Berta Sándor

Németország kiadná a fájlcserélők adatait

Április 11-én tárgyalja a német parlament a kormány előterjesztését, mely szerint a zene- és a filmipar akár külön bírósági eljárás nélkül is kérhetné az internetszolgáltatóktól a fájlcserélők személyes adatainak kiadását.

A jelenlegi gyakorlat az, hogy amennyiben a szerzői jogi társaságok pert akarnak indítani egy fájlcserélő ellen, akkor - az IP-cím megadásával - először feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség eljárást indít, a bírósághoz fordul és amennyiben ezt jóváhagyják, felszólítják az adott IP címhez tartozó internetszolgáltatót, hogy adja ki az adott előfizetéshez tartozó ügyfele személyes adatait. A per csak ezek után indítható meg a fájlcserélő ellen. Mindez a folyamat nagyon sok időt vesz igénybe, sok pénzbe is kerül, ráadásul jelentősen leterheli az ügyészségeket. Ezen változtatna a német kormány úgy, hogy a jövőben az internetszolgáltatók kötelesek lennének mindenfajta felszólítás nélkül együttműködni és megosztani előfizetőik adatait a hatóságokkal.

"Az a probléma, hogy a szabályozás nem tenne különbséget a gyakran és sokat letöltők és a csupán egyetlen zeneszámot megszerzők között. Egy kalap alá esnének, így a fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben a legkisebb szerzői jogsértések elkövetőivel szemben is eljárnának" - bírálta a tervezetet Jerzy Montag, a Zöldek parlamenti képviselője. További változás, hogy az eljárás, vagyis az adatok megszerzésének legfeljebb 50 eurós költségeit is a gyanúsítottnak kellene kifizetnie.

Az elképzelést a német kormányon kívül számos német szövetségi tartomány vezetői is támogatják. A hír tavaly novemberi kiszivárgása egyébként óriási botrányt kavart. Peter Schaar német adatvédelmi biztos szerint ez egy szükségtelen és szinte elviselhetetlen mértékű szigorítás lenne, ráadásul csak súlyosbítaná az amúgy sem jó törvény teremtette jelenlegi helyzetet. A Német Internetgazdasági Szövetség képviselői pedig úgy vélték, egy ilyen lépés alkotmányos aggályokat vetne fel és robbanásszerű feljelentési hullámot indítana el. Néhány napja szintén vihart kavart a wuppertali főügyész bejelentése, miszerint: a vádhatóság a jövőben nem hajlandó eljárást indítani a fájlcserélők ellen, mivel azok túl sok erejüket kötik le és az adófizetőknek is nagyon sok pénzébe kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nickwearby #37
    "Ha nem lenne torrent, stb. soha nem ismertem meg volna talán az anime-t, csak hogy egy példát mondjak.

    Viszont a filmek 99%-a nem jut el hazánkba sehogyan sem, azokat hogyan tudnám megtekinteni? Vagy az olyan alkotásokat, amik már oldtimerek (pl 60-as, 80-as években készültek), amiket sehol sem lehet megtekinteni (se tv-ben, se dvd-n), hogyan kerülnének el hozzánk. A művészek alkotásai 8mert a filmek is azok) hogyan terjednének?"


    Valami ilyesmit akartam leírni, de megelőztél :)

    Teljes mértékben egyetértek azzal, amit leírtál.
  • nickwearby #36
    btk: XVIII. Fejezet
    A vagyon elleni bűncselekmények
    Lopás
    316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
  • mama2 #35
    Én is ezt mondom. Le kell csökkenteni az árakat, és kevesebb lesz a warez.
  • ziipp #34
    A piac átalakul(t). Ma már egy lemez inkább reklám eszközként fogható fel. Ezt meg kell érteni! Másrészt olyan tömeges a letöltés, hogy egyszerűen nem lehet ellene harcolni. Megjegyzem sok értelme sincsen.

    Ma már sokkal egyszerűbb összehozni egy studiót, mint anno volt. Akkor még volt értelme annak, hogy kiadók egy jó studióért, marketingért, stb. cserébe tartották a markukat a százalékért. Ma már ez nem így van: vannak nagyon komoly programok, amiket sokkal szélesebb réteg meg tud szerezni. Marketing is megoldható neten, fillérekért. Tehát ott tartunk, hogy a kiadó szerepe erősen megkérdőjelezhetővé válik: egy felesleges kapocs a kiadó és a közönség között, ami a pénz nagy részét lehúzza.

