MTI

Jeladó a gyerekekre?

A britek körében úgy fogy a gyermekekre aggatható jeladó, mint a cukor, miután a közelmúltban Portugáliában és Nigériában történt gyermekrablási esetek alaposan felborzolták a szülők kedélyét. De vajon helyes-e bedrótozni a gyereket?

Ki ne találkozott volna a nagy áruházakban árukra rögzített olyan apró jeladóval, amely riasztja az őrséget, ha valaki fizetés nélkül szeretne meglépni? Nos, ezen az alapon működik a brit piacon tavaly év végén megjelent pindurka kütyü is, amely kitűző, karperec vagy a ruhába bevarrható formában áll az aggódó szülők rendelkezésére: ha a gyermek kilép a jelfogó hatóköréből, a készülék azonnal riadót fúj. A találmány, amely a rádiófrekvenciás azonosítás elvén működik, 40 fontba (mintegy 14 500 forintba) kerül, a hozzá tartozó jelfogó pedig 300 fontért (109 ezer forintért) kapható a Connect Software cég forgalmazásában.

"Meg sem fordult a fejünkben, hogy széleskörűen terjesszük, de a portugál eset után honlapunkat elárasztották a megrendelések" - nyilatkozta a vállalkozás egyik illetékese. Míg áprilisban alig háromezer megrendelést kaptak a gyermekpásztorra, májusban már közel 17 ezer, júniusban pedig csaknem 25 ezer vásárlójuk volt - írja a BBC. "Nem állítjuk, hogy a készülékünk a szülői gondoskodás alternatívája, de ha az emberek egy biztonsági rendszert akarnak, hát íme" - magyarázta az illetékes.


Nem kell a fejünk hátulján is szemet viselni
A szerkezetnek egyébként már egy kisebb mobiltelefon-nagyságú "személyi kísérő" változata is létezik, amely akkor is jelzi a gyerek hollétét, ha az elhagyja a házat. A szülő műholdas kapcsolattal számítógépen vagy mobilon tarthatja szem előtt sarját. Hasonló portékát árulnak Franciaországban is, ahol szintén egyre népszerűbb megoldásnak számít.

A technikai felügyeletnek azonban komoly ellenzőtábora is van: egyes orvosszakértők szerint az effajta védelem félelmet és gyanakvást ültet a kicsikbe, a kamaszok egyenesen megfigyelt "bűnözőnek" érezhetik magukat, s lerombolja a bizalmi kapcsolatot köztük és szüleik között. "Helyesebb megtanítani a gyerekeket arra, hogy viselkedjenek veszély esetén, például kiabáljanak és rohanjanak boltok vagy emberek felé" - tanácsolta egy pszichológus, aki szerint félő, hogy a szülők túlságosan is a technikára bízzák majd a gyermekeik felügyeletét. "Megértem, hogy a szülők aggódnak, de ez benne van a pakliban" - mondta egy másik orvos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redfish #49
    SZUPER!

    Nem kell aggódni többé, mert csak ráteszem az elektronikus pórázt és ettől majd nem tud kamion alá szaladni a kölök, vagy nem fullad bele a tóba, vagy nem tudják elrabolni?...
    Nyugodtan olvasgathatok a játszótéren, nem kell figyelni 1000szemmel a gyerekeket, ez majd nem engedi leesni a mászókáról, hintáról?...

    És azt vajon mivel lehet pótolni, hogy minden lépésénél ott vagyok a gyerekemnek, ha megbotlik felsegítem, ha fél átölelem, belém kapaszkodhat, elmagyarázom neki ha gondja támad, megnyugtatom, megpuszilom?...
    Hogy érezheti : vigyázunk rá, biztonságban van, mindig számíthat ránk?!

    Milyen felnőtt lesz az ilyen elektronikus pórázon nevelt gyerekekből?!

  • Mike #48
    szegény gyerekek :(
  • Mike #47
    aminek a java szintén családon belül történik, ehhez képest mindenki az idegen rémtől fél
  • AranyKéz #46
    Minek jeladó ? Láncra verni őket és kész.
  • Mike #45
    adatok, adatok
    ne beszéljünk számok nélkül ezek után
  • RealPhoenixx #44
    KVP:
    #38 -as hozzaszolasodhoz: a mobiltelefonok nem megfelelo eszkozok erre, mert azok nemcsakhogy kovetesre, hanem lehallgatasra is alkalmasak.

    Csaba42:
    #16-ra: egy atlag ember mar vellhetoleg nem lesz tudos, muszaki zseni, etc, mig egy gyerekben az ilyen iranyu potencial nemhogy joval nagyobb, de egyertelmuen letezik!

