Napi Online

Dübörög a Samsung Szlovákiában

A dél-szlovákiai Galántán 2002 óta működő Samsung Electronics Slovakia árbevétele tavaly 3,286 milliárd euró volt - közölte a cég szóvivője, hozzátéve, idén már 5 milliárd euró feletti forgalommal számolnak.

Ezzel a Samsung megerősíti pozícióját Szlovákia öt legnagyobb forgalmú társasága között, a cég már most az ország negyedik legnagyobb exportőre. A dél-koreai társaság tavalyi termelése 50 százalékkal haladta meg a 2006-os szintet: 7,3 millió tévékészüléket és számítógép-monitort állított elő, emellett összesen 2,6 millió mp3-as lejátszót, dvd-készüléket és egyéb szórakoztatóelektronikai terméket gyártott. Az együttes darabszám a tavalyi 9,96 millióról idén a tervek szerint 15 millióra emelkedik.

A közel 4500 főt foglalkoztató cég tavaly 50,9 millió eurót, idén további 50 millió eurót fordít beruházásra. A 48,68 százalékban a Samsung Electronics Magyar Zrt. kezében lévő szlovák cég idén januárban a Nagyszombat melletti Voderady községben megnyitotta lcd-modulokat gyártó cégét, ahol 2012-ig összesen 320 millió eurót fektetnek be és 1200 új munkahelyet teremtenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Riddick #1
    Jol kenik,de PANA RULES! :)