    Hogy mennyire a védelmi pénzről van szó - az mp3-at lejátszó készülékek árán rajta van 1%, ami előre megbünteti az használóját, hogy majd "úgyis" tölt rá illegális anyagot. EZ MI?! A másik nonszensz, amit halottam, Internet adó. Kacagnom kell, bazze. Ilyen hülyék ezek? Mit képzelnek? Még az aranytojást tojó tyúkot is...

    Meg baszott drágák a DVD-k, lemezek. 5000 forint egy olyan albumért, ami lehet hogy szar lesz? 17000 forint A keresztapa trilógiáért? Én megvenném, de nem tudom. Itt már rég nem arról van szó, hogy védjük a kúltúrát. Hogyan sajtoljunk ki minnél több pénzt egy alapvető emberi igényből: a zenehallgatásból.

    Megoldásom: elfogadható árak. Néha tényleg roszzul érzem magam, amikor egy filmet, amivel rohadt sokat dolgoztak, és jó is lett - 50 perc alatt leszedek. De mondom, meg akartam venni A keresztapát, megláttam a cédulát és szédelegve jöttem vissza.
  • Wittgen #33
    Az én meglátásom szerint meg pont az ilyen cselekedetek, amiket a kiadók művelnek, a kultúra szabad terjesztésének a gátja.

    Ha nem lenne torrent, stb. soha nem ismertem meg volna talán az anime-t, csak hogy egy példát mondjak. Én pl zenét nem töltök, mert nem érdekel, csak rádiót hallgatok (nem szar danubiuszra kell gondolni...).

    Viszont a filmek 99%-a nem jut el hazánkba sehogyan sem, azokat hogyan tudnám megtekinteni? Vagy az olyan alkotásokat, amik már oldtimerek (pl 60-as, 80-as években készültek), amiket sehol sem lehet megtekinteni (se tv-ben, se dvd-n), hogyan kerülnének el hozzánk. A művészek alkotásai 8mert a filmek is azok) hogyan terjednének?

    Vagy a kiadók szerint az emberek kultúrához való joga csak akkor érvényes, ha fizetünk érte? Lehet, hogy nemsokára az élethez való jogért is pénz kell adnunk majd egy ilyen ingyenélő bagázsnak?
  • Polemius #32
    kisember:

    A szerzők mint közismert, nálunk például többnyire fix összeget kapnak a művük után. Főleg könyvek, képek esetében. Zene és mozgókép esetén ha szerencsésebb (illetve ismertebb, kelendőbb) valakiről van szó, akkor kaphat eladásonként. Elvileg.
    A gyakorlat viszont mint közismert az, hogy nem sokat látnak belőle. A kiadók szépen lenyúlják jó részét ennek a pénznek, részben hivatalosan (ilyen-olyan apróbetűk a szerződésben), főleg meg azzal, hogy csak kis részét ismerik el a valós példányszámnak.

    Az egyéb szervezetek által beszedett pénz meg hová vándorol? Egy része megy a kiadónak (saját zsebükbe), másik nagy része meg ezeknek a szervezeteknek a saját felhasználására fordítódik (magyarul zsebre teszik). Egy kis rész az, amit valóban a szerzők, előadók kapnak, azoknak is egy nagyon szűk rétege. Pont a kis előadók, szerzők nem látnak belőle egy árva fillért sem.

    A többszörözésről: Valóban probléma, hogy mára nem a szerző dönti el, mikor és mi kerül kiadásra, hanem sokszor a kiadók. Így fordulhat elő, hogy például több tíz évig nem adnak ki valamit, mert rajta ülnek a jogdíjon egy szerződés miatt, amit botor módon aláírt a jogtulajdonos.
    Abban is igazad van, hogy a saját célú másolást is tisztázni kellene, és végre belefoglalni a szabályozásba, hogy a filecserélő hálózatokkal készült saját célú másolatok is legálisak, ugyanolyan másolatok mint mikor a haver átmásolta az Iron Maiden kazettát, csak modernebb eszközökkel.

    Valamint egyáltalán, sokkal rövidebb pórázra venni a szabályozást, mert a jelenlegi az mint lentebb is írtam, egyszerűen nonszensz. Annak idején azért kezdték el védeni a szellemi alkotásokat, hogy elősegítsék azok terjedését: Az alkotó bízhatott benne, hogy amit létrehoz annak gyümölcsét is élvezheti, nem bitorolja el más (Figyelem! arról van szó, hogy nem tünteti fel saját szerzeményként, találmányként! Alapvetően ma is erről szólna a szellemi tulajdon védelme!), nyugodtan csinálhatja amit szeret.
    Ezzel szemben mi van ma? A szerző halála után még évtizedekig nem lehet szabadon közzétenni valamit! A jelenlegi szabályozás abba az irányba mutat, ami egyrészt nem teszi sokszor érdekeltté az érintetteket, hogy kiadják a műveiket. )Sokszor egy szerződés aláírása után az alkotó kvázi el is veszíti minden befolyását a mű felett a továbbiakban.)
    Másrészt így fordulhat elő, hogy egyik legnagyobb költőnk műveit letiltja valaki, akinek semmi köze voltaképp a műhöz!

