Gyurkity Péter

Százszoros gyorsulást ígér az SSD-nél a SanDisk

A WinHEC konferencia alatt a SanDisk szolgált némi meglepetéssel: a cég gyorsabb, megbízhatóbb és "érthetőbb" SSD-meghajtókat ígér. A Seagate szintén fejleszti megoldását, ám egyelőre nem dob piacra ilyen megoldásokat.

A konferencia alatt a SanDisk három különböző technológiát, illetve tervezetet ismertetett, amelyek mindegyike az SSD-technológia gyorsabb elterjedését, meghonosítását hivatott elősegíteni. Az első kettő a sebesség növekedését, a harmadik pedig az élettartam jobb megértését könnyíti meg a felhasználók és a vállalatok számára, igaz a javulás átlagos üteme elmarad azon extrém számoktól, amelyeket a fejlesztők emlegetnek. A cég jövőre négy-hatszoros gyorsulást vár az SSD-termékek esetében.

Az ExtremeFFS egy új flash fájlrendszert takar, amelynek feladata a véletlen írási műveletek optimalizálása, elsősorban Windows Vista alatt. A megoldás több fontos részletre figyel: az adatblokkokat a meghajtó a lehető legkényelmesebb helyen tárolja, tekintet nélkül a fizikai és logikai pozíció közötti korábbi összefüggésekre. Az egyes NAND-csatornák egymástól függetlenül végezhetik dolgukat, egyszerre írhatnak, olvashatnak, illetve takaríthatják el a meghajtón lévő szemetet - az eredmény a véletlen írási műveletek akár százszoros gyorsulása, amely persze a összteljesítményre is jótékony hatással van. A fájlrendszer az adatkezelési sémák áttekintése után optimalizálja az adatok elhelyezését, ezzel is elősegítve a gyakran használt alkalmazások, fájlok futtatásának gyorsulását.

A VirtualRPM névre keresztelt új mutató a hagyományos merevlemezekkel történő összehasonlítást könnyíti meg, ugyanis egy olyan adattal egészíti ki a meglévő listát, amely jelzi számunkra, hogy egy merevlemeznek milyen sebességen kellene pörögnie ugyanazon teljesítmény eléréséhez - ez persze önmagában nem elég, hiszen a teljesítményt ennél fontosabb mutatók határozzák meg. Jóval érdekesebb a Long-Term Data Endurance mutató bevezetése - ez a meghajtó élete során engedélyezett teljes írási mennyiséget jelzi számunkra, amelynek révén összehasonlíthatjuk az egyes gyártók által piacra dobott termékeket - a SanDisk OEM-szállítók és a riválisok számára is melegen ajánlja ennek feltüntetését a jövőben megjelenő termékeken.

A Seagate részéről eközben Bill Watkins vezérigazgató nyilatkozott a fejlesztésekkel kapcsolatban. Elmondta, hogy bár jelenleg is zajlik a munka, SSD-meghajtót továbbra sem terveznek piacra dobni. Zavarja őket a NAND-modulokat gyártó cégek magatartása és az általuk megszabott ár, valamint az, hogy a Seagate maga nem birtokol saját vezérlő interfész technológiát. Ezen a jövőben változtatni szeretnének (nyilván saját technológia kifejlesztésével, illetve megszerzésével), addig azonban maradnak a hagyományos merevlemezek mellett - a napokban a "legzöldebb" fejlesztést mutatták be, amely a Savvio család tagjaként jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #11
    Hát, nem tudom, de abból, hogy létre kellett hozni ezt az új filesystemet, nekem az jön le, hogy a régi filesystemek + wear levellig önmagában kevés.

    Nem csak a régi fejmozgás-optimizációról van szó. Hanem amit pl. az #5-ösben írtam. Ha ezeket eleve a filesystem is figyelembe veszi, úgy tűnik, az a "tuti".
  • rigidus #10
    > Az nem tudja teljes mértékben kiküszöbölni a FAT32 v. akár NTFS vonatkozó hiányosságait.

