Berta Sándor

Gyermekvédelmi adatbázist hozna létre az EU

Egy európai parlamenti jelentés szerint külön nyilvántartást kell kialakítani a gyermekpornográf képek számára. Egy a Microsoft által kifejlesztett eszközt is igénybe vennének.

Az Európai Parlament (EP) október 20-án tárgyal a Roberta Angelilli olasz konzervatív képviselő által készített dokumentumról, amely elsősorban az Európai Bizottság által korábban életre hívott Biztonságos Internetezés Programmal foglalkozik. A projekt 2009. január elsejétől 2013 végéig tart majd és várhatóan több mint 55 millió euróba fog kerülni. Az Európai Bizottság azt szeretné, hogy ha a program segítségével visszaszoríthatók lennének a világhálóról a gyermekpornográf tartalmak és - különösen a közösségi portálokon, illetve a fórumokon népszerű - online sértegetések.

Egyéb dolgok mellett megakadályoznák, hogy a pedofilok chatelhessenek a gyerekekkel. Mindezt egyrészt a fiatalok, a pedagógusok és a szülők felvilágosításával, másrészt különböző szűrők alkalmazásával érnék el. Utóbbiak közé tartozik a Microsoft által 2003-ban a kanadai rendőrséggel közösen, 3 év alatt, 5 millió dollárért kifejlesztett Child Exploitation Tracking System (CETS) megoldása és egy speciális adatbázis kialakítása. A CETS képes a beérkező képeket, videókat elemezni, rendszerezni és így a segítségével felkutathatók az anyagok készítői. A rendszert jelenleg is alkalmazzák Kanadán kívül az Egyesült Államokban, Olaszországban és Nagy-Britanniában. Az új adatbázisban elsősorban a fájlcserélő hálózatokon fellelhető fotókat, videókat gyűjtenék össze és elemeznék. A nyilvántartást összekötnék az Interpol gyermekpornográfia elleni rendszerével, amelyben jelenleg 20 000 molesztált gyermek mintegy 550 000 felvétele található.

A munkát számos tényező nehezíti és így a hatóságok 2001 óta csupán 500 áldozatot tudtak azonosítani. A javaslatok között szerepel a pedofíliával gyanúsított személyek pénzmozgásának ellenőrzése, a biztonságos chatszobák létrehozása és a Web 2.0-s portálok szúrópróbaszerű ellenőrzése. Emellett a biztonságos oldalakat külön azonosítófájlokkal jelölnék és azok bekerülnének az online adatbázisokba. A gyermekpornográf vagy káros tartalmakat megjelenítő honlapok viszont feketelistára kerülnének, így azokhoz sem a gyermekek, sem pedig a pedofilok nem férhetnének hozzá.

Néhány hete Dr. Kovárik Erzsébet, a Szociális és Családügyi Minisztérium szociálpolitikai szakállamtitkára Párizsban elmondta, hogy bár közös európai családügyi politika nem létezik, az Európai Unió francia elnöksége arra törekszik, hogy e terület bizonyos kérdéseiben egységesebb uniós irányvonal alakuljon ki; ilyen például a gyermekek védelme az internet veszélyeivel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #7
    "az Interpol gyermekpornográfia elleni rendszerével, amelyben jelenleg 20 000 molesztált gyermek mintegy 550 000 felvétele található."
    Nem tudom kik azok az interpolosok,(ugy hangzik mint valami hoki csapat)de ha ennyi tiltott pornograf felvetel van a birtokukban,akkor nem naluk kene kezdeni a tisztogatast eloszor ??
  • duke #6
    "A javaslatok között szerepel a pedofíliával gyanúsított személyek pénzmozgásának ellenőrzése, "

    Egy ujabb eszement baromsag.Pedofiliaval gyanusitani valakit,az olyan mintha torokfajassal vagy labtoressel gyanusitanak.Hogy lehetne mar valakit egy betegseggel meggyanusitani.
  • Wittgen #5
    Jó dolognak tartom, hogy a pedókat el akarják lehetetleníteni.
    Viszont az nem tetszik, hogy a fórumok, stb. oldalak szólásszabadságát is korlátozni akarják.
  • Mike at home #4
    hm... nem is kell ehhez másolt windows sem :)
    aki meg linuxot hazsnál, az alapból 2 év, mert nem akarta megenni a gombát
  • Mike at home #3
    de látom a Micrsoft is benne van a bizniszben, én úgy csinálnám a helyükben, hogy minden másolt windows tulaja a windows update során kapna pár pedo képet vmelyik rejtett zugba elhelyezve, aki file-t cserél az még többet, és akkor aki vmiért ellenszenves lesz a Big Brothernek/államnak az goto jail

    egyszerű, kényelmes megoldás
  • Mike at home #2
    "55 millió euróba" szép

    "a program segítségével visszaszoríthatók lennének a világhálóról a gyermekpornográf tartalmak és - különösen a közösségi portálokon, illetve a fórumokon népszerű - online sértegetések."

    tehát visszaszorulnak majd az olyan beirások, mint pusztulat a kurvaanyád? kiváncsi leszek, hogy hogyan
    monduk beirom, hogy EU fuck és eltilt a rendszer egy hétre a nettől

    "nyilvántartást összekötnék az Interpol gyermekpornográfia elleni rendszerével, amelyben jelenleg 20 000 molesztált gyermek mintegy 550 000 felvétele található." azta, kész eldorádó :)

    "A gyermekpornográf vagy káros tartalmakat megjelenítő honlapok viszont feketelistára kerülnének, így azokhoz sem a gyermekek, sem pedig a pedofilok nem férhetnének hozzá." Gondolom majd eztán az oldal nem csak azt kérdi meg, hogy elmúltál-e már 18, hanem hogy pedofil vagy-e
    vagy a pedofilok rács mögött vannak, és ott nincs net
    erre meg minke 55 millió?

    majd kiváncsi leszek a pedofilia elleni szent keresztes háborúban mi mindennek fognak nekiugrani, a pedofiliára, meg a gyermekek védelmére hivatkozva
    mindha felnőttek ezen a világon nem is lennének, lásd kiherélt filmek pl.

  • Mike at home #1
    és gondolom külön pedofil munkatársakat keresnek ennek összeállítására, karbantartására

    pedo vagy? legyél rendőr

    :DD