Berta Sándor

Máris hiány van az Asus Eee PC-ből?

Hivatalosan tegnap indult az olcsó számítógép árusítása Németországban és Ausztriában. A kereskedők szerint a meglévő készletet pillanatok alatt el fogják kapkodni a vásárlók.

Alighanem magát a vállalatot is meglepte, hogy - különösen a Linuxot használók táborában - ekkora az érdeklődés a termék iránt. Erre utal, hogy az Asus illetékesei közölték, jó, hogy ha a megrendelések tíz százalékát ki tudják elégíteni. "Németországba és Ausztriába összesen néhány tízezer készüléket szállítottunk, de az már most látszik, hogy akár több százezer Eee PC-t is eladhattunk volna. Meglepődtünk az óriási érdeklődésen, ami valósággal elsodort bennünket" - jelentette ki Oliver Baerz, az Asus notebook és mobil készülékeinek értékesítéséért felelős igazgatója.

Elsősorban a laptoptulajdonosok és a Linuxot használók vetettek szemet az olcsó számítógépre. Az első Eee PC-ket a nagy áruházláncok (Saturn, Media Markt, Cosmos, Haas stb.), valamint az Asus partnerei (például az Ecotech) kapják meg. Mivel a következő szállítmány csak 14 nap múlva érkezik, így a vásárlókat mindenképpen türelemre intették a kereskedők. Ausztriában a 4G nevű változat lesz kapható, amely 4 gigabájt Flash-memóriával és 7 colos monitorral büszkélkedhet. "Jelenleg is keressük azokat a partnereinket, akiknek a segítségével képesek leszünk kielégíteni a megrendeléseket" - tette hozzá Oliver Baerz.



Azt Holger Schmidt, a vállalat szóvivője is megerősítette, hogy kaphatók lesznek a Windows operációs rendszer futtatására képes változatok, azonban azt nem árulta el, hogy ezekre Windows XP vagy Vista kerül-e majd. Németországon és Ausztrián kívül Franciaországban és Olaszországban is megkezdik az Eee PC-k árusítását. Franciaországban az SFR mobil szolgáltató ezer készüléket UMTS-modemmel egészített ki. Baerz szerint hasonló csomagok megjelenhetnek Ausztriában is, mivel már folynak a tárgyalások számos osztrák mobil szolgáltatóval.

Az Asus az Eee PC-t tavaly október közepén mutatta be és azt már az első tesztek bebizonyították, hogy számítógép megéri az árát. Ugyan már tavaly november végén az Asus bejelentette, hogy 5 millió olcsó készüléket akar legyártani, ez a most ismertetett gyártóhiány miatt könnyen meghiúsulhat. Az Eee PC mindenesetre a vártnál jobban terjed, így az eszköz könnyen slágertermékké válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cleanx #65
    Komolyan mondom nem lehet veled vitatkozni, mert mindent kiforgatsz ,felre ertessz...pff

    Tovabbi jo install/uninstall ,driver frissitest.
  • sathinel #64
    "Ki erolteti meg a jatekot pc-n ?
    mmo-n kivul mar nem jatszik pc-n senki.."

    Ezt mondod és utánna bevallod nem is játszol? nem ismered a pc-n futó játékokat, és megmondod a frankót. Hát ha úgyérzed én voltam hozzánemértő, és csak hülyeséget beszéltem, akkor rendben legyen igazad:D Én meg játszok tovább. Nem vallod be hogy nincs igazad, hanem mondod tovább a magadét, hogy te láttál már valakit, vagy halottál valakiről aki tudja. A cikkben amit belinkeltél ott is épp hogy engem igazolnak a hozzászólások. A pc-t kb így temetik ps2 óta mint te.
  • Cleanx #63
    Kezd szanalmas lenni a sok mellebeszelesed..olyanokat allitottal minden hozzaszolasodban amit nem is mondtan, ill. nem beszeltem rola.

    Amit en latok az az ismerosok, rokonok.
    Az, hogy te 15-20 orat jatszol tuti franko, de hol allitottam en ,hogy te mivel mennyit jatszol?

    Itt is megy az okoskodas

    Bar en sose mondtam ne hasznalj pc-t csak jatekra felesleges..ennyi..PONT(meguntam)
  • sathinel #62
    jah így érthető. ha nem játszol akkor meg miért mondod itt meg a frankót a játékok-ról? Ha te is játszol minimum heti 15-20 órát akkor talán lenne fogalmad róla miről beszéltem eddig. Vagy honnan vetted az infót amiért beírtad a hozzászólásod? Király hogy tudod hogy én már nem játszok semmivel csak mmo-val pc-n mikor kb fogalmad sincs mi megy pc-n játékokból ha ezt írtad. Crysis, Cod4, UT3, bioshock, far cry 2, C&C3, fuel of war, .... mondtam nézz szét mielőtt hülyeséget beszélsz még mindíg. Csak gondolkozz el azon hogy a gamék 10%-a sincs mmo pc-n, de te biztos jobban tudod.
  • Cleanx #61
    "Vagy nagyon fiatal vagy, vagy még soha nem használtál pc-t játékon kívül másra."

    30 vagyok es sajnos nincs idom jatszani..

    Eddig meg mindig sikerult masrol beszelned, mint amit irtam.
    "Ki erolteti meg a jatekot pc-n ? -erre irod, hogy jatekra hasznalom-
    mmo-n kivul mar nem jatszik pc-n senki.."

    "És mi az hogy kiakadtál a shoot em up játékokra amit írtam?" ???
    C64 es Shoot'Em Up ezek hogy keverednek ide? o__O
    GBA vs. Pc ezzel mit akarsz ???

    A wikipedia-t ismerem koszi, hasznalni is tudom.

  • sathinel #60
    Vagy nagyon fiatal vagy, vagy még soha nem használtál pc-t játékon kívül másra. És mi az hogy kiakadtál a shoot em up játékokra amit írtam? azon a gépen ami neked van csak ilyen játékok léteznek. Nem rosszak, csak én kb a C64-emen játszottam ilyesmi gamékkal, ami akkor még fejlett volt. Jó volt, csak nem nevezném manapság játéknak. Megcélzott célközönség sem épp 16 éven felüliek.

    Valsz neked volt igazad
    gameboy advance games ez a mennyiség ver minden játékot ami pc-re kijön:D
  • Cleanx #59
    Egy artatlan gameboy advance-m van...en a konzolkocka loler

    konzolt - jatekra,
    pc-t - munkara,
    telefont - telefonalasra,
    fenykepezogepet - fenykepezesre hasznaljuk

    ez a velemenyem, de ha te pc-vel akarsz mindent csinalni hat egeszsegedre
    (kv-t fozni es mosni azert remelem nem a pc-t hasznalod x) )
  • sathinel #58
    4-5 órát bír ha viszel pótaksit elég jól elvagy ha minden igaz.
  • sathinel #57
    ha nem is tudsz valamit, akkor fórumokon meglehet beszélni. Valójában nem utál senki semmit, csak elmondja a véleményét vérmérséklettől függően. Ebből lehet a legtöbbet tanulni ha nem 0 információtartalmú hülyeséget nyög be a másik. Ezekről a dolgokról amikről beszélünk honnan szereznél máshonnan infót? higgyek a reklámoknak, és legyek üresfejű fogyasztó? Inkább kommunikálsz, és információk, tesztek alapján vásárolok.
  • dondore #56
    Szép kis gép, almafehér :)
    Kár, hogy a 13" monitora nem a képernyő széléig ér.. Igy kifolyik a szemed tőle mert túl kicsi. Aksiról tudtok valamit?