Berta Sándor

Teachtoday - információs honlap nem csak tanároknak

A legnagyobb tudáskülönbség a tanárok és a diákok között talán az informatikai területen mutatható ki. A nebulók néha alaposan megizzasztják ismereteikkel az oktatóikat és ezt az előnyt használják ki a tanáraikat sértő mobiltelefonos videók készítésekor is.

Ezért fordulhat elő a szakemberek szerint, hogy a különböző képszerkesztő programok kezelésében jártas diákok pillanatok alatt lefotózzák a mobiljukkal a tanárukat, az arcképét pedig elhelyezik egy pornófilmben vagy egy képen. Az ilyen sértő felvételeket azután gyakorlatilag minden ismerősüknek elküldik, a szegény pedagógus pedig többnyire nem, vagy csak késve értesül arról, mit is csináltak a fotójával. Az Európai Unió fel akar lépni a tanárokat ért támadások ellen, azonban nem tiltásokkal és szankciókkal, hanem az oktatók informatikai képzésével.

"A pedagógusoknak információkra van szükségük" - közölte Richard Galvin, a brüsszeli Európai Iskola vezetője. Az EU programot is indított Teachtoday néven, amelyben az Európai Iskolai Hálózat (EUN) mellett összesen 14 vezető európai internetes és mobil cég, valamint online hálózatokat működtető vállalat vesz részt. A honlap elsőként egy informatikai szótárt kínál a tanároknak, akik így megismerkedhetnek a napjainkban elterjedt és használt informatikai fogalmakkal és megtudhatják, hogy a diákjaik miről is tanácskoznak az órák közben vagy szünetében. "Szeretnénk, hogy ha nem csak a tanároknak segíthetnénk, hanem a diákok is megtanulnák, hogy miként használhatják felelősséggel az internetet és a mobiltelefonjukat" - jelentette ki Janice Richardson, az EUN munkatársa.

Az utolsó bulikon készült fotók gyakran kerülnek fel a közösségi portálokra, azonban ezek a felvételek évek múlva, a munkahely-kereséskor vagy más esetekben bizony kellemetlen perceket okozhatnak a fiatal munkavállalóknak. A Teachtoday egyszerre próbálja megvédeni a pedagógusokat az online támadásoktól és a diákokat a személyes adataikkal és információkkal való visszaélésektől. A nebulóknak sem árt ugyanis megtanulniuk, hogy amint ők sértegették az összevágott képekkel a tanáraikat, úgy bármikor akár ők maguk is áldozatokká válhatnak.

Az elmúlt hónapokban komoly vitát váltott ki a Spickmich oldal, amelyen eddig 250 000 tanárt minősítettek és néhány hete már működik a Schulradar nevű iskolákat minősítő honlap is. A pedagógusok minősítése hamar népszerűvé vált és napjainkban már az Egyesült Államokon kívül Olaszországban, illetve Franciaországban is működnek hasonló oldalak, igaz utóbbi államban nemrég egy párizsi bíróság az oktatást zavaró cselekedetnek minősítette a helyi pedagógusok internetes osztályozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • toto66 #12
  • remark #11
    Hol itt a baj? Hat mindenhol.

    Miert nincs ma nepirto fasizmus meg kommunizmus? Mert ma massal is kontroll alatt lehet tartani az embereket.
    De ha mar fasizmusnal tartunk, te nem latod a mai vilag, peldaul a mai USA es a Hitler altal megalmodott Nemetorszag kozotti hasonlosagokat? Nem egy iras es film mutatja be szepen es erthetoen a nemzeti szocialista (naci) USA kormanyanak tevekenyseget.

    De mi nem errol beszelgettunk. Arrol volt szo, hogy a mai gyerekekkel valami nincs rendjen, ertsd ez alatt azt hogy a felnottek egyre kevesbe ertik oket. Nem csoda, hiszen nem ok nevelik oket. Nem toltenek veluk idot, nem beszelgetnek veluk, nem tanitjak meg oket dolgokra. Amit ma egy gyerek tud, azt javareszt nem otthon tanulja meg. A sajat gyerekunk nem azert olyan amilyen mert mi ilyennek neveltuk, hanem azert, mert a megfelelo tokevel rendelkezo privat tarsasagok ilyennek akartak oket tenni.

    Es ez nem uj dolog, neked is ismeros lehet pl. pont a fasiszta Nemetorszagbol annak elve, hogy az agymosast mar gyerekkorban elkezdik.
    Ugyhogy azt jol latod, hogy rossz helyen keresi a megoldast a "felnott tarsadalom", hiszen a problemat sem erti. De en is pont ezt irtam. A cikk altal felvazolt "megoldas" egy letezo problemara adott teves reakcio. Igy eredmenye se az lesz mint amit allitanak hogy lesz.

