Berta Sándor

Negroponte - jön a 0 dolláros laptop is

Nicholas Negroponte nem adja fel, elszánt és hisz abban, hogy álma egyszer megvalósulhat. A szakember szerint a 100 dolláros notebook csak egy folyamat kezdete.

"Annak ellenére, hogy az olcsó laptopot elsősorban a harmadik világ szegény gyerekeinek megsegítésére fejlesztettük ki, a beérkezett megrendelések is azt bizonyítják, hogy a gazdagabb országok számára is attraktív. Ez nekünk csak kapóra jön, hiszen így legyárthatjuk a korábban tervezett mennyiséget és még olcsóbbá tehetjük a készüléket" - nyilatkozta a Franfurter Rundschaunak Nicholas Negroponte.

"A papír és a toll segítségével történő tanulás lassú, azonban, ha valaki olvasni és írni már egy laptopon tanul meg, akkor ez a folyamat felgyorsul és dinamikusabb lesz, ezenkívül a diákok adott esetben több segítséget is kaphatnak, mint egyébként. Éppen ezért nem értem az időnként felmerülő kritikákat. Azt elfelejtik a szakemberek, hogy a gyermekek már 7-8 évesen megkapják a mobiltelefonjukat" - tette hozzá az OLPC program elindítója, utalva arra, hogy az utóbbi ellen mégsem tiltakozik senki.

"Sajnos én is hallottam olyan esetekről, amikor visszaéltek a készülékekkel, nem arra használták őket, amire ki lett találva. De ez ugyanúgy előfordul más eszközökkel is. Ennél sokkal fontosabb, hogy azok az országok - többek között Brazília és Peru -, akik eddig megkapták a megrendelt laptopokat, elégedettek velük, örülnek nekik. Ezek a tapasztalatok nagyon jók. Leginkább az vehető észre, hogy a tanárok és a diákok új energiához jutottak, újra szeretnek tanítani és tanulni. A dolgot könnyíti, hogy a notebookokat minden gyermek hazaviheti, így az az életük részévé válik.

Talán sokakat meglep, de örülök a konkurens termékek, például az Eee PC megjelenésének, ami szerintem egy kiváló készülék. Úgy vélem, minél több szereplő jelenik meg ezen a piacon, annál jobb. De a mi célunk most a laptopok szétosztásán túl, hogy az áruk egyre csökkenjen, így néhány év alatt, mondjuk 2011-re, 50 dollárba kerüljenek vagy még olcsóbbak lehetnek. A kulcs az alkatrészek számának csökkentése. Jelenleg egy XO laptop több mint 900 összetevőből készül, ezt a számot szeretnénk 50-re csökkenteni. Ezenkívül 2009 végére a havonta gyártott termékek számát is növelni akarjuk a mostani 110 000-ről egymillióra" - szögezte le a szakember.

Negroponte végül kijelentette, hogy egyáltalán nem bánja, sőt megkönnyebbült, hogy az Intel idén januárban "filozófiai nézetkülönbségekre" hivatkozva kiszállt az OLPC-programból, ugyanis technológiai szempontokból semmit sem nyertek a vállalat részvételével, csak az időt pazarolták el.