    Mike:
    #30-ra: Az adoval kapcsolatosan: utana neznek annak amit allitottal, ugyanis a nagy befizetok nemhogy joval kevesebben vannak, hanem joval kissebb aranyu adot fizetnek, mig a kicsik-kozepkategoriasok "akiket megjobban es megjobban huznak" piszok sokan vannak.
    Szval ne haragudj, de ezt a maszlagot nem igazan veszem be.
    Masfelol pedig a kulfoldi cegek itteni adozasa: ha adoztattok, elmegyunk -cimu felkialtassal majomkodnak itt, mikozben politikusokat kennek le, es egyuttesen lopnak, csalnak hazudnak, etc, szval szeretnem en azt latni amirol beszelsz!!
    (amit max elhiszek: a masodlagos adoja egy ilyen cegnek/szemelynek 3-4szerese esetenkent 20szorosa 1 atlag emberenek, aki a kenyerben, tejben es egyebben fizeti, mig az ilyen szemely pedig benzinben, sulyadoban, kaviarban, etc-ben fizeti, de az akkor sem er fel nehany ezer ember befizeteseve, mert nemhogy zsugoribbak az ilyenek, hanem tobbet sem tud zabalni, mint amennyit 1 atlag + 50% MAX, etc)
    *en adorol beszelek, de a TB sem mas szerintem*

    #31 -edre most mit mondjak Mike???
    Sztem az nem normalis aki nem tudja megerteni a masikat, mikor az ertelmesen elmond valamit -de ez mas kerdes, velemenybeli kulonbseg, na mind1.
    Lenyeg: ha elolvasod megegyszer a hozzaszolasomat, es az egyenloseg elvet tekinted, akkor mindjart letisztul *talan*

    Sir Quno Jedi:
    Egy gyerek sokkal elobb es jobban erti/erzi meg, ha nincs egyenrangusag egy aktualitasban /esemeny-kapcsolat-etc/.
    Lenyeg: azt ragzod a kolkodnek hogy semelyik masik kolyok sem kulonb nala, viszont van kinek a szemeben te vagy kolok!!!! Ezzel pedig tunkeppen azt is ragzod, hogy te sem vagy kulonb, ugyanakkor csak kapaszkodsz a felelosseg tudatba, mikor racionalizalod hogy te vagy a felelos, ahelyett hogyha mar arrol ragzol hogy korulotted mennyire nem normalisak masok, viselkedhetnel te a gyerekkel normalisan *egyenrangu partnerkent*.
    Avagy leragozhatod ezt is: te taknyos koteles vagy viselni a perecet, mert ha nem megagyallak, mert en mar kifejlett barom vagyok, aki siman agyoncsap egy szerencsetlen kolkot, merthogy a torveny elott felelosseggel tartozol erte.
    *csak megsugom: a torvenyi felelosseg ha jol remlik, a gyerek koranak is fuggvenye*
  • Madve #43
    Persze ez csak angol nőkre vonatkozik. Amikor felnő ez a generáció, akkor lesz elég ember az angol gazdasághoz ergo nem kell több külföldi.
  • Madve #42
    Ugyanmár. Án kint vagyok angliában. Egyszerű a dolog. Pár éve az angol gazdaság össze akart omlani, mivel nem volt elég angol az iparhoz, vagy egyszerűen aki volt az nem akart fizikai munkát végezni. Megoldás: Beengedték a külföldi munkaerőt, ami olcsóbb is, kb egy angol árán, 2,-2,5 ember dolgozik, ezenkívül megtámogatják azt aki gyereket vállal. Ez nőknél abból áll, ha két gyereked van, és elsírod magad a megfelelő helyen, hogy elhagyott a férjed, barétod, akárkid, vagy egyszerűen nem is tudod, hogy ki az apjuk, kapsz egy lakást, ha meg összeütsz egy harmadik gyereket is, akkor kapsz annyi támogatást, hogy már dolgoznod sem muszáj tovább, ha nem akarsz. Nem véletlenül lehet itt látni egy raklap babakocsit tologató 16-17 éves lányt kikenve kifenve az utcán flörtölgetve a fiúkkal. Magyarán sokan csak azért vállalnak gyereket, mert így "könnyebb" lesz az életük. Az ilyenekből csak kevés tényleges szülő lesz, a gyerek meg nem lóghat meg, mert oda a támogatás.
  • duke #41
    Tenyleg rohejes,hogy ember rablastol felti valaki a gyereket.Egy magyarorszag meretu orszagban kb 5 evente tortenik egy igazi ember rablas,mikor nem a sajat szuloje rabolja el a gyereket a masik szulotol,hanem idegen.Kozlekedesi balesetben meg 5 ev alatt kb 1500 gyerek hal meg.De kb pont ilyen az arany a sexualis buncslekmenyeknel is,a mai divatos pedofil hiszterai ellenere.
  • csgery #40
    De ez mind hülyeség... ha el akarják rabolni a gyereket, akkor is elrabolják, ha rajta van. ÉS ha elrabolta, meg megöli teszemazt, akko meg semmit sem ér a jeladó, csak a hullához fog elvezetni. Nem fogja megállítani a puskagolyót... például