    Nem ertem milyen "hianyossagokra" gondolsz. Ha a fejmozgas optimalizaciora az nem gond mert ahhoz lehet patchelni a fajlrendszer driveret ugy, hogy elmeletileg meg formatumvaltast sem igenyel. (elmeletileg = ha a kod/formatum eredetileg nincs elb.szva) Sot ha az emlekeim nem csalnak NTFS-nel ki is lehet kapcsolni.
  • rigidus #9
    Bocs, a vastagresz erre akart vonatkozni:
    nehany SSD mar hardverbol is tamogatja
  • rigidus #8
    > ez felelős azért hogy egy memóriakártya minden felülírásnál más és más random blockba (véletlenszerű helyre a memóriában) írja egy fájl részleteit.

    1. Kossz, de en mi mast irtam.
    2. Nem csak egy "fajl reszleteit" hanem minden adatblokkot ami irasra (tehat akar csak modositasra) kerul uj cellaban kezd - konyvtarinformacioktol a kulcsokig mindent.

    > Mert a hagyományos írási módszer esetében is mindig minimum egy teljes cellát újra kell írnia a kártyának (rendszerint 4096 byte, még egy 4 bytos program esetében is) és ez a gyors elöregedéséhez vezet (a cellának, nem az egész kártyának) hangsúlyozom, hogy ennek SEMMI KÖZE semmilyen operációs rendszerhez , ezt az eszköz vezérlőcsipje végzi !!!



    Kiki, ezt a sokat igazan megsporolhattad volna, ha vegigolvasod a hozzaszolasomat:
    "A masik meg, hogy felesleges mivel [b]nehany SSD mar hardverbol is tamogatja[/i] igy az az OS fele mar transzparens lesz."

    > Vannak a cikkben említett szoftveres megoldások: fájlrendszerek (pl.: linuxra) amelyek a wear-levellinghez hasonlóan dolgoznak , hagyományos memória-kártyákon és flash-drájvokon.

    Telleg kossz Kiki, de naprakesz vagyok.
  • vajon kiki #7
    én úgy tudom készült olyan pen-drive (ha memóriakártya nem is).. még a vista is megeszi és úgy tudom a "Readyboost Capable" címkét is szépen ráragasztyák ...de mind1 nekem nem hiányzik annyira..
  • dez #6
    "nincs már elég üres hely" -> mármint az adott cellában
  • dez #5
    Memóriakártyákon és pen-drive-okon nincs wear levelling.

    Az egész cellát csak akkor kell átírni, ha nincs már elég üres (előzőleg típustól függően full 1-re v. 0-ra törölt) hely. Magyarán üres helyre elég az adatot beírni, de ha előzőleg volt már ott adat, akkor törölni kell (majd visszaírni az eredetit + az új adatot), és törölni csak egy egész cellát lehet. Ezért egy üres flash-ra viszonylag gyorsan lehet írni, de egy idő után, illetve ha kis file-okat írkálunk rá és törölgetünk róla, erősen belassul.
  • dez #4
    Az nem tudja teljes mértékben kiküszöbölni a FAT32 v. akár NTFS vonatkozó hiányosságait.
  • Nonix #3
    1) A cím csalóka..
    2) Amúgy volt egy cikk hogy nem lesz nagy áttörés az ssd-k terén a közeljöböben.. Biztos ebben mindenki ?!
  • vajon kiki #2
    a "wear levelling" egy az eszköz Firmware-ébe égetett program valahol a hardver és szoftver között helyezkedik el, mint egy alaplapi BIOS.. ez felelős azért hogy egy memóriakártya minden felülírásnál más és más random blockba (véletlenszerű helyre a memóriában) írja egy fájl részleteit. Mert a hagyományos írási módszer esetében is mindig minimum egy teljes cellát újra kell írnia a kártyának (rendszerint 4096 byte, még egy 4 bytos program esetében is) és ez a gyors elöregedéséhez vezet (a cellának, nem az egész kártyának) hangsúlyozom, hogy ennek SEMMI KÖZE semmilyen operációs rendszerhez , ezt az eszköz vezérlőcsipje végzi !!!

    Vannak a cikkben említett szoftveres megoldások: fájlrendszerek (pl.: linuxra) amelyek a wear-levellinghez hasonlóan dolgoznak , hagyományos memória-kártyákon és flash-drájvokon.

    más:

    milyen érdekes , hogy a microsoft pont most jelentette be hogy állítólag hűde gyorsan fogja majd kezelni a Windows 7 az SSD-ket és erre tessék itt van , hogy ennek (is) hardeveres okai lesznek, és nem a winfos okossága lesz (ez se)