Berta Sándor

Nem csak az internetszolgáltatók viselik az adattárolás költségeit

A berlini közigazgatási bíróság döntése értelmében a távközlési vállalatok nem kötelezhetők a telekommunikációs adatmegőrzéssel kapcsolatos összes költség fedezésére.

Az Az. VG 27 A 232.08 számú, 17 oldalas első fokú határozat indoklása szerint, ugyan a jelenleg hatályos jogszabályok és a 2006/24/EK európai irányelv alapján a telefontársaságok és az internetszolgáltatók kötelesek tárolni ügyfeleik forgalmi adatait, azonban nem kötelezhetők arra, hogy az ehhez szükséges technikai eszközöket kizárólag a saját pénzükön vásárolják meg, tartsák karban és üzemeltessék. A testület ítéletével határozat hatályon kívül helyezte az utóbbit előíró jogszabályrészt.

A távközlési vállalatoknak hivatalosan jövő év január elsejétől kellene a saját költségeiken megvásárolni, karbantartani és működtetni az adattárolási rendszereket. Ezen előírás miatt fordult bírósághoz a British Telecom németországi leányvállalata. A cég sürgősségi keresetében azt kérte a testülettől, hogy nyilvánítsa semmisnek a törvény passzusát, mivel az alkotmányellenes. A vállalat azzal érvelt, hogy a technikai átállás során csak a berendezések és a programok megvásárlása, telepítése legalább 720 000 euróba kerülne, emellett évente további 420 000 eurót kóstálna a rendszerek üzemeltetése. A költségek azonban már csak azért is indokolatlanok, mert az ügyfelei között elsősorban bankok, állami intézmények és konszernek találhatók, nem pedig fájlcserélők.

A berlini közigazgatási bíróság 27. tanácsa megtiltotta a Német Szövetségi Hálózatfelügyletnek a törvény végrehajtását. Az ítélet ellen a Berlin-Brandenburgi fellebbviteli Bíróságnál lehet fellebbezni. "A bíróság nagyon világossá tette, hogy az állam a terrorizmus elleni harcra hivatkozva nem sajátíthatja ki a gazdaságot anélkül, hogy ne fizetne kártérítést" - reagált a döntésre Felix Müller, a British Telecom jogásza. Az Európai Hálózatüzemeltetők Kezdeményezés (IEN) nevű szervezet üdvözölte az ítéletet. "Abból indulunk ki, hogy a közeljövőben más vállalatok is a bíróságokhoz fognak fordulni" - mondta Jan Mönikes, az IEN ügyvezető igazgatója.

Az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetsége (ISPA) a Bécsi Egyetem munkatársaival közösen tanulmányt készített, amelyből kiderült, hogy az irányelv betartása akár 500 vagy 700 millió euróba kerülne csak az osztrák gazdaságnak. Az összeghez még hozzá kellene számolni az adatok tárolásához használt adatbázisok létrehozásának, üzemeltetésének költségeit is. A teljes rendszer hatékonysága azonban így is csak legfeljebb körülbelül 5 százalékos lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!