Gyurkity Péter

Új részletek az Intel-AMD perben

A most benyújtott anyagban az AMD egészen az Intel első chipjéig visszamenően vádolja riválisát a piaci helyzetének kihasználásával. A két cég immár több mint 150 millió oldalnyi beadványt küldött el.

A legfrissebb részletekre az eWeek cikkében derül fény, amely beszámolt a május elsején történtekről. Ezúttal ismét az AMD állt elő egy újabb beadvánnyal, amelyben további részleteket ismertettek a bírósággal. A mintegy száz oldalra kiterjedő anyagban a cég példákat hoz fel az Intel törvénytelen piaci magatartására és az erőviszonyokkal történő visszaélésekre, kiemelve, hogy mindez nagyban hozzájárult részesedésük ismételt visszaeséséhez.

Az AMD ezúttal egészen odáig merészkedett, hogy az Intel magatartását egészen az egyik legelső, az IBM által felhasznált 8086-os processzorig megkérdőjelezze. Szerintük ugyanis első számú riválisuk már jóval a mostani és az elmúlt évtizedbeli példák előtt is problémás taktikát folytatott a konkurencia ellen, amit kellő intézkedésekkel kell büntetni. Arra egyelőre nem tértek ki, hogy pontosan mi is lenne ez az intézkedés, ám azt kiemelik, hogy riválisuk jókora kedvezményekkel igyekezett kikényszeríteni termékeinek kizárólagos használatát, emellett pedig megfenyegette azon OEM-gyártókat, amelyek a második számú processzorszállítót is számításba merték venni.

Állításuk szerint a megfélemlített, illetve befolyásolt gyártók között olyan neveket is találunk, mint a Dell, a HP, az IBM, az Acer és a Gateway. Példaként említik ez utóbbi döntését, a Gateway ugyanis 1999 júliusában látványos gyorsasággal döntött az AMD chipjeinek visszavonásáról, és szintén lemondott az új Athlon processzorok alkalmazásáról. Az Intel viszont arra hivatkozik, hogy az általuk hivatkozott dokumentáció számos üzleti titkot tartalmaz, így a nyilvánosság ezekbe nem tekinthet bele.

Chuck Malloy, az Intel szóvivője azt emelte ki, hogy az AMD egyedüli célja minél több tanú bevonása az ügybe. Szerintük a piaci részesedés visszaesése kizárólag a versenyképes termékek hiányával magyarázható, ehhez ők nem járultak hozzá piszkos eszközökkel. Az ügy mindenesetre folytatódik: becslések szerint a két fél immár 150-200 millió oldalnyi anyagot készített el, a per pedig csak jövőre kezdődhet el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • digital #16
  • rhonkhan #15
    Nah, elolvasva a hozzászólásokat a cikk után, úgy döntöttem hogy írok ide egy kis történelmet, mielőtt véletlenül valakik AMD pártot alapítanának, vagy lecserélnék a Keresztet a falon egy AMD chip-re.

    A történelem:
    Az AMD logikai chipekkel kezdte tevékenységét 1969-ben, majd 1975-ben és belépett a RAM-üzletágba. Még ugyanebben az évben visszafejtéssel (reverse-engineering) elkészítette az Intel 8080 mikroprocesszorának klónját. Ez alatt az időszak alatt készített egy bit-slice elemekből álló processzor-szériát (Am2900, Am29116, Am293xx)

    8086, 80286, 80386, AM486

    1982 februárjában az AMD szerződést írt alá az Intellel, miszerint az AMD alvállalkozóvá lép elő az 8086 és 8088 processzorok gyártásánál. Az IBM szerette volna felhasználni az 8088 processzorait az IBM PC-kben, de irányelvei szerint legalább két forrásból kellett beszereznie a csipjeit.

    Az AMD később megalkotta az 80286, vagy ismertebb nevén, a 286-ot – egy korábban az Intellel kötött egyezség alapján erre lehetősége volt – ám az Intel 1986-ban ezt a jogot visszavonta. A PC klónok növekvő népszerűsége azt jelentette, az Intel úgy gyárthat CPU-kat, hogy nem követi az IBM feltételeit. Az AMD emiatt beperelte, a per csak 1991-ben ért véget, amikor a kaliforniai legfelsőbb bíróság szerződésszegés miatt 1 milliárd dollár jóvátétel fizetésére kötelezte az Intelt.

    1991-ben kiadta az Am386-t, az Intel 80386 processzor klónját. Kevesebb, mint egy év alatt egymillió egységet adtak el. Az AMD következő processzora az 1993-as Am486 volt. Mindkét processzort jóval alacsonyabb áron adta el, mint az Intel a saját verzióit.

