Gyurkity Péter

IT-jóslatok 2009-re

Újév alkalmából megszülettek a várható újításokat összefoglaló kívánságlisták, amelyekben Windows 7-megjelenést, a Blu-ray lassú térnyerését, valamint Steve Jobs távozását rebesgetik.

Ezen kívánságlisták táborát erősíti a Cneten megjelent írás, amely 5 fontos pontban foglalja össze 2009 legérdekesebbnek ígérkező változásait. Ezek között is első helyen szerepel a PlayStation 3 konzol remélt árcsökkenése, amelynek révén a várakozások szerint 100 dollárral mérséklődik majd a készülékek ára. Erről ugyan a Sony idáig mélyen hallgatott, ám nem ez az első alkalom, hogy ilyen lépést remélnek 2009 kapcsán.

Elemzők már korábban arról beszéltek, hogy a Sonynak lépnie kell, amennyiben érzékelhető módon erősíteni szeretné konzoljának forgalmát. Michael Pachter, a Webdush Morgan elismert szakértője a Washington Post munkatársának nyilatkozva értekezett a lépés szükségességéről, szerinte a Sony április környékén szánja el magát a csökkentésre. Ez szinte biztos sikert eredményezne, vagyis a vásárlói érdeklődés jelentős mértékben növekedne, hiszen eddig is inkább a magasabb ár tartotta vissza a többséget a beruházástól. Az persze továbbra is kérdés, hogy a Sony (a csökkenő gyártási költségek fényében) valóban szükségesnek tartja-e a csökkentést, mivel korábban arról beszéltek, hogy ez felesleges lenne.

Ami a Blu-ray térhódítását illeti, itt nem számíthatunk nagy fellendülésre. A nagy felbontású formátumháború nyertese a friss adatok szerint nagyjából 10-15 százalékos piaci részesedést tudhat maga mögött, jövőre viszont az online tartalmak népszerűségének, a streaming technológiák további erősödésének köszönhetően pedig továbbra sem tud majd átütő sikert elérni. Marad tehát a lassú, visszafogott növekedés, ami a Hulu és a hozzá hasonló internetes portálok előnyének fennmaradását, további erősödését vetíti előre.

A Microsoft háza táján nyilván a Windows 7 érkezése váltja majd ki a legnagyobb izgalmakat, erre ugyanis a korábbi beszámolókkal ellentétben még idén sor kerülhet. Egyesek úgy vélik, hogy a Vista vállalati megjelenése után pontosan három évvel várható az új jövevény, vagyis a Windows 7 novemberben jelenik majd meg. A szoftvercég továbbra is hallgat, ám nagyon valószínű, hogy egy korai megjelenéssel hagynák maguk mögött a finoman szólva felemásra sikeredett Vista-időszakot.

Az Apple kapcsán két fontos kérdés is felmerült. Az egyik az iPhone esetében eddig alkalmazott kizárólagos partneri kapcsolatok leváltása, amelynek révén a tengerentúlon az AT&T elveszítheti előnyös pozícióját. Az elemzők szerint ugyanis a cég egyre inkább a RIM (Blackberry) ellen irányítja az iPhone készülékeket, ehhez pedig elengedhetetlen annak megnyitása az összes amerikai szolgáltató előtt. Arról nem esik szó, hogy miként alakul majd az üzletpolitika a többi régióban, ám az amerikai példa nyilván máshol is változásokat eredményez majd.

A másik fontos Apple-dilemma Steve Jobs távozásának bejelentése, vagy legalábbis a dátum közelebbi meghatározása. A friss felmérések szerint a piaci részesedésben előrenyomuló Mac számítógépek vezére sokak szerint 2010-ig mindenképpen visszavonul, az idei év pedig az utód kijelölésével, valamint a feladatok fokozatos feladásával telik majd el számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ulkesh #30
    "A mac nálam eléggé ambivalens érzést kelt. Egyrészt jó design, és nem dzsunka PC (mert bizony PC az is), viszont eléggé "gagyi" hatást kelt, hogy hekkelni kell, ha valamit gyúrni akarsz rajta."