Mint ismeretes, az olcsó laptopok piaca iránt egyre több gyártó érdeklődik. Az Asus Eee PC-je után kiderült, hogy a kínai Hasee is olcsó notebookokat dob piacra, majd az MSI és a Gigabyte is bejelentette: hasonló készülékeket akar gyártani. Legutóbb pedig az Elonex nevű cég mutatta be One nevű termékét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valamit #14
    Olyan cég, mint a Google például simán lehet, hogy kihoz olcsó számítógépet ami netes alkalmazásokat futtat és a netes reklámokból meg fedezi az előállítási költségét a gépnek. Ahogy pl. a játékgépek is a játékbevételekből élnek meg, nem a gép árából.
  • dez #13
    Majd szóljatok, ha jön a -500 dolláros laptop!
    Vagyis, asszem inkább kivárom a -2000 dollárosat.
  • Akuma #12
    A címe egyébként eléggé komikus, azért ezt remélem senki sem gondolta komolyan... Egyik gyártó sem fog azért semmit tenni, hogy nulla bevétele legyen, már az első nap csődbe menne.
  • Akuma #11
    Ha így állna hozzá mindenki mint te, akkor semmiféle fejlődés nem lenne az életben... Jöjjön csak az olcsó laptop, egyéb ügyekben meg majd tesz más! Remélhetőleg.
  • BlackRose #10
    Ez beteg, 2011-ben énekelünk ha 50 dollárért egy kávét tudunk majd venni, mondta valaki ennek az embernek, hogy a dollár beteg, nagyon beteg... és, hogy az elkövetkező néhány évben nem az lesz a fő kihívás, hogy PC-t kapjanak a "szegény" harmadik világ gyerekei, hanem, hogy a "gazdag" nyugati világ gyerekei ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Pl. reálbércsökkenés mindenfelé, gyorsuló infláció, zuhanó tőzsdék, égbeszökő olaj és aranyárak, élelmiszerárak elképesztő növekedése... ez nem elég előjel, hogy elgondolkodjunk hová vezet ez a politikai-korporatizmus amelyben élünk? Na de mindegy, az ember olyan lény, aki csak akkor képes (fenntarthatóan) valamit adni, ha valamit kap is, és 0 dolláros laptop kb. azt akarja a fülünkbe súgni, hogy "létezik ingyen ebéd", de a kérdés amit fel kell tenni, hogy ha valami nekem nem kerül pénzembe akkor mennyire értékelem azt? Szerintem nem kell politikai módszerekkel rabolni és fékezni az embereket és akkor nem lesz annyi szegény és ekkora harmadik világ, ami pedig az olcsó laptopokat illeti, a cégek ezt maguk is elkészítik abban a pillanatban amikor lehetséges (nézd Asus EeePC, de még egy néhány másik is), szóval nem kell ide semmi féle politika.
  • assdf #9
    Ez is olyan hogy lehet jól meg lehet rosszul csinálni. Attól függően hogy a piacot mennyire vonják be. Pl ma magyaroszágon sokkal olcsobb telefonálni mint 20 éve, mivel van egy csomó telefontársaság akik többé kevésbé vetélykednek egymással, igy szoritva lejebb az árakat. Ez jó.

    Ugyanakkor lehet "látszat" piacot meg kapitalizmust is csinálni, lásd pl magyar autópálya tenderek, amiko úgy irják ki a pályázatot hogy csak egy induló felel meg neki, és ha esetleg még valamelyik igy is nagyon igyekeznek, akkor meg úgy irják ki hogy a kiirást követő 3. napon le kell adni egy 20 ezer oldalas pályázatot... (amit nyilván senkise tud elkésziteni aki nem jutott hozzá "alternativ" módon hónapokkal korábban)

    Szóval ilyen ez a privatizáció.

    Virslee:
    A komunizmus egy másik rendszer volt. ott se volt ingyenes semmi. De azért ami pl budapesten infrastruktúra van (és ide értve a lakásokat is), annak szinte a 80%a a komunizmus idején épült, minimális adósággteherrel az országgal számára és óriási állami vagyonnal.
    Aztán jött itt is a drágalátos vérnélküli rendszerváltás, aminek következményeképp az állami vagyon "elveszett", az államadóságg az 1000x-re nőtt, és minimális mennyiségü új dolog épült. (max autópálya, de cserébe az ország összes útja járhatatlan lett annyira kátyús...)

    Szóvan bonyolult dolgok ezek, mindent lehet jól emg rosszul csinálni, az a baj hogy itthon sajnos még a legjobb dolgokat is a legrosszabbul valósitják meg.
  • virs lee #8
    (olvasd USA) javaslatara privatizaltak a vizszolgaltatot meg az energiaipart, tehat minden csalad sarcot fizet a megelhetesert

    Ez demagógia! És ha az államnak fizetsz sarcot, akkor nem vagy megsarcolva? Dehogynem. A kommunizmusban se volt ingyenes semmi.
  • Kaadi #7
    Ezt az embert el kellene kuldeni egy kirandulasra: ra kellene jojjon, hogy a szegeny gyerekeknek jo a papir es a toll is, inkabb biztos kaja kellene az asztalra, tiszta ivoviz, ruhak, egyeszsegugyi ellatas stb.

    Csak az a baj, hogy pl. Peruban es Boliviaban a Nemzetkozi Valutaalap (olvasd USA) javaslatara privatizaltak a vizszolgaltatot meg az energiaipart, tehat minden csalad sarcot fizet a megelhetesert. A munkanelkuli (vagy ehberert dolgozo) szulok persze csak azon gondolkodnak naphosszat, hogy vajon a csemetek tudnak-e Youtube videokat nezni, meg 10 ujjal gepelni a az OLPC-n.
  • arrakistor #6
    én is én is ! ingyér , vagy valamivel ócsóbban !
  • xizor #5
    Egyébként a toll/papír elvetése kb akkora hülyeség, mint kiírni dvdre az összes mostani könyvet, és elégetni őket.Nemhinném, hogy a toll/papír/könyv valaha "nem lesz kompatibilis" valamivel, míg a mostani billentyűzet könnyen lehet elavult, csakhát pár generációt erre neveltek, hogy ezzel írjanak...