Gyurkity Péter

A brit kormánynak is drága az adatmegőrzés

A vonatkozó európai direktíva részleteinek megtárgyalása közben derült ki, hogy a brit kormányzat nem minden szolgáltató esetében erőltetné a felhasználói adatok megőrzését, mivel ez túl sokban kerülne nekik.

Londonban ezekben a napokban zajlik a Government and Industry Forum on Technology and Law Enforcement elnevezésű konferencia, amelyen az érintett hivatalok és az érintett cégek képviselői vesznek részt, a nagyobb nyilvánosság kizárása mellett. Az EUDRD (EU Data Retention Directive) átvételével és alkalmazásával kapcsolatban itt a Register értesülése szerint elmondták, hogy ugyanúgy két évig lennének kötelesek megtartani a felhasználói adatokat az egyes szolgáltatók, ám a rendelkezés egyes részei miatt sokakban kétely támadt a Home Office hozzáértését illetően.

A nagyobb internetszolgáltatók nem sok fejtörést okoznak a minisztérium illetékeseinek, mivel ezek a cégek kivétel nélkül jelenleg is eltárolják a kívánt adatokat, igaz mindössze számlázási célokból. A jövőben esetükben csak annyi változás lesz, hogy hozzáférést kell biztosítaniuk ezen adatbázishoz a kíváncsiskodó kormányzati illetékeseknek, az ezzel kapcsolatos költségeket pedig központi forrásokból fedezik. Ez a gyakorlat most is él, számos telekommunikációs cég, valamint néhány önként jelentkező internetszolgáltató esetében ugyanis jelenleg is ilyen módszert alkalmaznak, ami 8,3 millió font kiadást jelent a kormányzatnak.

A problémát a kisebb internetszolgáltatók jelentik, amelyek sok esetben nem rendelkeznek hasonló, kifinomult számlázási nyilvántartással, így súlyos költségekbe verhetik magukat a központi előírások életbe léptetése miatt. Ezen költségeket a kormány sem szeretné átvállalni minden egyes cég esetében, így könnyen előfordulhat, hogy túl drágának tartják majd a résztvevők felkészítését és néhány vállalat egyszerűen kimarad a szórásból. Amennyiben tehát túl sokba kerülne egy szolgáltató bevonása, a kormány simán szemet hunyhat majd a rendelkezés be nem tartása felett.

Mindezt az teszi lehetővé, hogy a direktíva sem tartogat semmilyen retorziót az együttműködést elodázó szolgáltatókkal szemben - ez persze sokakban újabb kérdéseket vet fel, egyesek pedig odáig mennek, hogy megkérdőjelezik a Home Office hozzáértését, valamint a konferencián felvázolt stratégia értelmét. Meglátjuk, hogyan alakul az adatmegőrzés kérdése az elkövetkező időszakban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!