Berta Sándor

Labor varázsolható a mobilokból

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek köszönhetően bármelyik hagyományos mobiltelefon igazi miniatűr laboratóriummá alakítható át.

"Egy olyan képalkotó platformot alkottunk meg, amelyben nincsenek lencsék és amely különösen a jövőbeni egészségügyi diagnosztikában játszhat majd nagy szerepet" - közölte Aydogan Ozcan csoportvezető, az UCLA egyetemi adjunktusa. A Lenseless Ultra-wide-field Cell Monitoring Array (LUCAS) nevű technika előnye, hogy a segítségével épített diagnosztikai eszközök jól kicsinyíthetők, így elhelyezhetők akár egy PDA-ban vagy mobiltelefonban is.

A LUCAS-technikával bármely emberi sejt adatai egy úgynevezett árnyékkép készítésével egyetlen másodperc alatt lementhető. A felvételt később a tudósok digitálisan feldolgozzák és egy különleges algoritmussal megállapítják, majd 3D-ben meg is mutatják mind a sejtek, mind a baktériumok típusát és elhelyezkedését. Aydogan Ozcan szerint így egy nap lehetővé válhat, hogy valaki egy pénzérményi területre akár több vérmintát is lementsen, majd azokat egy mobiltelefonnal elemezze. A minták mérete 0,1 és 5 milliliter között változhat. A kapott adatok akár vezeték nélkül is továbbíthatók lesznek a központi rendszernek.

A megoldás kifejezetten jól jöhet a fertőzéses vagy járványos területeken, ahol az orvosoknak gyorsan kell diagnosztizálniuk a kórt és ahol adott esetben nem állnak a rendelkezésükre jól felszerelt laboratóriumok. Ez lehet a HIV-vírus, a malária, a tífusz vagy a pestis. Ráadásul a fejlett világtól távol eső régiókban gyakran nincs megfelelő orvosi ellátás. A LUCAS ezen a helyzeten is javíthat, hiszen szinte bármely mobil készüléket gyorsan egy laboratóriummá változtathatja át. Szintén előnyös, hogy a néhány adat lementéséhez nincs szükség szaktudásra, azt bármelyik helyi lakos is elvégezheti, így az orvosok a helyszínre érkezve, a kapott adatok birtokában felkészülten kezdhetnek a fertőzés vagy járvány leküzdéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #8
    Már sokszor éreztem, hogy ez itt a legalja, ennél rosszabb cikket nem lehet írni. Tévedtem. Ez mindent alulmúlt.
  • chuky123 #7
    Csak a műkődési elv nincs leírva. Semmmitmondó cíkk.
  • Scamp #6
    Konkretan az odautazo tudosokra gondoltam...
  • greg971 #5
    Na igen .. elmaradott ország , sárkunyhó , orvosi ellátás zéró , de műholdas telóval szaladgálnak a benszülöttek ... kissé röhelyes .
  • Scamp #4
    Ha barmilyen mobil akkor az lehet muholdas is.
  • waterman #3
    de mit csinál??? hogy működik, egyáltalán mivan? mobil ami laboratóriummá alakul, platform amiben nincs lencse, 3Dben sejtecskék, pénzérmén apró minták, hiv, meg a többi.
    a cikkből csak az maradt ki amivel a hivatkozott cikk indít, lencsementes _képalkotó_ eljárás.
  • torcipepe #2
    közlöm, hogy a fejlődő világ országaiban nagyobb a gsm lefedettség, mint az orvosi. :)
    1-2 hónapja volt a híradóban, hogy valamelyik afrikai tó köré extra erős tornyokat szereltek, hogy a halászok a parttól távolabbi vizekről is tudjanak segítséget hívni mobillal.
  • greg971 #1
    >>>>Ráadásul a fejlett világtól távol eső régiókban gyakran nincs megfelelő orvosi ellátás<<<<

    De kiépített gsm hálózat viszont van ??

    A fejlesztők látszik hogy nem nagyon vannak képben