Berta Sándor

Gyermekek a világhálón, szabályok nélkül?

Korábban gyakran meghatározták a szülők, hogy a csemetéik mennyi ideig nézhetik a televíziót és miket nézhetnek meg. Ugyanez azonban hiányzik az internet esetében.

Ez derült ki az EU Kids Online program keretében készített tanulmány előzeteséből, amelyet Salzburgban mutattak be. A 21 európai országban elvégzett felmérés eredményeinek összesítése csak jövőre zárul le, azonban néhány adatot már most ismertettek a szakemberek. Az EU Kids Online program célja, hogy a fiatalok számára egy valódi kincsesbányává tegyék a világhálót és felhívják a figyelmüket a rájuk leselkedő lehetséges veszélyekre.

A 0 és 17 éves kor közötti korosztály tagjainak több mint fele internetezik rendszeresen, de vannak kiugróan magas adatok is, Ausztriában például ugyanez az arány a 14 és 19 év közöttieknél 96 százalék. A szülők láthatóan nem foglalkoznak a gyermekeik internetezési szokásaival. Erre utal, hogy csak minden hatodik fiatal esetében állítottak fel szabályokat. Nem véletlen, hogy a tinédzserek jóval megelőzik a világháló használatában is ismeretében a szüleiket.

"A szülők leginkább csak a különösen nehéz helyzetekben keresnek és kérnek segítséget. Legutóbb például egy édesanya azért hívott fel bennünket, mert a 11 éves lánya egy 13 éves fiúval chatelt. A fiú felszólította a lányt, hogy vetkőzzön le és fotózza le magát és a képeket küldje el egy e-mail címre. A lány azonban ezt szerencsére nem tette meg, hanem beszámolt az esetről az édesanyjának. Én pedig segítettem, hogy hova fordulhat a problémával" - hangsúlyozta Ingrid Geretschläger, az osztrák EU Kids Online szolgálat munkatársa és az Alsó-ausztriai Médiapedagógiai Tanácsadó Iroda vezetője. "Főleg a szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeknek van szükségük több segítségre és ez egy társadalmi probléma" - mondta Ingrid Paus-Hasebrink salzburgi kommunikációkutató.

Az Európai Unió kiemelten foglalkozik ezzel a területtel, hiszen nemrég hagyták jóvá a gyermekeknek ártó internetes törekvések elleni újabb négyéves, a jelenleginél is szigorúbb programot az EU tagországainak kulturális ügyekkel foglalkozó miniszterei. Ezenkívül világszerte immár öt éve rendszeresen megrendezik a "Biztonságosabb Internet Napját", amelyben szintén kiemelt figyelmet kapnak a gyerekek, az ő internetezési szokásaik és a gyermekbarát online tartalmak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redfish #1
    Én úgy gondolom, hogy elsősorban a szülők felelősek a gyerekeikért, kötelességük odafigyelni, hogy mit olvas, mit néz a TV-ben, interneten, mivel játszik, kivel barátkozik, hol tölti a szabadidejét, stb...
    Nem lehet kibújni a felelősség alól azzal, hogy "nincs ideje"!!!
    Akinek nincs ideje a gyerekére, annak nem való gyerek!
    Tessék az ilyen szülőket figyelmeztetni, megbüntetni, vannak erre Gyermekvédelmi Hatóságok.