Berta Sándor

Biztonsági okokból engedélyeznék a távközlési adatgyűjtést

Az Európai Parlament egyik előterjesztése szerint a távközlési cégeknek a jövőben kötelező lenne az előfizetőik szinte minden információját tárolniuk.

A javaslat kidolgozói a változtatást biztonsági okokkal indokolták és ez mind az előfizetők tartózkodási helyével, mind az ismerősi körükkel kapcsolatos adatokra vonatkozna. Az elképzelés ellen máris tiltakozott 11 civil szervezet. A Michael Glos német gazdasági miniszterhez eljuttatott levelet számos egyesület, köztük a Chaos Computer Club (CCC), a Német Adatvédelmi Egyesülés, a Német Újságíró Szövetség és a Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége képviselői írtál alá.

A civil szervezetek többek között azt kifogásolták, hogy amennyiben elfogadják az előterjesztést, úgy - már korábban megszavazott távközlési adattároláson kívül - a telekommunikációs vállalatok újabb adatgyűjtési lehetőséget kapnak a kezükbe. Ráadásul a további előfizetői információk megszerzése korlátlan mértékben valósulhatna meg és az adattárolás tetszőleges ideig tarthatna. Hasonló levelet kapott Viviane Reding távközlési és média ügyekért felelős európai uniós biztos, Peter Hustinx európai uniós adatvédelmi biztos és az Európai Parlament belső piaci Bizottságának elnöke is.

Az Adattárolási Munkakör által nyilvánosságra hozott iratból ugyanakkor az derült ki, hogy a változtatási javaslat hátterében a Business Software Alliance (BSA) lobbitevékenysége áll. A szervezet ugyanis nemrég levelet küldött minden európai uniós tagállam kormányának, amelyben azt sürgette, hogy vegyék ki az internetes forgalmi adatokat az adatvédelmi jog hatálya alól. A tizenegy civil egyesület szerint ugyanakkor pont most van szükség az adatvédelem erősítésére, hiszen az elmúlt hónapok adatkiszivárgási botrányai rámutattak, hogy még bőven van tennivaló ezen a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #9
    A polipo egy proxysegéd program neked nem kell sokat törődnöd vele mindössze egy dolgod van:

    a "másik" firefoxot indítsd el akkor ha szeretnél anonim böngészni és ott találsz egy kis hagymaikont rajta azzal tudod ki és be kapcsolni a titkosítást.

    ajánlatos különben egy gépen egy firefoxot használni mert összekavarodhatnak a konfigurációs fájljai , könyvjelzői stb.. én azt javaslom, hogy használd a tor-csomaggal feltelepített firefoxot titkosított böngészésre és valami egészen más böngészőt (operát, explorert, safarit vagy bármit ) hagyományos böngészéshez
  • SanchoPedro #8
    Megalakulhat a médiarendőrség
    Index | 2008. 10. 29., 00:39

    A Fidesz és az MSZP már szövegezi az új médiatörvény végleges verzióját, ami információink szerint még idén a parlament elé kerülhet. Az új szöveg tetszik a médiapiac szereplőinek, és úgy tűnik, hogy a pártok is közös nevezőre juthatnak, mégsem biztos, hogy el fogadják. Ha mégis, akkor az ORTT helyett felállítandó új médiatestület minden eddiginél szélesebb jogköröket kaphat.
  • SanchoPedro #7
    továbbá beépült a Firefoxba és átalakította a könyvjelző eszköztárat. viszont ha az eredeti Firefoxot indítom el ott minden a régi.
    kérdésem; attól még üzemel a program? vagy csak a saját böngészőjével?
  • SanchoPedro #6
    valószínűleg a korrupt politikusokat védelmező neoavo-k akarnak csak lépést tartani a technikával és így begyűjteni az ellenállókat!
    telepítettem a mellékelt programot és kiírt valami "polipo" nevű cuccost.
    ez komponense a sztroinak vagy ez is kívülről jön? köszönettel.
  • vajon kiki #5
    annyit látnak, hogy X, akit megfigyelnek titkosítva beszélget egy rakás idegen IP címmel, ez alapján akár torrentezhetne is vagy bármi... ellenben ez csak az egyik végpont, viszont ebből nem derül ki hogy ő mit néz, effektíve a másik végpont nem derül ki belőle.

    Egyetlen esetben mutatható ki valamelyest, de cseppet sem egyszerűen a dolog, HA:

    - tudják hogy mit néz az illető valahonnan (ez a TOR alapján nem derül ki, de mondjuk tudják)
    plussz !
    - az adott időpontban figyelik ŐT is és azt a végpontot is amit néz...

    ekkor sincs könnyű dolguk, mert a TOR ellégé megnehezíti a dolgot és fél percenként RANDOM TOR-exit-et választ, valamint a kimenő packetjei hosszát néha blöffből meghosszabbítja és hozzácsap valami blöff adatot, hogy még véletlenül se legyen akkora a kimenő adatforgalma, mint a TOR másik végén lévő bemenő szal maximum fél percig megfigyelhetnek egy érdekes jelenséget ami nem több mint egy tovatűnő látomás , egy szivárvány vagy egy hullócsillag. aztán ennyi, kiskezí csaókolom ...

    mivel nincs minden TOR-exitről nyilvántartásuk ezért foggalmuk nem lehet hogy az újdonsült illető az megint Ő-e fél perc múlva vagy éppen egy teljesen új , teljesen más valódi látogató.

    persze az ilyen jelenség megfigyelésére türelmesen várniuk is kell de én a helyükben elmennék inkább pecázni, vagy leginkább bármi mást csinálni, mert ilyen önpusztító mazohista ember nincs aki TOR- userekre vadászik. Bizonyítékot természetesen így SEM tud szerezni, maximum ha visszafejti az egész tor hálózat összes packetrészletének minden darabjának az összes kódját 78 trilliárd év alatt.
  • pittavagyok #4
    "A fentiek tükrében a TOR ma messze a legbiztonságosabb anonimusz webes szolgáltatás, azonban a fejlesztők is felhívják a figyelmet, hogy 100%-os biztonságot még ez sem nyújt :)" - wiki
    Azért azt legalább tudják, hogy valaki használ-e tor-t vagy nem, a végpontok figyelésével.
  • vajon kiki #3
    Néhány link , amelynek mind egy a lényege:
    TOR hálózat

    TOR Project

    ajánlom mindenkinek a vidíliával percek alatt feltelepíthető hülye és lamerbiztos , full nyíltforráskódú internetes titkosítórendszer, ami ellen se ma se soha nem lesz megoldásuk a tisztelt nagytudású megfigyelgetőknek.
  • kjasfhasdfasd #2
    Ezek azt hiszik, hogy az internetet csak illegális szoftverek töltögetésére használják? Kedves BSA az emailjeim nem olyan érdekesek. De nem lenne rossz ha eltárolnák, mert ha egyez véletlenül törölnék, kikérném a hatóságtól.
    Minél kevesebb adatot rögzítenek annál nagyobb a biztonság a fontos és a személyes adatot tekintve. Ami nincs nem lehet ellopni.

    Ez a vég, meg a terrorizmus elleni harc. Tényleg, most nem is erre hivatkoztak :D

  • Simaji #1
    Már megint a kezdik...