MTI

Elektronikus formában magyar betegek leletei

Harmincnyolc egészségügyi intézményt és háziorvosokat kapcsol össze a magyar egészségügyi szabványokra épülő Intézményközi Információs Rendszer (IKIR), amely lehetővé teszi az orvosok számára, hogy elektronikus formában férjenek hozzá betegeik vizsgálati anyagaihoz - közölte a rendszert kidolgozó British Telecom (BT).

Az IKIR a dél-dunántúli, az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiókban 15 ezer orvos és 1,5 millió lakos számára elérhető. A betegek számára az egyik legfontosabb előny, hogy kezelőorvosaik egyszerűen hozzáférhetnek az egészségügyi információikhoz és többé nem feltétlen szükséges papíron továbbítani a vizsgálati anyagaikat, például labor eredményeket és röntgenfelvételeket a különböző egészségügyi szolgáltatók között. Emellett vizsgálati időpontot és egyéb szolgáltatásokat is lehet igényelni, illetve módosítani az IKIR segítségével.

A két év leforgása alatt megvalósított új rendszer lehetőséget kínál olyan új egészségügyi szolgáltatások biztosítására Magyarországon, mint a telemedicina és teleradiológia. Az IKIR-ben a betegek bejelentkezése az e-Magyarország ügyfélkapu szolgáltatásán keresztül, annak hitelesítési technológiáját használva történik, ami az Országos Egészségügyi Pénztár TAJ viszontazonosítási szolgáltatásával együtt biztosítja a védelmet az illetéktelen hozzáféréssel szemben - áll a BT közleményében. A rendszer a szerződött intézmények közötti pénzügyi elszámolást, valamint az egymás felé történő egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos adatszolgáltatásokat, értékeléseket is támogatja.

Az IKIR az EU egyik operatív programjának, az Egészségügyi információ-technológiai fejlesztés az elmaradott régiókban elnevezésű projekt része. Ennek célja a betegek általános elégedettségének növelése és az infokommunikációs szolgáltatások használatának szélesebb körű terjedésével a magyar egészségügy hatékonyságának növelése. A BT közleménye szerint a három régióban elindult mintarendszer országos kiterjesztése várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redfish #2
    Lehet, hogy ez az orvosoknak és a TB-nek jó, de én (mint beteg) tiltakozom az ellen, hogy bármely vizsgálati leletem vagy zárójelentésem, vagy bármilyen egészségügyi SZEMÉLYES adatom az interneten bármely orvos számára hozzáférhetővé legyen téve!!!
    Úgy gondolom, hogy bármilyen egészségügyi problémám CSAK ÉNRÁM és a kezelőorvosomra tartozik, szeretném én eldönteni, melyik másik orvosnak teszem hozzáférhető bármelyik leletemet.
    Gondoljunk csak bele : sok nagyvállalatnál is van üzemorvos, aki ezekhez az anyagokhoz ugyanúgy hozzáférhet, mint a kezelőorvosom... Kovács Margitka majd nem tudja, miért mondtak fel neki hirtelen a cégénél, naná, mert a Főnöke értesítve lett K.Margitka 1 hetes terhes-leleteiről...
    VAGY: sokan a vidéki 1 db háziorvos (és 1 pletykás adminisztrátora) miatt inkább a közeli nagyvárosba járnak orvosokhoz, hogy ne tudjon minden apró bajukról az egész falu... Ezután hiába mennek Battonyáról Sopronba kezelésekre, a battonyai háziorvos 2 perc alatt minden lakos leleteit lehívhatja a számítógépén (vagy akár az adminisztrátora is).
    Millió dolog van, ami személyes magánügy, erre találták ki az orvosi titoktartást, ez pedig nem kezelhető attól a pillanattól, hogy a beteg személyes leleteit felteszik egy számítógépes hálózatra!!!
  • V1G3C #1
    Jobb lett volna úgy mondani hogy British Telecom fővállalkozásában.