Berta Sándor

Facebook-társtulajdonosok lettek a Jamba alapítói

A Microsoft és Li Ka Shing hongkongi milliárdos után újabb befektetők, a Samwer-testvérek érdeklődését keltette fel az egyre népszerűbb közösségi portál. Európában akarják elősegíteni a Facebook terjeszkedését.

Alexander, Marc és Oliver Samwer nem ismeretlenek az online világban, hiszen vagyonukat 1999-ben szerezték, amikor az eBaynek több mint 50 millió dollárért eladták az Alando online aukciósházat. Később felépítették a StudiVZ német diák közösségi oldalt, majd eladták az ebben szerzett tulajdonrészüket is és megalapították a Jambát, amit 2004-ben több mint 270 millió dollárért adtak tovább a VeriSign-nek. Ezután a figyelmük a Facebook felé fordult.


Oliver és Marc Samwer

"Jelenleg a Microsoft és Li Ka Shing mellett mi vagyunk az oldal legfontosabb partnerei. Erre nagyon büszkék vagyunk és a jövőt illetően bizakodóak vagyunk. A redmondi konszern az Egyesült Államokban, a Li Ka Shing Ázsiában, mi pedig Európában akarjuk elősegíteni a Facebook terjeszkedését" - nyilatkozta Alexander Samwer. A szakember azt ugyanakkor nem akarta elárulni, hogy hány millió dollár értékben és milyen százalékban lettek a közösségi portál társtulajdonosai. Alexander Samwer csak annyit mondott, hogy az ő befektetésük jelentős, de nem fizettek annyit, mint a Microsoft. (A redmondi szoftveróriás tavaly októberben 240 millió dollárért 1,6 százalékos tulajdonrészt szerzett a Facebookban.)

A Facebooknak jelenleg körülbelül 60 millió regisztrált tagja van, de csupán a felhasználók 40 százaléka él az Egyesült Államokban. Becslések szerint naponta 200 000 új látogató regisztrálja magát a honlapon. "A Google óta még soha egyetlen cég sem változtatta meg ilyen mértékben a felhasználói szokásokat, mint a Facebook" - szögezte le Oliver Samwer. Arról egyelőre semmit sem lehet tudni, hogy az új társtulajdonosok milyen mértékben szólnak bele a dinamikusan fejlődő közösségi portál fejlesztésébe, illetve jövőbeni stratégiájába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _Atti_ #4
    hülyüljek meg de pont ez jutott eszembe:D még halkan ki is motyogtam:D
    " ezt a két köcsögöt de főbelőném"
  • Mirtil #3
    Annak a 2-nek ott - főbelövést nekik!!
  • sKie #2
    :) En sem kedvelem a csorikaimat, de facebook szerintem nagyon is jo, es ha tamogatjak, akkor csak tamogassak. Hajra facebook!
  • r4pid #1
    Hogy én hogy utálom ezeket a tetveket... meg az összes kib@szott popupjaikat...