Dojcsák Dániel

Web 2.0 felvilágosítás VI.: Couchsurfing - Csak kalandoroknak!

A webkettes megoldások ismertetése során már hallgattunk neten zenét, futtattunk operációs rendszert, csevegtünk, tévéztünk és saját startlapot is csinálhattunk. Most, hogy újra beköszöntött a nyár, illendő lenne felállni kicsit a monitor elől és megnézni, hogy mi van odakint. A félmilliónál is több felhasználót számláló Couchsurfing ebben lesz partner, tehát utazunk!

Korábbi felvilágosítások: I. II. III. IV. V.

"A Couchsurfing Projekt volt az álmom jó ideje. Mindig is szerettem volna utat találni a különböző kultúrák szívébe, hogy felkutassam a tudásukat és megleljem a legérdekesebb embereket és szituációkat, amit ez a világ kínálhat. Ennek érdekében négy évvel ezelőtt elindítottam ezt a projektet, követve az álmaimat és remélhetőleg lehetővé téve, hogy te is ugyanezt tedd. Miért ne csatlakoznál?" - írja a 29 éves Casey Fenton, a Couchsurfing alapítója, akinek az ötlete nyomán mára 562 ezer ember "szerzett" körülbelül 917 ezer "pozitív élményt" utazásai során.

Mi ez?

A kérdés nyilvánvaló. A Couchsurfing nem más, mint egy közösségi utazási iroda, aminek segítségével a vállalkozó kedvű fiatalok a kiválasztott célhoz való odajutáson kívül szinte minden részét megszervezhetik nyaralásuknak, ráadásul nem műanyag divatturista módon, hanem az ott élő helyiek közbenjárásával.

Klikk ide!
Kalandorok piros pöttyel jelölve

Maga a szó, a couchsurfing annyit tesz, hogy "kanapé szörfölés". Ez a projekt legfőbb funkciójára utal, miszerint ha valaki egy idegen városba látogatna, akkor némi ismerkedés után kedves és nyitott helyi emberek lakásában találhat szállásra. A rendszer előnye dióhéjban annyi, hogy aki nem elégszik meg az irodák kínálta all-inclusive utazások által adott kulturális élménnyel, az egyszerűen ismerkedhet autentikus és barátságos srácokkal, akik ráadásul ingyen biztosítanak neki szállást ottléte alatt.

Első hallásra nyilván rizikósnak tűnik az egész, hiszen ki tudja, hogy tényleg olyan jó fejek-e, mint ahogy a levélből kiderült. Vajon nem egy lepattant helyen van-e a szállás, vajon nem vernek-e át? Magyar vagy nem magyar mentalitás ez a szkepszis, de egy próbát mindenkinek megér. Persze főleg a fiatal egyetemista korosztály számára vonzó a dolog, bár ki tudja, ha akad kalandor kedvű középkorú, biztosan megtalálja a partnereit ő is. A szkepticizmusról pedig annyit, hogy a valamelyik heti statisztikákat böngészve egy olyan adatra leltem, miszerint az ezt megelőző 7 napban 13 500 pozitív vagy extrémen pozitív visszajelzés érkezett és mindössze 22 negatív. Elméletileg tehát 613 ismerkedés kell ahhoz, hogy biztosan megszívjuk egyszer. Vállalom.

Klikk ide!
The Architect

A CS (Couchsurfing) igazi előnye viszont az, hogy valóban működik. Ahogyan a magyar Facebook közösség legnagyobb hátránya, hogy egyelőre kevesen használják a hazaiak, úgy ennek a rendszernek éppen az adja sava-borsát, hogy 562 ezer potenciális utazó gyűlt össze, akik hasonló attitűddel viseltetnek a felfedezés iránt. A cikk megírásának pillanatában ezen emberek közül 96 ezren éppen úton vannak valahol, 193 ezren fogadnának vendéget, 111 ezren talán, 24 ezren pedig kifejezetten hajtanak rá, hogy valaki betoppanjon hozzájuk. 88 ezren ugyan befogadni nem tudnak, de szívesen kávéznak, söröznek vagy sétálnak veled és mindössze 47 ezren nem akarnak a közösbe adni semmit. A regisztráltak átlagéletkora 26 év, 51%-nyi férfi, 40%-nyi nő, a maradék pedig pár vagy csoport.

