Berta Sándor

Harapással is irányítható a számítógép?

A szingapúri szakemberek által megalkotott rendszer különböző parancsokat generál a változó harapóerő segítségével.

Azok az emberek, akiknek nincsen, vagy nem tudják irányítani a kezüket, a jövőben egyfajta harapássínnel tudják irányítani a számítógépüket. A megoldást Liu Xiaogang, a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatója és csapata fejlesztette ki. Az eszközt a szájba helyezik és a használója az arra való ráharapással különböző vezérlőjeleket küldhet a táblagépének vagy más készülékének.

A tudósok az elmúlt években különböző segédtechnológiákat, például beszédfelismerést vagy szemkövetést fejlesztettek ki azért, hogy segítsenek a mozgáskorlátozott vagy neurológiai rendellenességekkel küzdő embereknek az elektronikus eszközök vezérlésében. Ezek a technológiák elősegítik az érintett személyek függetlenségét és önállóságát, ugyanakkor sajnos jelentős hátrányai is vannak. A beszédfelismerés például sok memóriát igényel és csak zavarmentes környezetben működik, míg a szemkövető kamerát a felhasználó elé kell szerelni. Bár az agy-számítógép interfészek az elmúlt esztendőkben jelentősen fejlődtek, a technológia invazív (műtét kell hozzá), amit nem mindenki fogad el.

A szingapúri kutatócsoport először egy olyan érzékelőt tervezett, amely különböző színű lumineszcens anyagokat tartalmazó érintkezőbetétek sorozatából áll. Az utóbbiak egy rugalmas szájvédő belsejében találhatók és a harapás hatására mechanikusan deformálódnak, majd különböző színű és intenzitású fényt bocsátanak ki, amely integrált szenzorokkal érzékelhető. A fényt gépi tanulási algoritmusokkal dolgozzák fel. Az adatokat ezután különböző elektronikus eszközök, például számítógépek, okostelefonok és kerekesszékek rendkívül pontos távvezérlésére és működtetésére használják fel.

"Kimutattuk, hogy újszerű érzékelőink képesek megkülönböztetni az olyan mechanikai deformációkat, mint a nyúlás, a kompresszió és a hajlítás, így alkalmasak többfunkciós mechanikai érzékelő alkalmazásokhoz, például miniatürizált erőérzékeléshez, rugalmas elektronikához, mesterséges bőrhöz és fogászati diagnosztikához" - jelentette ki Liu. Az intelligens szájvédő laboratóriumi előállítása jelenleg körülbelül 70 dollárba kerül. A csapat arra számít, hogy a tömeggyártás során a költségek jelentősen mérséklődnek. A jelenlegi prototípust a megfelelő elrendezésű fogakhoz tervezték, de szabálytalan alakú fogsorhoz vagy műfogsorhoz is igazítható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Ha jol ertem akkor a harapassal atvitt adatmennyiseg egysege a bite lesz. :-D

    Amugy az otlet jo, eddig is leteztek nyelvvel iranyito megoldasok, ez ahhoz hasonlo, csak a ragiozmokat figyeli.