SG.hu·

Az Interpol elfogta a körözött pedofilt

Az amerikai hatóságok letartóztattak egy pedofíliával gyanúsított férfit, kevesebb mint 48 órával azután, hogy a nemzetközi rendőrszervezet, az Interpol a világ nyilvánosságához fordult, fotókat téve közzé a férfiról az interneten.

Az Interpol hét hónap leforgása alatt immár másodszor kért segítséget a világ polgáraitól. Október elején példátlan módon a nyilvánossághoz fordult segítségért az interneten talált képek ügyében, mert a felvételeken szereplő férfi egy adatbázisban sem szerepelt, és a 186 tagállami iroda egyikében sem volt ismerős a szakértőknek. A nemzetközi rendőrség felhívására több száz bejelentés érkezett, három napon belül sikerült megállapítani a pedofilgyanús személy azonosságát, és a világméretű emberhajsza 10. napján, Thaiföldön el is fogták Neilt.

A 32 éves kanadai férfit kiskorúak szexuális zaklatásával, illetve kiskorúak szülői felügyelet alóli kiszakításával és személyes szabadságtól való megfosztásával gyanúsítja a thaiföldi rendőrség. Ő tagadja a terhére rótt cselekményeket. Előzetes letartóztatásba helyezték, s ha a bíróság bűnösnek találja, akár 20 évi börtönt is kaphat, kiadatásáról pedig csak a büntetés letöltése után lehet szó. Nem biztos azonban, hogy Thaiföldön kellene letöltenie a büntetést, külföldi elítélteket ugyanis néha nemkívánatos személynek minősítenek, és kiutasítanak az országból.

Az újabb pedofil esettel kapcsolatban az Interpol honlapján nyilvánosságra hozta, hogy a körözött személy neve Wayne Nelson Corliss, 59 éves, a New Jersey állambeli Union City lakója, és egy amerikai körzeti bíróság előtt kell hamarosan megjelennie. "Két nappal ezelőtt ennek a férfinak a neve, nemzetisége és holléte teljesen ismeretlen volt...Az, hogy most, két nappal később a gyanúsított őrizetben van, rendkívüli eredmény" - mondta Ronald Noble, az Interpol főtitkára. Előzőleg az Interpol két éven keresztül hiába nyomozott utána.

Corlisst a New Jersey állambeli Newarkban, csütörtökön kora reggel tartóztatták le az amerikai bevándorlási hivatal különleges ügynökei. Az Interpol közlése szerint a letartóztatás független nyomra vezetés eredménye volt. A három egyesült államokbeli tippadó az interneten keresztül közvetlenül a szervezet lyoni központjához fordult. Mint az Interpol közölte, a szervezet honlapját az elmúlt 24 órában csaknem 250 ezren keresték fel. Ez a napi átlagnak több mint tízszerese. A gyanúsított hozzávetőleg 100 fotót helyezett el az interneten egy 800 fotóból álló sorozaton belül. Ezeken ő maga szexuális kapcsolat közben látható három, 6 és 10 év közötti fiúval. A fotók feltételezések szerint Délkelet-Ázsiában készültek, 2000 és 2001 között. Corliss első képeit a norvég rendőrség fedezte fel az interneten 2006 márciusában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© passatgt2008. 05. 09.. 16:18||#6
meg általában sorozatgyilkosok nem raknak fel magukról netre képet
© passatgt2008. 05. 09.. 16:18||#5
sorozatgyilkos bepöccen, aztán még elfogása elõtt gyorsan megöl pár embert...
© zola20002008. 05. 09.. 11:08||#4
ÉS ha van kép, mondjuk egy bankrabló, és felvette egy kamera? De most tényleg, lehet, hogy nem is pedofil, hanem csak olyat tudott, amit nem kellett volna, és ezért így keresték.
© kernerster2008. 05. 09.. 08:48||#3
Talán azért mert a sorozat gyilkosokról nincs kép amint éppen ölnek? Ez a pedo nem egy gyanúsított, õ már lényegében elítélt. Míg egy sorozatgyilkos esetében fennáll az ártatlanság vélelme ajánlom a 11. pontot
© jeti002008. 05. 09.. 08:47||#2
nekem csak annyi a gondom hogy bárkire ráfogják h pedofil és ilyenkor biztos elõkerül, aztán h pontosan miért keresték nemtudjuk
© zola20002008. 05. 09.. 08:11||#1
Azt bírom az ilyen ügyekben, ha megölt volna valakit, akkor sem kaphatna sokkal többet. Érdekes módon eddig két pedofilt is kerestek ilyen módon, de sorozat gyilkosokat még nem.