Berta Sándor

Az internet, mint bébiszitter

Sok családban idő, kedv vagy segíteni tudó nagyszülők hiányában úgy oldják meg a szülők a gyermeknevelést, hogy csemetéiket leültették a televízió képernyője elé, mondván: legalább elfoglalja magát a gyerek. A televízió szerepét azonban egyre inkább átveszi az internet.

A Institute for Public Policy Research (IPPR) brit intézet felmérése szerint a mai gyerekek átlagosan hetente több mint 20 órát töltenek a világhálón. A legtöbb időt a MySpace, a Facebook és más közösségi portálokon múlatják. Az ifjúságvédelmi szakemberek éppen ezért a jelenleginél jobb ifjúságvédelmi előírások kidolgozását és bevezetését akarják elérni. Ugyan számos oldalon alkalmaznak életkor alapú beléptető rendszereket, azonban a tapasztalatok alapján a fiatalok ezeket rendszerint könnyen megkerülik és szabályosan belevetik magukat a virtuális életbe.

A jelentés szerint az 5 és 15 éves gyermekek 80 százalékának van otthoni internethozzáférése. A 8 és 11 év közöttiek 40 százaléka ismerte el, hogy egyedül szörföl a világhálón, ugyanez az arány a 12 és 15 év közötti korosztály tagjainál 71 százalék. A gyerekek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már legalább egyszer találkozott online pornográf tartalommal. "Az internet nagyszerű lehetőségeket kínál a fiatalok számára, azonban a szülőknek tudatában kell lenniük azzal, hogy a csemetéik milyen tartalmakat is néznek meg. A brit kormánynak médiapedagógiai programokat kellene indítania a tinédzserek számára és meg kellene bizonyosodnia arról, hogy a szülők valóban tudják-e, miket lát a gyermekük az interneten" - nyilatkozta Kay Withers, az IPPR-jelentés készítője.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gyermekek nagyon sok személyes adatot megadnak magukról a világhálón, szembesülnek a pornográfiával és az erőszakkal, az adatokkal való visszaélésekkel és az online zaklatásokkal. Azonban pont ezekről a területekről tudnak túl keveset, így az ilyen esetekkel való szembesülés éri őket a legváratlanabbul. "Különösen az iskolák környékén lévő közösségekben öltött mára komoly problémát a kiberzaklatás" - értett egyet a brit szakemberekkel Thomas Günter, a Jugendschutznet nevű német szakoldal jogász szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dexxter #6
    Szerintem az ilyen oldalakat nem lehet teljsen kiszűrni. Valószínüleg el kell majd fogadnunk hogy ez az egyik hátránya az internetnek. Viszont meg kell próbálni visszaszorítani ezeket és szigorítani a szabályokon, mert egyre nagyobb területeket nyernek az ilyen idióta oldalak.
  • torma99 #5
    Ha egy gyermek egészséges családi környezetben nő fel, foglalkoznak vele a szülei, pozitív ingereket kap, akkor teljesen mindegy hogy mit néz vagy mit nem néz (persze ez a dolog bonyolultabb jóval de leegyszerűsítve kb ennyi)
    Én csak saját magamról tudok beszélni. 2-3 évesen már a G.I. Joe-t néztem a super channelen ami sztem a 80-as évek legbrutálabb rajzfilmje volt amit nézhettünk itthon (nem halt meg benne senki ,de pusztítottak rendesen), ovis koromra már megtanultam a videó használatát úgyhogy végignéztem alientől terminátoron át minden gusztustalanságot ami csak volt itthon és mégsem lett semmi bajon (vagy mégis ?:)) Szóval egészséges környezetben felnövő gyerekek meg tudják különböztetni a valóságot a filmtől (hát hogy férne be egy bazi nagy savköpő szörny a tv-be), ha elmagyarázzák nekik hogy is működik az egész. Az meg hogy 6-7 évesen bátyám pornóújságjait lapozgattam szerintem jót is tett egy kicsit, bár akkor még nem igazán esett le, hogy bizonyos dolgok hogyan működnek.
    Az internetben a pedofília veszélyét tartom komolynak, régen ugye nem volt net, hatványozottabban kisebb volt ennek a veszélye, na meg a homoszexuális, állatpornós és hasonló aberrált oldalakkal is kellene valamit tenni, bár mint tudjuk nagyon nehéz kiszűrni, hogy ki nagykorú a felhasználók közül és ki nem.
  • Oldern the 1st #4
    "A gyilkolós japán animációs borzalmak"

    Amiknél fel van tüntetve a korhatár, a szabályoknak megfelelően? Tiltsd is, meg a pornót is.
  • Yv@n #3
    Gondolom az amerikai szenátus(?) által leszavazott .sex zónára gondolt.
  • Gerygrey #2
    És ezt így hogy?

    Vezetnék be a .cc (Critical Content) top level domaint? És mi kerülne oda, és ki dönti el hogy mi kritikus és mi nem? A gyilkolós japán animációs borzalmak a mostani állapotokat (pl TV) biztos hogy nem kerülne kritikus besorolás alá, az igényes erotikus tartalom viszont valószínűleg igen. Én pedig a gyerekem elől inkább az előbbit tiltanám.
  • floatr #1
    Mennyire egyszerű lett volna tartalmi alapon külön domainokba száműzni a kritikus dolgokat...

    Most meg kezdhet gondolkodni az őskeresztény ámerikai politikai elit, merhát ez is rajtuk múlt, miközben az összes többi ország szívhatja a fogát...