Berta Sándor

Tennessee: aktív fellépést várnak a főiskoláktól a szerzői jog védelmében

Az amerikai szövetségi államban egy új törvény arra kötelezi a felsőoktatási intézményeket, hogy maguk is tevékenyen vegyenek részt a szerzői jogsértések elleni harcban.

Becslések szerint mindez az első évben várhatóan 9,5 millió dollár többletköltséget jelent majd a helyi főiskoláknak és az egyetemeknek. A jogszabályt azután alkották meg, hogy az amerikai szórakoztatóipar még tavaly kezdeményezte, hogy a szövetségi államok is vegyék ki a részüket a kalózmásolatok elleni küzdelemből, lépjenek fel az illegális másolatok és a fájlcserélés ellen.

A szakmai szervezetek azt szeretnék elérni, hogy a felsőoktatási intézmények naplózzák a hallgatóik online tevékenységét, hogy ezeket az adatokat később akár bizonyítékként is fel lehessen használni a vétkesek ellen indítandó kártérítési perekben. A javaslat végül nem kapott támogatást, azonban Tennesseeben így is megszületett a törvény. Az ok egyszerű: a szórakoztatóipar az összamerikai kampány helyett célzott lobbitevékenységet folytat az egyes tagállamokban. A kampány végül egy helyen mindenképpen sikeresnek bizonyult, hiszen a tennessee-i kormányzó a múlt héten írta alá a jogszabályt.

"Minden köz- és magán felsőoktatási intézményben, amely számítógépes hálózatot üzemeltet, megfelelő intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy megakadályozhatók legyen a szerzői jogsértések" - áll többek között a dokumentumban. Ezenkívül az egyes főiskoláknak és az egyetemeknek kötelező kidolgozniuk úgynevezett szerzői jogsértések elleni irányelveket, amelyekben megtiltják a védett művekről az illegális másolatok készítését és felhívják a hallgatók figyelmét tettük lehetséges következményeire. Emellett az érintett iskoláknak jövő április elsejéig be kell nyújtaniuk egy részletes jelentést a szövetségi állam felsőoktatási bizottságának, amelyben leírják, hogy milyen lépéseket tettek a szerzői jogsértések visszaszorításáért.

A szövetségi állam költségvetésében - a következő két évre elosztva - összesen 3,65 millió dollárt különítettek el a törvény betartására. Ebből az összegből finanszíroznák többek között a fájlcserélő hálózatok blokkolását lehetővé tévő rendszerek kifejlesztését, illetve megvásárlását. A törvény betartására az intézményekben összesen 21 munkatársat vesznek fel. Az amerikai szórakoztatóipar azzal vádolta az ország főiskoláit és egyetemeit, hogy ők a kalózkodás fellegvárai. Egy 2005-ös tanulmány szerint a felsőoktatási hallgatók tehetők felelőssé a bevételkiesések 44 százalékáért. Érdekesség, hogy később a jelentést készítő LEK cég - tévedésre hivatkozva - kénytelen volt a számot 15-re módosítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kadar1 #4
    Megb@szh@tják.Ha valakinek valamire szüksége van-azt igyis úgyis letölti.Másnem kézröl kézre járnak a dolgok.Nem 300 ember tölt hanem csak 200.
  • GG #3
    A nagy szabadság hazája...a NAGY cégek báb játékokot játszanak az amcsi kormánnyal.
  • Déta #2
    B@sszák meg...
    Pont oda költözöm 2 hónap múlva...
  • vajon kiki #1
    wöhhöhöhö majd pont ezzel fognak foglalkozni, mikor a főiskolákon amugy is minden gép linuxos és/vagy okostojáss egghead linuxosok a fájlrendszertől kezdve a hálózati kapcsolatukig mindent f0ssá titkosítanak