A társaság 230 ország 41 ezer városának képviselőiből áll, a legtöbben európaiak vagy észak-amerikaiak, de még az Antarktiszon is van 42 Couchsurfer. Egyszer mindenképp érdemes lenne benézni hozzájuk is. A profil

Mint minden közösségi szolgáltatásnak, a CS kulcsa is a felhasználók profil oldalán, illetve az azon elérhető információkon és kommunikációs lehetőségeken alapszik. Rutinos iWiW és Facebook használóként a magyar fiatalok többségének nyilván nem jelenthet problémát egy webszájton létrehozni egy újabb saját oldalt, amit megmutatnak az ottani közösség tagjainak. A különbség csupán csak annyi, hogy az iWiW telefonkönyvszerű és a FaceBook játszótér jellegű profiljai helyett itt egy teljesen profi, utazók igényeire csiszolt oldalon lehet bemutatni saját magunkat.

Klikk ide!
Egyszerű dizájn, könnyű kezelés

A CS mögött jelenleg nem áll semmilyen befektető, fejlesztő vagy egyéb más nagycéges háttér, hanem kizárólag lelkesedésből fejlesztett dolog (bár azért nyereséges az adományokból), ami garancia arra, hogy a lehetséges felhasználók igényei maximálisan ki legyenek elégítve. Mikor először bogarásztam az oldalon még nem értettem mindent teljesen, de éles üzemben egyszerűen nem tértem magamhoz, hogy tényleg mennyire a helyén van minden.

A profil alapos kitöltése ugyan nem kötelező, de ha bárkivel bármilyen kapcsolatot szeretnénk teremteni, akkor másoknak az üzenetünk elolvasása után az lesz az első dolga, hogy megnézi mit érdemes tudni rólunk, ezért a sikeres ismerkedéshez erősen javallott, hogy egy szép és részletes infó oldalt készítsen minden kalandor. Az alapvető adatok között szerepel a nevünk, életkorunk, foglalkozásunk, a város ahol élünk, nyelvtudásunk és néhány egyéb dolog. Ezen túl mindenki kedve szerinti terjedelemben mutathatja be önmagát, CS tapasztalatait, a kanapéját. Egy helyes kis rendszerben regisztrálhatjuk, hogy a világ mely részein jártunk már, hova készülünk épp és hova szeretnénk nagyon eljutni, meg persze tölthetünk fel fotókat is.

A saját magunk által kitölthető részen túl egy igazi közösségi szájthoz mérten külön helyet kapnak az értékelések, melyeket mi adtunk másoknak, illetve amiket mi kaptunk. Ez egy igen fontos része a működésnek, hiszen akár utazni szeretnénk, akár hozzánk jönne valaki, a döntés egyértelműen múlhat azon, hogy mit írtak rólunk mások. Az értékelésre egy ötös skála áll rendelkezésre, a semleges, a pozitív/negatív és a nagyon pozitív/negatív kategóriákban.

Mivel ez egy egyébként szűken tartott közösség, ahová elméletileg nem csatlakozik be boldog-boldogtalan, hanem csak azok, akik nyitottak az ismerkedésre, kalandokra, utazásra, ezért nem meglepő, hogy a legtöbb értékelés pozitív vagy nagyon pozitív. Az oldalon lehetőség van barátainkat is meginvitálni a regisztrációhoz, de a FaceBook agresszív email kontakt lista kimásolós technikájával szemben itt kifejezetten kérik a fejlesztők, hogy csak olyan embereket invitáljunk, akikről feltételezzük, hogy a közösség előnyére válnak majd. Ezt illik tiszteletben tartani.

Klikk ide!
Vidám Couchsurfer lány és az újdonsült mexikói barátok

Utazzunk!

