogy az allam nem mukodik egyutt a cegekkel, azaz hogy az allam nem hibas. De, hibas.
    De ez, azaz hogy hogyan is kellene egyuttmukodnie az allamnak a cegekkel, az egy masik kerdes. En ugy latom hogy pont az allam lenne az a "szerv" amelyik fel tudna lepni a cegekkel szemben. Persze ehhez elobb az allam felett kellene tudni visszavenni az iranyitast...
    Ugyhogy abban egyetertek veled hogy az allam a hunyo, de a cel nem az allam kiiktatasa, vagy jogkoreinek megnyirbalasa, hanem a cel inkabb az, hogy a cegek helyett mi mondhassuk meg az allamnak hogy mit csinaljon. Ne a cegek erdekeit kepviselje az allam velunk szemben, hanem forditva, a mi erdekeinket kepviselje az allam a cegekkel szemben.

    De amig a cegek jobban fizetnek, addig semmi se valtozik...
  • remark #16
    "...de ez sajnos lehetetlen mert az állam monopólhelyzetet biztosít a nagy médiának."

    Parszor mar irtam hogy szerintem tevedes azt allitani hogy az allam felelos mindenert. Megint leirom, hatha egyszer egyetertesz. :-)

    Pl. figyelmedbe ajanlom a kovetkezo cikket: http://www.mno.hu/portal/522600?searchtext=Peresz

    Idezet: >>> Az izraeli államelnök ezután kijelentette: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások.” „Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”, hangoztatta Simon Peresz. <<<
  • Molnibalage #15
    Nem értelek, mert én is megítram, hogy a semmiért erre te közlöd, hogy olvassam végig (amit megtettem), hogy megtudjam azt, amit már most is tudok.
  • BlackRose #14
    Az alapvető probléma ezen a téren nem annyira a szabadság hatóság általi közvetlen korlátozása, hanem az, hogy ki rendelkezik az eszközökkel. Pl. az USA-ban semmi gond, hogy alapíts egy újságot és szabadon irj amiről akarsz, de ennek nem sok értelme van, ha csak kis tömegekhez juthat el az újságod. Azok akik tényleg korlátozzák a szabadságot alapvetően ezt legálisan teszik, mert ők rendelkeznek az összagekkel, és ha nem akarnak veled üzletet akkor nem csinálnak. Pl. ha nem akarják, hogy valami John Stewart vendége legyen akkor nem lesz, mert egyszerűen azt mondják Stewartnak, hogy STOP. Ha van nagy TV hálózatod, milliós peldányszámú újságod, nyomdáid stb. akkor nincs gond szabad vagy mindenről írni, de ha ezeket a szolgáltatásokat mástól veszed igéynbe akkor azok határozzák meg, hogy mit szabad és mit nem.

    Na most, hogyan lehet ezen változtatni? Egyszerűen, ha az állam nem támogatja ezeket a média mágnásokat - akkor idővel elveszítenék az eszközöket, mert az aki az igazat irja az idővel többet adna el, nem olvasná senki a New York Times baromságait vagy nézné a CNN-t ha a Joe Free Journal igazat irna, az olvasók idővel oda gravitálnának ami a tőkét is oda gravitálná vagyis az eszközöket, de ez sajnos lehetetlen mert az állam monopólhelyzetet biztosít a nagy médiának.
  • teddybear #13
    A sajtószabadságot nem kéne keverni egyes gazemberek irományaival. ha jól emlékszem, pár hónapja mégis elitéltek egy ilyet, mert zsarolásra használta az újságját. Ez szerintem teljesen jogos volt, nem pedig cenzúra.
  • rolika #12
    akkor ezek szerint NINCS sajtószabadság magyarországon.
    úgy értem, ezen a listán az összes demokratikus berendezkedésű ország az első helyen kellene, hogy szerepeljen, a többi meg az utolsón. vagy van, vagy nincs, ez számomra fekete-fehér dolog.
  • rolika #11
    írhatja nyugodtan a blogját, ill. most már a bombagyárat, nem megy ki rá EZÉRT az ávó. (legalábbis eddig. nem csodálkozom én már semmin.)
    2 hónapra -ha jól tévedek a- lakótelepi "bombagyártás" miatt varrták be (ha veszed a fáradtságot, és végigolvasod, akkor kiderül, hogy a semmiért)
  • teddybear #10
    Nem szimpatizálok egyik bohóciskolával sem. Kizárólag a saját érdekeimet nézem, ami csak csorbult egész életem alatt. Nekem csak kárt okoztak eddig, semmi hasznom nem volt egyik bandából sem.

    "szerintem neked azert nem teccik tomcat blogja, mert olyasmit is ir benne ami teged is erint...maskulonben nem irnal ilyen baromsagokat.."

    Ha egyes blogok cigányozására, és zsidózására gondolsz, az az én nemzetségemet nem érinti, mert hozzánk képest ezek a blogírók is csak jöttmentek. Amennyire meg tudtuk állapítani, a mi nemzetségünk a honfoglalás kori böszörmények egyenes ági leszármazottja. Szóval nekem nem kell bizonygatnom a magyarságom....
  • teddybear #9
    Nem mindegy, hogy miket mond valaki. Ha az alapvető emberi tisztességgel sem törődik, és a büntetőjogba ütközik amit mond, akkor el kellene ítélni. Börtönre, mert a pénzbírságnak nincs visszatartó ereje, esetleg eltiltani az újságírástól. Ezt most nem teszik, de hát ez most a szokás mifelénk. Hazudni meg most érdem, nem üldözendő gazemberség.
  • Ronny #8
    én azt nem tudom hogyan tudtak olyan országok az USA elé kerűlni ahol börtönbüntetést szabnak ki azokra akik élnek a véleménnyílvánítás szabadságával.