    Így fordulhatott elő, hogy József Attila minden művét (elvileg) ki kellett (volna) hagyni minden tankönyvből évekre!

    Sokkal rövidebb idő lenne reális sok területen! Nonszensz, hogy egy-egy alkotás akár száz éven át nem kerülhet be a közös kulturális kincsek közé.
    (Megjegyzem, van sokkal nagyobb pénzekről szóló terület, ahol ez valamilyen szinten így alakult ki: a gyógyszerek. Ott ha jól tudom valami 10 éves periódus után szabadon felhasználható egy találmány).
  • kisember #31
    A jelenlegi gyakorlat az, hogy amennyiben a szerzői jogi társaságok pert akarnak indítani egy fájlcserélő ellen, akkor - az IP-cím megadásával - először feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség eljárást indít, a bírósághoz fordul és amennyiben ezt jóváhagyják, felszólítják az adott IP címhez tartozó internetszolgáltatót, hogy adja ki az adott előfizetéshez tartozó ügyfele személyes adatait...."

    Persze van aki e fenti idézetet nem érti, holott itt nem valamilyen "himihumi ügy"-ről van szó! És nem is arról, hogy "jönnek valakinek a boltjába a pénzbehajtók", vagy arról sem szól, hogy "védelmi pénzt" szedne a maffia, hogy "önmagától" megvédené az illető boltost.

    Gondolom nem kell különösebb magyarázat annak megértéséhez, hogy ha bűncselekmény, vagy annak gyanúja merül fel, akkor a bíróság felé való adatszolgáltatás az nem egyenlő azzal amikor a "telefonmarketinges KFT" valamilyen adathalász módszerrel megszerzi a mobilszámom és a hozzátartozó előfizetői nevet...

    Persze aki nem érti ezt az jobbára csak akkor kezdené érteni, hogyha személyes érdeke fűződne hozzá, mert mondjuk egy internetes portál fórumában többszörösen és életveszélyesen megfenyegetnék és névtelen levelet is kapna. Nem tudom, hogy akkor vajon lenne-e benne ellenérzés, hogy az illető (fenyegető) személyes adatait kiadja az a protál amelyen keresztül megfenyegette valaki.

    (Remélem érthető volt)
  • kisember #30
    Azért nem kell aggódni az mp3 letöltésekkel :)
    Innen pl. bátran letölthetsz bármit!

    És van még jópár hasonló link :)
  • kisember #29
    "Valóban ráférne egy újragondolás a jelenlegi jogi szabályozásra. Túl sok mindent enged meg a kiadóknak, "jogvédő" szervezeteknek!"

    Talán inkább beszéljünk a szerzőkről, akik a fájlcserélők által "csereberélt" művek alkotói.
    Hát igen! "Valóban ráférne egy újragondolás a jelenlegi jogi szabályozásra."

    Valahogy konkrétabban megfogalmazhatná a jogszabály, hogy ki és milyen műről és mikor készíthet másolatot MAGÁNAK. És azt is, hogy akkor most a "szerzőnek" (és az általa megbízott kiadónak) van-e joga "többszörözni", publikálni, terjeszteni a SAJÁT művét, vagy Warez K. Gézának aki kiteszi a szerverére és százak (vagy ezrek!) töltik le?

    "Túl sok mindent enged meg a kiadóknak, "jogvédő" szervezeteknek!"
    Érdekes, de talán nézőpont kérdése, mert a kiadók meg úgy érzik (mögöttük a szerzőkkel, előadókkal), hogy túl keveset enged meg a törvény.

    Nemrég olvastam egy rendezvényről, ahol a művész a frissen megjelent lemezét dedikálta.
    Bizony elképesztő helyzetbe került amikor (lehet, hogy többen is) olyan lemezket vittek hozzá, hogy írja rá a nevét (vagy épp egy ajánlást), amelyről már messziről látszott, hogy "kalóz másolat".

    Persze lehet mondani, írni bármit, az a "ma oly divatos" szűklátókörűségen nem jut át :(

    (((nem is beszélve bizonyos "kultúrlényekről")))
  • butuska66 #28
    Kivácsian várom mikor lesz nálunk is valami hasonló zseniális ötlet. Még szerencse hogy nem zenéket/filmeket szoktam letölteni file-cserélőkről