Berta Sándor
EFF - sikertelen a zeneipar kampánya
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) részletes jelentést tett közzé, amely a zeneipar elmúlt öt éves tevékenységével foglalkozik.
A RIAA vs. The People - Five Years Later című dokumentumból kiderült, hogy teljes mértékben negatív eredménnyel zárultak az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) által 2003 óta a fájlcserélők ellen indított kampányok és perek. Az EFF anyaga szerint a RIAA ugyan elérte, hogy a politikusok elfogadjanak különböző törvényeket, elsősorban a Digital Millennium Copyright Actet (DMCA), azonban a 30 000 fájlcserélő ellen kezdeményezett jogi eljárásokban rendre alulmaradt.
A szervezet a jelentésben többek között a Big Champagne, a BayTSP és az NPD Group piackutató cégek adataira hivatkozik,a melyekből világosan kiderült, hogy a fájlcserélők száma a kemény kampányok ellenére sem csökkent, hanem a 2003. évi 4,5 millióról 2007-re 9,35 millióra nőtt. Mindez azt jelenti, hogy az Education by Lawsuit-alapú stratégia leszerepelt és a RIAA csak azt érte el, hogy az emberek nehezebben ellenőrizhető P2P-megoldásokat választanak. Ilyen például a DirectConnect, a WASTE, az AllPeers és a Wuala.
Ezenkívül a felhasználók azt is megtehetik, hogy a zeneszámokat CD-re vagy DVD-re égetik ki, majd ezeket csereberélik egymás között. Ez pedig még kevésbé ellenőrizhető a RIAA vagy a rendőrség számára. A legális szolgáltatások, mint például az iTunes alig változtatnak a zeneipar számára siralmas összképen. csak az Egyesült Államokban a letöltött dalok 95 százaléka ugyanis még mindig licenc nélküli. A szakmai szervezetek ráadásul a saját csapdájukba eshetnek bele, ugyanis minél jobban ragaszkodnak a digitális másolásvédelmek alkalmazásához, ezzel egyenes arányban csökken a legális letöltőhelyek forgalma.
Az EFF ezért inkább az eredménytelen kampányok és perek helyett azt javasolta a RIAA-nak, hogy vezessék be a letöltési átalánydíjakat. Minden, zenét letölteni akaró felhasználó fizessen öt dollárt havonta, de ezt az összeget külön szedjék be, ne az internethozzáférési díjakban elrejtve. A pénz egyetlen szerzői jogvédő szervezethez folyna be, amely szétosztaná azt a művészek és a kiadók között. A megoldás hasznos lehetne az amerikai egyetemek és főiskolák számára is, ahol sok hallgató fájlcserélő.
Amennyiben csak 60 millió amerikai letöltővel és havi 5-10 dolláros átalánydíjjal számolunk, az EFF számításai alapján könnyen összeszedhetne 3 milliárd dollárt a zeneipar. Egyúttal megspórolhatná a CD-k gyártásának és terjesztésének a költségeit, ráadásul mindez állandó bevételt jelentene.
A RIAA vs. The People - Five Years Later című dokumentumból kiderült, hogy teljes mértékben negatív eredménnyel zárultak az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) által 2003 óta a fájlcserélők ellen indított kampányok és perek. Az EFF anyaga szerint a RIAA ugyan elérte, hogy a politikusok elfogadjanak különböző törvényeket, elsősorban a Digital Millennium Copyright Actet (DMCA), azonban a 30 000 fájlcserélő ellen kezdeményezett jogi eljárásokban rendre alulmaradt.
A szervezet a jelentésben többek között a Big Champagne, a BayTSP és az NPD Group piackutató cégek adataira hivatkozik,a melyekből világosan kiderült, hogy a fájlcserélők száma a kemény kampányok ellenére sem csökkent, hanem a 2003. évi 4,5 millióról 2007-re 9,35 millióra nőtt. Mindez azt jelenti, hogy az Education by Lawsuit-alapú stratégia leszerepelt és a RIAA csak azt érte el, hogy az emberek nehezebben ellenőrizhető P2P-megoldásokat választanak. Ilyen például a DirectConnect, a WASTE, az AllPeers és a Wuala.
Ezenkívül a felhasználók azt is megtehetik, hogy a zeneszámokat CD-re vagy DVD-re égetik ki, majd ezeket csereberélik egymás között. Ez pedig még kevésbé ellenőrizhető a RIAA vagy a rendőrség számára. A legális szolgáltatások, mint például az iTunes alig változtatnak a zeneipar számára siralmas összképen. csak az Egyesült Államokban a letöltött dalok 95 százaléka ugyanis még mindig licenc nélküli. A szakmai szervezetek ráadásul a saját csapdájukba eshetnek bele, ugyanis minél jobban ragaszkodnak a digitális másolásvédelmek alkalmazásához, ezzel egyenes arányban csökken a legális letöltőhelyek forgalma.
Az EFF ezért inkább az eredménytelen kampányok és perek helyett azt javasolta a RIAA-nak, hogy vezessék be a letöltési átalánydíjakat. Minden, zenét letölteni akaró felhasználó fizessen öt dollárt havonta, de ezt az összeget külön szedjék be, ne az internethozzáférési díjakban elrejtve. A pénz egyetlen szerzői jogvédő szervezethez folyna be, amely szétosztaná azt a művészek és a kiadók között. A megoldás hasznos lehetne az amerikai egyetemek és főiskolák számára is, ahol sok hallgató fájlcserélő.
Amennyiben csak 60 millió amerikai letöltővel és havi 5-10 dolláros átalánydíjjal számolunk, az EFF számításai alapján könnyen összeszedhetne 3 milliárd dollárt a zeneipar. Egyúttal megspórolhatná a CD-k gyártásának és terjesztésének a költségeit, ráadásul mindez állandó bevételt jelentene.