A szerzők mint közismert, nálunk például többnyire fix összeget kapnak a művük után. Főleg könyvek, képek esetében. Zene és mozgókép esetén ha szerencsésebb (illetve ismertebb, kelendőbb) valakiről van szó, akkor kaphat eladásonként. Elvileg.
A gyakorlat viszont mint közismert az, hogy nem sokat látnak belőle. A kiadók szépen lenyúlják jó részét ennek a pénznek, részben hivatalosan (ilyen-olyan apróbetűk a szerződésben), főleg meg azzal, hogy csak kis részét ismerik el a valós példányszámnak.
Az egyéb szervezetek által beszedett pénz meg hová vándorol? Egy része megy a kiadónak (saját zsebükbe), másik nagy része meg ezeknek a szervezeteknek a saját felhasználására fordítódik (magyarul zsebre teszik). Egy kis rész az, amit valóban a szerzők, előadók kapnak, azoknak is egy nagyon szűk rétege. Pont a kis előadók, szerzők nem látnak belőle egy árva fillért sem.
A többszörözésről: Valóban probléma, hogy mára nem a szerző dönti el, mikor és mi kerül kiadásra, hanem sokszor a kiadók. Így fordulhat elő, hogy például több tíz évig nem adnak ki valamit, mert rajta ülnek a jogdíjon egy szerződés miatt, amit botor módon aláírt a jogtulajdonos.
Abban is igazad van, hogy a saját célú másolást is tisztázni kellene, és végre belefoglalni a szabályozásba, hogy a filecserélő hálózatokkal készült saját célú másolatok is legálisak, ugyanolyan másolatok mint mikor a haver átmásolta az Iron Maiden kazettát, csak modernebb eszközökkel.
Valamint egyáltalán, sokkal rövidebb pórázra venni a szabályozást, mert a jelenlegi az mint lentebb is írtam, egyszerűen nonszensz. Annak idején azért kezdték el védeni a szellemi alkotásokat, hogy elősegítsék azok terjedését: Az alkotó bízhatott benne, hogy amit létrehoz annak gyümölcsét is élvezheti, nem bitorolja el más (Figyelem! arról van szó, hogy nem tünteti fel saját szerzeményként, találmányként! Alapvetően ma is erről szólna a szellemi tulajdon védelme!), nyugodtan csinálhatja amit szeret.
Ezzel szemben mi van ma? A szerző halála után még évtizedekig nem lehet szabadon közzétenni valamit! A jelenlegi szabályozás abba az irányba mutat, ami egyrészt nem teszi sokszor érdekeltté az érintetteket, hogy kiadják a műveiket. )Sokszor egy szerződés aláírása után az alkotó kvázi el is veszíti minden befolyását a mű felett a továbbiakban.)
Másrészt így fordulhat elő, hogy egyik legnagyobb költőnk műveit letiltja valaki, akinek semmi köze voltaképp a műhöz!
Így fordulhatott elő, hogy József Attila minden művét (elvileg) ki kellett (volna) hagyni minden tankönyvből évekre!
Sokkal rövidebb idő lenne reális sok területen! Nonszensz, hogy egy-egy alkotás akár száz éven át nem kerülhet be a közös kulturális kincsek közé.
(Megjegyzem, van sokkal nagyobb pénzekről szóló terület, ahol ez valamilyen szinten így alakult ki: a gyógyszerek. Ott ha jól tudom valami 10 éves periódus után szabadon felhasználható egy találmány).