Nyár előtt nyilván sokaknak van legalább egy, de akár egy sor kiválasztott célja, ahová el akar jutni, a város kiválasztása tehát nem gond. Ha valaki mondjuk egyetemistaként egy hónapot szeretne kódorogni Európában, akkor viszont a hotelszámla kifizetése már az lenne, hiszen ha a legegyszerűbb panzió/hostel árakkal számol bárki, akkor is napi 5 ezer forint alatt nem jön ki, egy hónapra ez pedig már önmagában egy magyar átlagkereset.

Az aktívabb CS felhasználók pedig többnyire nem egy oda-vissza útban gondolkodnak, hanem valamilyen körutat tesznek, ahogy az amerikai filmekben a diplomaszerzés után, munkakezdés előtt szokták a srácok. Ez viszont messze nem fantázia, hiszen jómagam egy hónapja regisztráltam, de attól fogva szinte azonnal kaptam az üzeneteket amerikai, kanadai, sőt kínai srácoktól és lányoktól, hogy benéznének hozzám a nyáron, ha lehet. Ők többnyire teljes Európa kalandtúrán voltak és Prága, Horvátország, Romána előtt vagy után voltak/lesznek éppen, mielőtt Magyarországra érkeznek.

Keressünk!

A legtöbb embert nyilván az érdekli elsősorban, hogyan lehet meglelni az ideális fogadó felet. Ehhez egy fejlett keresőfelület áll a felhasználó rendelkezésére, ahol az egyszerű városra keresés mellett lehetséges nemet, életkort, és egyéb részleteket megadni (amikről az oldalon található leírások részletesen beszámolnak). Nagy segítség, hogy a találatokat különböző elvek szerint lehet rendezni, hiszen szimplán Budapestre keresve is 1370 találatot kapunk, de szűkítve mondjuk 22-28 éves, legalább 2 vendéget fogadni tudó, angolul beszélő pestiekre is még 89 megoldás áll elő. Ennyi profilt végigbogarászni pedig idegölő és fárasztó dolog. Érdemes a megkeresésekre adott válaszok aránya vagy a profil regisztráció ideje alapján rendezni, így könnyebben megkerül a megfelelő ember.

Klikk ide!
Ilyen a hatékony szálláskereső

Azt nyilván nem lehet elvárni, hogy bárkinek írva azonnal biztos szállást kapjunk, hiszen több dolog miatt is mondhat nemet bárki. Egyrészt lehetünk nem szimpatikusak neki, aminek esélyét csökkenteni lehet egy jól elkészített profillal és pár fotóval. Másrészt előfordulhat, hogy az adott időpontban már más vendéget fogad, éppen ő is utazik vagy egyszerűen az a hét nagyon sűrű neki és nem szeretne rossz házigazda lenni. Ezen nem kell sosem megsértődni, inkább igyekezni kell jobban szűkíteni a keresést és újra próbálni.

Mivel itt többnyire külföldre utazunk, ezért kulcsfontosságú a közös nyelvtudás megléte. A rendszer automatikusan jelzi, ha valaki olyat találtunk, akivel nem nagyon vagyunk nyelvileg kompatibilisek, de többnyire az angol, spanyol, német nyelvtudás elegendő a világ bármely részére.

Néhány tanács kereséshez:
  • Nagyvárosok esetén érdemes inkább az agglomerációra lőni, az ott lakók kevésbé elfoglaltak és valószínűleg nagyobb lakásuk van.
  • Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a keresést, ideális 2-3 héttel az utazás előtt írni.
  • Az üzenetben nem árt említeni néhány dolgot az utazásról és amennyiben valami speciális kérdés/igény van, akkor azt egyből feltenni.
  • A kérés küldésekor ki kell tölteni, hogy mettől-meddig maradnál.
  • Idegen nyelvet használva törekedj a helyes nyelvhasználatra
  • Magyarországon kívül szinte sehol nem beszélnek magyarul :)
  • Ha valahol sok elutasításba ütközöl, akkor érdemes a frissen regisztráltakra fókuszálni, ők még lelkesek és feltétlenül fogadnak.
  • A hasonló életkor nem hátrány.
  • Egy igen válasz esetén, azonnal jelezz vissza, hogy köszönjük, élünk a lehetőséggel és tényleg megyünk. Ciki, ha a fogadó két nappal érkezésünk előtt még nem biztos semmiben.
  • Akit itt lelsz, biztosan internet felhasználó, ezért élj a Skype, MSN, email előnyeivel és ismerkedj kicsit érkezés előtt.
  • Soha ne felejtsd el elkérni a telefonszámát/címét a fogadónak, mert ha valami váratlan fordulat áll be, akkor komplikált neten utolérni
  • Ne felejts el valami ajándékot vinni, végülis ingyen laksz nála pár napig
  • Befogadás