    ???
    Miért is kéne gyúrni és főleg mit??

    "Ha egy másik OS-t akarsz rá hergelni, és szöszölni kell a bootCamp-el, az nálam a szánalom kategóriája."

    Szánalom, hogy fingod sincs róla miről beszélsz.
    A BootCamp arra való, hogy átméretezze a partíciókat, létrehozzon egy új partíciót a Windows-nak és felrakjon egy boot managert.
    De ha beraksz egy Vista DVD-d akkor ugyanúgy rá fog boot-olni és fel is tudod telepíteni, csak a Vista ami tényleg szánalom kategória ilyesmire távolról sincs felkészítve és csak úgy tudod felrakni, hogy legyilkolod a winyó tartalmát.

    "Sok korlátozás van az epl vasakban, amit egy mesterségesen generált sznob megközelítéssel akarnak elfedni."

    Légyszíves említsél párat. Én nem igen tudok túl sok korlátozásról.

    "user szinten azt látom, hogy mac annak való, aki 0 szinten ért a pc-hez."

    Vagy annak aki dolgozni akar a gépével és nem tamagochit játszani az OS lelkének ápolgatásával.
    Tudod a PC felhasználok többsége sem jókedvéből "ért" a PC-hez, hanem rákényszerül, mert ha nem teszi, akkor nem tud dolgozni.
    Ez olyan, mintha érteni ismerni kéne mindenkinek a műszerész szakmához, hogy TV-t tudjon nézni.
    Nonszensz, hogy ez valaki szerint pozitív szempont lehet.
    (Az más tészta, hogy OSX alatt is elég rendesen bele lehet mászni a rendszerbe, ha valakinek ez az igénye. Azért ez akkor is egy Unix rendszer, ha azt szépen el is takargatják az egyszerű felhasználó elöl.)
  • Ulkesh #29
    acdc attól, hogy fingod sincs dolgokról nem te tehetsz, hanem gondolom a tiszta belterjes árja véred :)

    "Miert nem zsido,nem tolvaj?"

    Egyrészről nem zsidó, egyrészt, mert katolikus családból származik, másrészt mert ha jól tudom nem vallásos.
    Tolvaj meg miért is lenne? Mit lopott el szerinted? Mert azt lehetne sorolni, amit mások az Apple-től loptak..

    "Az apple arkepzeset ugye meg mindenki ismeri."

    Bocsi, úgy látom Te nem ismered.
    Az USA-ban a brand eszközök között az Apple olcsónak számít, pl. a Macbook volt megjelenésekor a legolcsóbb CoreDuo-s notebook a piacon, de a Sony iMac-hez hasonló gépe is kétszer drágább, mint az iMac. De meglesheted az árcédulát a Xeon-os munkaállomások piacán, csak ne kapj infarktust a Dell, vagy HP Mac Pro kategóriájú gépeinek árától.
    Az, hogy itthon mi mennyibe kerül az nem az Apple sara (hisz nincs is Apple Hungary), hanem az itthon forgalmazó társaságé, akik inkább arabok, mint zsidók, ha jól tudom :)

    "Amugy betiltottak mar a reklamjait Angliaban mondvan,hogy hazugsag amire az volt a valasz,nem szoszerint,hogy nem epeszu ember eleve nem hisz nekik."

    Hülyeség ellen nincs orvosság, azért tiltották be (valószínű a konkurencia nyomására), mert be merték mutatni a készülék főbb funkcióit egy 15 másodperces spotban és a birkáknak nem volt kiírva, hogy vágott filmet látnak.
    Csak azt nem értem, hogy hasonló okok miatt miért nem tiltják be a reklámok 99%-át. Mert ugyebár a mosópor nem intelligens és a Nokia N95 nem multimédia számítógép stb.
  • narumon #28
    Ez mitől jobb mint egy vista? Tele van mindenféle effektel de összességében nem néz ki jól. Nekem a vista pl jobban tetszik de mindenhez annyiféle téma és beállitás van, hogy szerintem tök negyedleges hogy egy oprendszer hogy néz ki alapból.
  • narumon #27
    Szerintem semmi baja a Vistának. Először csak a notim volt vistás, azóta már az otthoni gépre is azt raktam fel és a környezetemben sem tudok olyan sok embert aki agybafőbe downgradelte volna. Az égvilágon semmi baja a vistának max a hangulatkeltés megy körülötte.
  • FoodLFG #26
    hehe azért ez a videó jó volt..
    Itt az érem másik oldala is:
    http://wewantapplehungary.com/submissions/wewantimamac.jpg