    Aki nem értette volna, annak leírom, hogy az AMD lopta a technológiát az Inteltől, az amerikai törvények miatt ezt szerződéses keretek között, jogilag tisztán tehette meg. Az Intel-processzorok másolatait árulta, mivel nem fektetett bele annyi pénzt a kutatásba, fejlesztésbe mint az Intel, ezért olcsóbban adta a processzorokat, ami az Intelnek okozott veszteséget, és visszavetette a fejlesztéseket.
    Az AMD így indult a PC processzorok gyártásánál, és még pereskedett is az Intellel. Ennyit az AMD-ről...
    Szerintem jogos az amit az Intel csinál, mert példáúl, ha én sok pénz elszórása árán kifejlesztenék valamit, és árulnám a nagy piacon, nem szeretném másokkal megosztani hogy az a cucc hogyan is készült és mit tartalmaz, de ha megkéne osztanom (pl: a törvény kötelez a versengés miatt), és az a másik ember olcsóbban árulná(kevesebb kutatási költsége van benne, mert tőlem kapta a technológiát) az én asztalom mellett, és így nem jönne be nekem annyi pénz, amennyit szeretnék, hát igencsak idegbeteg lennék...
  • ihateworkdays #14
    Az nem baj, hogy az Intel pacvezető, de azért ne próbálja már megfojtani az AMD-t a "csak az én porimat áruljad, mert az áemdéseket nem szeretjük" üzletpolitikájával. Örüljenek, hogy elsők, és hagyják élni a többieket is!
  • haxy27 #13
    ez azért nem ilyen egyszerű mert állítólag az intel részéröl voltak fenyegetések is. Másik meg én AMD párti vagyok és az is maradok mert. szerintem sokkal jobb mint intel, és itt a driverek is az amd oldalára állítanak. Nekem amds gépem van de Intel gépeket tartok karban meg a gyerekemé is intel. Ez utobit cserélem is AMDre.

    Itt nem lehet kijelenteni egyértelmüen hogy meik a jobb mert nagy külömbségeket a programok generálnak azzal hogy csak az egyik procira vannak optimalizálva és ugye saját tapasztalat hogy az Intelre optimalizált progi elég szarul teljesit az amdén és ez igaz forditva is.

    PL: Videó kodolo progim még nem volt amdre optimalizálva csak intelre addig egy 2 órás anyagot 1,5 Óra alatt konvertált át, most meg hogy le van optimalizálva AMDre 27perc ugyan azon a gépen. ez azért durva különbség. És ez van a játékoknál is.
  • Daffit #12
    Ezek szerint az Intel tett valamit, hogy piacot szerezzen, az AMD meg ölbetett kézzel nézte. Most akkor ki a hibás? Persze, hogy az Intel.
  • Aspirin #11
    A perköltséget játékfejlesztésre is fordíthatták volna. Biztosabb befektetés lett volna, plána ha minőségi cuccok jöttek volne ki belőle. Csak pár folytatás, hátha meghallja valaki: Heretic, Imperium Galactica, Panzer General. Hatalmasat kaszáltak volna az AMD-nak.
  • yvorl #10
    Lehet hogy nem tud emelt fővel veszíteni, de szerintem amíg ez lehetséges ne is veszítsen sőt...te sem szeretnél monopolhelyzetben lévő procigyártót ugye?
    Ezzől a eladott technikai fölénnyel kapcsolatban, szerintem igen csak nagy tett volt ezt elérni és az is várható volt hogy ez nem marad így, tekintve a két cég közti különbséget.
    Nyilván mindent megragad az amd hogy javítson a helyzetén, és csak tegye is meg amíg ez a vásárlóknak jó. Nem kell az intelt félteni azt hiszem...
  • Zoleeca #9
    És vajon mennyi időbe került megírni???
  • tomcsa4 #8
    Ez az ügy is 15-20 évig el fog húzódni már innen látom.
  • fixpont #7
    Az AMD-nek valojaban nem az Intel 20 eves uzletpolitikaja faj, hanem, hogy a K7 szeriaval megszerzett piaci eloretoresuket es technologiai folenyuket ugy adtak el mint a magyar focistak a labdat szoktak......nem az a igazi loser aki nem tud felulmulni egy masvalakit, hanem amikor felulmulja elbizza magat es megint a padlon kot ki. Az AMD igazi loser.....abbol is a rosszabbik fajta, aki nem tud emelt fovel 'vesziteni'.