    Egyebkent meg rajtad a vilag szeme. Legyel te az aki nem var a kovetkezo generaciora, es nem testalja at sajat vilagmegvalto szerepét az uj nemzedekre, hanem maga ad megfelelo valaszt korunk problemaira.
  • toto66 #10
    "de hol van a fasizmus meg a kommunizmus népirtó magatartása?"
    Ha Jól megnézzük az is valahogy így kezdődött (mármint meg lehetett rugdosni embereket)...
    Meg nyugtával dicsérd a napot(lehet itt még népírtó demokrácia is)...
  • tomcsa4 #9
    Ez a szöveg totál felesleges volt ide. Az én felmenőim közt nincs olyan, aki részt vett volna ilyenben. Ai meg akkro élt és automace ráaggatjuk ezt, az primitívségre utal. Mint ma lenácizni a mai németeket.
  • Vorpal #8
    Hipokrita hülye felnőtt társadalom - szart sem tud megoldani a saját életében és ahogy szokás mindenhol másutt keresi a problémát.
    Mit várjon el az új generáció azok után amit a szülők műveltek - rajtuk a nyomás, hogy 100 év mocskát igazítsák ki.
  • Vorpal #7
    Isten hozott a világban.
    Hol itt a baj?

    Nézzétek - lehet hogy megrugdosnak egy tanárt, de hol van a fasizmus meg a kommunizmus népirtó magatartása? - ja, hogy az az apátok volt? oppá
  • toto66 #6
    Nem elég, hogy létezik "tanárverés" még ilyeneket is írnak:
    "A legnagyobb tudáskülönbség a tanárok és a diákok között talán az informatikai területen mutatható ki."
    Ez nem igaz csak kivételes esetekben, egyáltalán nem általános...
    Ja és a gyermek olyan amilyenné teszük mi felnőttek!
    Milyen példát lát, milyen nevelést kap, milyen életcélt tudunk adni?
    Sajnos megint a politikához érünk vissza, mint a fő bajra!
    A gyermeked neveld, és mutass példát, akkor talán másképp is lehet majd...
  • remark #5
    A gyerekeket akkor "veszitettuk el", mikor nevelesuket atengedtuk a maffianak.

    Ma nem a szulok es a szukebb helyi kozossegek nevelik a gyerekeket, hanem a gatlastalan, erkolcstelen privat tarsasagok (cegek, stb.) nevelik oket pontosan olyanna, amilyenne azoknak valniuk kell ahhoz hogy ezek a privat tarsasagok elerhessek celjaikat.

    Errol nyilatkozott Aaron Russo is ha jol emlekszem ebben az interjuban, Magyarorszagon pl. Popper Peter irta le ugyanezt.

    Russo azt allitja hogy egy David Rockefellerrel folytatott beszelgeteseben Rockefeller magyarazta el neki hogy mi volt a noi egyenjogusagi mozgalmak lenyege, amely mozgalmak a kulonflele privat tarsasagok hathatos tamogatasanak erdemenyekent ertek el nagy sikereket.
    A noi egyenjogusagi mozgalmak vivmanyainak, igy pl. annak kovetkezmenyei hogy a nok is a ferfiakhoz hasonloan a karrierepitesre koncentralhatnak, 2 pontban osszegezhetoek:
    1) Az adofizetes ala vonhato emberek szama hirtelen megduplazodott. Az adofizetes kerdese pedig kritikus abban a helyzetben ami ma altalanosnak mondhato, mikor a bankok az allam szamara fizetett hitelekkel ernek el hatalmas hasznot, es befolyast. Mivel az adofizetes javareszt az allam altal felvett hitelek kamataira megy el, igy a megfelelo szamu adofizeto biztositasa alapveto erdekuk a bankoknak.
    2) A nok karrierepitesi torekveseinek egyenes kovetkezmenye az hogy a gyerekeket hamarabb elszakitjak a csaladoktol, es a gyerekek neveleset mar nagyon koran hivatasos "trenerekre" bizzak, akik pontosan olyan embert nevelnek a gyerekekbol akik az uzleti vilag szolgalataba allva a penzembereknek busas hasznot hoznak mind fogyasztokent, mind adofizetokent, mind a rendszer lelkes tamogatojakent, politikuskent, tudoskent stb. Es mivel a gyerekeket koran elszakitjak a csaladtol, igy a csaladnak alig lesz szerepe abban hogy a gyerek milyen tinedzserre es felnotte valik.

    Igy mikor arrol beszelunk hogy "ezek a mai gyerekek", nekem mindig az ugrik be, hogy igen, ilyenek, pontosan azert, mert ilyenne neveltuk oket.

    A cikk tartalmarol pedig annyit, hogy megint sikerult egy letezo problemara teljesen ertelmetlen valaszt adni. Dehat ez nem eloszor fordul elo. Amig a problema okat csak paran ismerik fel, es a problema tul sokaknak hoz tul nagy hasznot, addig nem is lesz megoldas se ebben, se mas kerdesben.
  • Zoleeca #4
    Számból vetted ki a szót...
    Valami nincs rendben a mai fiatalokkal...

    "I don't think that you have a clue what it's like to communicate with these kids. We are losing them to apathy... to this prescribed nonsense. They are slipping away."

    -Karen Pomeroy (Donnie Darko, Drew Barrymore)
  • tomcsa4 #3
    "Az utolsó bulikon készült fotók gyakran kerülnek fel a közösségi portálokra, azonban ezek a felvételek évek múlva, a munkahely-kereséskor vagy más esetekben bizony kellemetlen perceket okozhatnak a fiatal munkavállalóknak."

    Az hogy ő nyilvánosan lóbálta a pöcsét stb, kit érdekel? De egy tanárnak be copy-paste-zni az arcát mindenhova, na az már pofátlanság. De a diákok egymással ugyanígy kibánhatnak, nem csak a tanárral. Azért a rosszalkodásnak is megvannak a határai valahol.