    Az érem másik oldala, ha nem mi magunk utazunk, hanem befogadunk valakit. Amennyiben a profilban a "Has Couch" lehetőségnél az igen, vagy a feltétlenül igen verziót választjuk, akkor minden esély meg van rá, hogy előbb-utóbb jelentkeznek is jelöltek. Ez az opció természetesen nem kötelező: ha valaki 12 négyzetméteren nyomorog egy koliszobában, akkor nem is várható el tőle, hogy házigazda legyen.

    Viszont a "Coffee or drink" opciót bejelölve előfordulhat, hogy megkeresnek minket egy ismerkedés erejéig. Érdekes dolog csak úgy beülni valakivel beszélgetni, segíteni nekik eligazodni a városban, akár megmutatni nekik pár szép helyet. Már ez is abszolút közösségi gesztus. A minap például két amerikai srác kételyeit sikerült eloszlatni arról, hogy Budapesten tuti kirabolnak, ha az utcán mászkálsz éjjel. Ehelyett megtudták, hogy a Ráday utca jó bulihely, illetve, hogy a körút másik oldalán a nyóckerben viszont tényleg ne flangáljanak sötétedés után.

    Amennyiben a lehetőség és a kedv is megvan vendégek fogadására és érkezett is megkeresés, akkor illik minél hamarabb válaszolni. Továbbá nem árt tisztázni az elején, hogy mire számíthatnak. Tudunk-e velük kirándulgatni vagy csak esténként lesz helyük bedőlni az ágyba? Első saját élményünkkor mi például az érkezésünk után azonnal lakáskulcsot is kaptunk, ami a kedvesség netovábbja. A mosdó-törölköző effekt működik, így akár vendégként, akár házigazdaként a pozitív hozzáálláson túl másra nem nagyon van szükség. Aki úgy érzi, hogy bizalmatlan vagy antiszociális, az inkább felejtse el ezt a lehetőséget.

    Klikk ide!
    Budapest testreszabva

    A városunkba érkező utazóról feltételezhető, hogy fogalma sem lesz arról, hogy a repülőgép, vonat, busz vagy akármi hol tette ki, hová kell menni és hogyan navigálhat el a lakásunkig. Ha valakinek lehetősége van, akkor jó kezdés kimenni elé az érkezés helyére, de legalább egy pontos itinert adni. 26 éves átlagéletkorral kalkulálva a vendégünk az ottartózkodása alatt bizonyára szeretné megnézni a város érdekes helyeit, de nem feltétlenül töltené minden idejét múzeumokban, az esti bulik, közös főzések viszont szinte kötelezőek.

    Közösség

    A fenti két opció mellett a CS nem elhanyagolható része a közösségek menedzselése. Szabadon létrehozhatóak csoportok, melyek többnyire egy város, ország, nemzet vagy bármi egyéb közös dolog révén gyűjtik össze az érdeklődőket, de feltölthetőek különálló események, stb. A csoportokon belül üzenőfal és fórumok működnek. Egy-egy város csoportján belül helyi közösségek alakulhatnak ki, koncertajánlókkal, közös bulikkal, csocsó vagy pingpong bajnokságokkal. Akik egyébként is tagjai a CS-nek, nem veszítenek semmit, ha a saját városukon belül is figyelik, hogy mi történik. Budapesten például rendszeresen összejönnek az emberek a jelenlegi kínálat szerint mozizni, bicajozni a budai hegyekbe, állatkertet nézni, de már a Sziget Fesztiválra is készülődik a város.