  • acdc #25
    Miert nem zsido,nem tolvaj?.Na ugye.Hitler is a tortenelem egyik legnagyobb alakja akkor kotelezo szeretni?Amugy a az emlitett 2 szemely nyomdokaiba se lephet.A linux ugye ingyenes a microsot meg adja az oprendszeret oemkent mondjuk kb 2 jatek ararert amit kiporgetsz vagy 2 nap alatt.Az apple arkepzeset ugye meg mindenki ismeri.Amugy betiltottak mar a reklamjait Angliaban mondvan,hogy hazugsag amire az volt a valasz,nem szoszerint,hogy nem epeszu ember eleve nem hisz nekik.
    Es most nem a termekeirol beszeltem meg nem is oprendszerukrol ami nagyon jo.

  • Ravkin #24
    Na igen leeset... a windows vista szar... na és ? Ha nem kell a vista lesz windows 7... jah bocsánat hogy az sem kell!? . Akkor lesz majd utána egy következő oprendszer ez már csak így megy....

    Merthogy látom a te legnagyobb probléád az hogy miért nem használhatsz xp-t örökké. Miért nincs egy gyógyszer amit bevehetsz minden betegségre. Ez már csak így van kedves vajon kiki, a világ halad, változik jó vagy rosszfelé ez most lényegtelen. A játékokra kicsit rátérve manapság nincs jó játék... amik meg jók voltak azok futnak a régebbi gépemen így hát windows xp-t használok, eszembe sem jutott volna soha vistára váltani, hiszen ahoz gyenge a gépem és itt van vége ennek a problémának. A legtöbb mai játék rohadt drága és elég híg a levük, tisztelet persze a kivételeknek.

    Arra az emberre emlékeztetsz engem, aki ledarált egy iratmegsemmisítővel egy eredeti windows vista home cd-t és felrakta a youtubra. Valóban vicces videó, pár millióan meg is nézték, nade... attól hogy az ms hülye, neked még nem feltétlenül kellene annak lenned, a fennt említett figurának is csak azt sikerült bebizonyítania hogy mekkora fasz, és hogy mekkora zseni hogy rájött hogy a windows vista szar.

    Most te is ugyan ezt játszod el, vista szar vista szar... w7 szar w7 szar... ha szar akkor ne használd, telepítsél xp-t mindenhova, linuxot bánom is én... ne próbáld meg bebizonyítani hogy te vagy a legokossab fasz a a világon aki az élete felét a gép előtt éli le és szerelmes az xp-be. Szerintem ezzel innentől csak magadat égeted.
  • mrzool #23
    Köszi a 'szakmai érveket', mind a marketingvideók, mind pedig a grafikus megjelenítés témában. Látom nagyon kened-vágod a témát.

    Bakker, én nem vagyok észnél, hogy egy olyan emberrel álltam le vitázni, aki szerint a grafikai megjelenítés egy operációs rendszer alfája és omegája, mindent az határoz meg...
  • strogg #22
    durva környezetben (mondjuk magas rendelkezésre állást kívánó feladatokhoz) úgy vágnak ki a beryllel mint szél. A látvány egy dolog, de a parasztvakításon túl semmire sem jó. Szvsz más szempontból próbáld meg a linuxot előtérbe helyezni, és támaszd alá szakmai érvekkel is. A vista hosszú távon bukás, ez világos mint a nap. De nem a compiz fusion miatt :)))
  • vajon kiki #21
    Ez is jó, annak aki még nem látott volna futó Berly-t Linuxon, remekül
    szemlélteti, hogy a visztát a se99ébe begyűri a linux és onnan ki is rángatja,
    cipőt se pucolhat a linux mellett a viszta-vonal...