Gyurkity Péter

2010-re ígérik a holografikus kijelzőket

Az indiai Infosys kidolgozta a holografikus kijelzők és a képfeldolgozási folyamat részleteit, saját, a kereskedelmi forgalomban megjelenő hordozható megoldásaikat pedig 2010-re ígérik.

A cég most egészen pontosan arról számolt be, hogy hosszas kutatói munka után bejegyezték a fontosabb szabadalmakat a tengerentúlon. Az amerikai szabadalmi hivatal által elfogadott dokumentum a komplex háromdimenziós képi anyagok továbbításának technikáját írja le a jelenleg használt kommunikációs hálózatokon, amelyet az tesz lehetővé, hogy kizárólag a feldolgozatlan tartalmak továbbítják, amelyet a végponton lévő egység állít újra össze.

Az Infosys megoldása a fejlesztők szerint első körben a balesetek körülményeit vizsgáló szakemberek, orvosok, illetve tanárok számára lehet igazán hasznos. A cég által alkalmazott gyors processzor a hagyományos digitális fényképezőgépek által rögzített képsorozatból is összeállíthat egy komplex háromdimenziós képet, mégpedig a Fourier-transzformáció irányelvei alapján számítva ki a hiányzó harmadik dimenziót. A végeredmény ezután a járműveket, pácienseket, illetve az oktatásban felhasznált anyagokat ábrázoló képek formájában kapjuk meg. Az eszköz a háromdimenziós holografikus képek fogadására és küldésére is alkalmas, a kijelzést projektor segítségével oldják meg.

"A hordozható holografikus eszközök nemcsak a felhasználói élményt javítják, de valódi háromdimenziós és jobb minőségű képekkel teszik realisztikusabbá a játékokat, mozifilmeket és a különböző tudományos területeken felhasznált anyagokat" - jelentette ki a cég szóvivője.

Ígéretük szerint az eljárás során elkerülhető lenne a képi anyagok minőségének romlása, ami eddig megoldhatatlan feladatot jelentette a fejlesztők számára. A megjelenést 2010-re prognosztizálják, addigra a globális 3D-kijelzők piaca évi 8,1 millió darabra ugorhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chriskardos #24
    Gyerekek...ez a jövő....Hihetetlen!!!!!! Alig várom
  • Yoshimitsu #23
    Szerintem nem véletlenül szabadalmaztatták, azé me még titok. :) Majd kiderül mit csinálnak. :)

    De azért nekem egy dolog eszembe jut a Star Trek Voyager-ből. :) "Computer aktiváld az Orvosi Segéd Hologramot." :)
  • Csaba42 #22
    Akkor már nem is veszek TFT/LCD moncsit, inkább egy ilyenre gyűjtök. XD Bár, ha a tervezők/fejlesztők minden ígéretüket betartották volna, akkor már rég ilyen masina lenne a szobányi mainframe gépem mellett. :)
  • rob99 #21
    az lenne a pda... :D

    Érdekes a dolog, majd meglátjuk, de ha ez működni fog, akkor a tévék számára is komoly vetélytársat fog jelenteni.
  • brueni #20
    ha elolvassátok, akkor itt elsősorban 3d-s képek kezeléséről, kódolásáról, továbbításáról van szó, nem arról, hogy holografikus menüt kapnak a telefonok.
    inkább úgy gondolom, hogy a helyszinelő rendőr egy mobil (hordozható) eszközzel körbevizslatja a terepet, azt az eszköz értelmezi, feldolgozza, és kódolva továbbítja egy másik mobil eszköz felé, mely azt fogadni képes.
    ennek mellékterméke persze lehet, hogy szép animált mélységében érzékelhető "felületet" is kapnak a mobil eszközök, de azt nem kezelőfelületnek, hanem pl prezi kivetítésére.
  • willcox #19
    Holografikus kijelző???? LOL! Ez egy sima miniprojektor!
    Hajrá bulvár!
  • Epikurosz #18
    Pld. az, hogy kevesebb adatot köll tárolni.

    amúgy biztos jó, de akkor le kell cserélni megint a monitorokat? alig szoktuk meg az lcd-t...
  • PíszLávJuniti #17
    A Fourier tranzformáció hogy került a képbe? A hivatkozott cikkek nem tartalmazzák.
    A JPEG tömörítésnél eddig is rá építettek lényegében, de a 3D-s képpé alakításban mi a szerepe?
  • roliika #16
    Nincs. :D Motorola az év végére ígért ilyen projektoros mobilt. Csak ugye a Motorolának mostanában nem megy túl jól a bolt..szóval lehet csak porhintés volt.
  • valamit #15
    És van már olyan mobiltelefon, amibe be van építve ez a funkció? Mondjuk egy ilyen vetítő, a mobilon egy olyan pöcök, mint a lapotopokon is van egér helyett, a mobil bal oldalánál pedig egy a porszívó madzagjához hasonlóan kihúzható/felcsavarható billentyűzet? Ja és persze mindez együtt használható is, amolyan mobilt laptoppá alakítható?