    Ne felejtsd el!

    Valószínűleg gyakran előfordul, hogy valaki kíváncsiságból, vagy egy egyszeri eset miatt regisztrál valahová, majd elfelejti. A rendszer az iWiW-hez hasonlóan képes email értesítéseket küldeni a megkeresésekről, üzenetekről illetve a csoportokon belüli történésekről, amit nem érdemes kikapcsolni.

    Ez a cikk összességében nem volt túl technológiai, ahogyan maga a szájt sem az. Meglepően természetes és egyszerű felület, amilyennel ritkán találkozni. A dizájnon valamennyire érződik, hogy egyéni kezdeményezés eredménye, legalábbis nem érzem a felesleges sallangokat. Minden a funkcionalitásra van kihegyezve, így a FaceBookkal ellentétben bármilyen gyenge teljesítményű gépen pörgősen működik, de út közben mobiltelefonon keresztül is egyszerűen elérhető, ha hirtelen szükség van rá.

    Kevés olyan kezdeményezés létezik az interneten, ami egy egyszerű ötlettől vezérelt, de ugyanakkor elhivatottan közösségi és nem szeretné megvetetni magát 1,6 milliárdért a Google-lel. Ha valakiben felmerült valaha is, hogy mi értelme van közösségi szájtokra menni, akkor itt a válasz. Ez nem az ismerős jelölgetésről szól, nem telefonkönyv és nem játszótér, hanem egy profi tematikus honlap bevállalós fiataloknak.

    Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • kalmarattila #17
      Couchsurfing - kanapészörf (@RTL Klub / Fél Kettő) - magyarul
      http://www.youtube.com/watch?v=sHYxAkB2Pjo

      Ha valaki Szerbiába akar jönni, megtalál: http://www.couchsurfing.org/people/kalmarattila/
    • Zoleeca #16
      Egy link feltette volna a pontot az i-re...
    • NessieGraf #15
      Ez a világ királysága! Ennek Magyarországon egyébként voltak elődei: A nyári néprajzkutatás (70-es évek). Útiköltségnyinél nem sokkal fizettek többet.

      Hónunk alá vettünk néhány üveg pálinkát és irány a célterület. Helyieket bárhol megkínáltuk beszélgetés közben, volt szállás meg minden. De ez így világszerte csúcs.
    • aDannyBoy #14
      moron
    • endale #13
      Hohóóó! Itt az alkalom!
      Szervezek egy utazási irodák jogait védő gittegyletet (a lá ASVA) és jól leperelem a gatyájukat is.
      Mit képzelnek ezek, hogy valami ingyen van. Lefogadom, hogy idegenforgalmi adót sem fizetnek. Azonnal tilcsák be!
    • rgerg #12
      -c
    • Tetsuo #11
      En sem nagyon..
    • Sanyix #10
      Hát ezt se nekem találták ki, mert senkiben sem bízom :) evvan.
    • rgerg #9
      Ja.. és a nevem Roboz Gergő ha kedvet kaptál volna
    • rgerg #8
      Februárban voltam Norvégiában a couchsurfinggel
      Életem egyik legmeghatározóbb élménye.Nem tudom hányan mondhatják el magukról de szerintem én vagyok az egyetlen eddig a történelemben aki hóembert épített az északi fény alatt Magyar létére egy Indiaival és egy Brazillal Norvégiában miközben egy Norvég fotózta.
      Ha bárki Londonba készülne akkor szívesen látom feltéve hogy nem bánja ha a földön kell aludnia és hogy alkalmazkodnia kell a munkarendemhez.
      Az egyik couchsurf-ös bemutatkozó lapon olvastam hogy ez a legjobb dolog a net feltalálása óta és tiszta szívemből osztom a véleményt.
      Az egyik legjobb barátom Mo-n nyomja és voltak már vendégei még Indiából is.
      "a bizalom láncca"