Napi Online

Elbukott a Samsung feje

Sokk-ként éli meg a dél-koreai társadalom, hogy lemondott pozíciójáról a 112,8 milliárd von értékű (113 millió dollár) adócsalással és cégvezetői kötelességének megszegésével vádolt Lee Kun Hee, a Samsung Group vezérigazgatója.

A 66 éves üzletember, aki húsz év alatt helyi cégből Dél-Korea exportjának egyötödét adó világvállalattá tette a Samsungot, valóságos hősnek számított az ország lakóinak szemében. Vele együtt távozott posztjáról a cég társ-vezérigazgatója és elnöke, fiát és utódjelöltjét pedig lemondatták a Samsung Electronics fogyasztói üzletágának vezetői posztjáról, és áthelyezték külföldre. Megszűnik Samsung Groupot eddig irányító stratégiai tervező iroda, ami azt jelenti, hogy a vállalatbirodalom ugyan Lee és családja tulajdonában marad, ám a családi irányítás alatt álló koreai csebol professzionális menedzsmenttel működő holdinggá válik.

Az odahaza Samsung Köztársaságként is emlegetett vállalatot a mostani vezér apja alapította 1938-ban. A kezdetben kereskedelemmel foglalkozó céget az 1953-as koreai háború után egy textil- és egy cukorgyárral egészítette ki, majd a hatvanas-hetvenes években a legkülönbözőbb vállalatok összevásárlásával konglomerátummá bővítette. Az 1987-ben apja örökébe lépő Lee irányítása alatt a Samsung Electronics a világ vezető memóriachip- és LCD-tévé-gyártója, a Samsung Heavy Industries pedig a világ második legnagyobb hajógyártója lett - eközben a Samsung-főnök 1996-ban kétéves felfüggesztett büntetést kapott két dél-koreai államfő megvesztegetéséért, ami alól egy évvel később az új köztársasági elnök mentesítette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!