Napi Online

Facebook részesedést vett a Microsoft

Révbe ért a Microsoft hadjárata a Facebookért. A szoftvermulti 240 millió dollárért 1,6 százalékos részesedést vásárolt a közösségi portálban, ezzel 15 milliárd dollárra árazva be azt.

A szoftveróriás már 2006-ban szövetségre lépett a Facebook.com-mal, ahol akkor elhelyezte termékei reklámját. A Microsoft bejelentése szerint 240 millió dolláros, 1,6 százalékos részesedést vásárolt a Facebookban. Az ajánlat a három és fél éve működő céget - amely az idén 150 millió dolláros bevételre számít - mintegy 15 milliárd dollárosra becsüli. A Microsoft részvényei a bejelentést követően több mint 2 százalékot emelkedtek a New York-i tőzsdén.

A Facebook alapítója, a 23 éves Mark Zuckerberg 20 százalékos részesedéssel bír a cégben. Részesedése a Microsoft ajánlatát követően mintegy 3 milliárd dollárt érhet, ezzel becsült vagyona a kétszerese a leggazdagabb magyar, Demján Sándor vagyonának.


Mark Zuckerberg - 23 évesen saját erejéből dollármilliárdos

A megállapodás véget vet annak a két hónapja húzódó licitversenynek, amely a Facebook kegyeiért folyt a Microsoft és az internetes óriáscégek között. Korábban a Google és a Yahoo is kereste azokat a lehetőségeket, amelyek révén megvetheti a lábát a folyamatosan növekvő látogatottságú és népszerűségű szociális kapcsolati hálózatokban, többek között többször ajánlatot téve a Facebookra is. Az IT-óriások szinte egy időben ismerték fel a potenciált abban a látogatói közösségben, ahol személyre szabott és csoportosan irányzott hirdetéseiket el tudják adni.

A Microsoft által behálózott Facebook a legkedveltebb célpontja az internetes kapcsolatépítőknek. A szoftvercég a jelenlegi megállapodás szerint szorosabbra fűzheti reklámszövetségét a Facebookkal, valamint előnyhöz jut a későbbi részvényvásárlások során is. A két cég 2011-ig érvényben lévő megállapodásának kiegészítéseként az Egyesült Államokon kívül a Microsoft értékesítheti a Facebook oldalán elhelyezhető grafikus bannereket, az ebből származó bevételeket pedig a két vállalkozás megosztja egymás között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redmedve #18
    Szóval értékes, de túlbecsülik. Olyan mértékben emelkedik az ára, hogy rézfán fütyül. Nemtom hol írták, hogy ha ennyiért megvennék, akkor 500 év alatt térülne meg, nehogymár ennyit érjen ha egyszer nem ér ennyit.
  • redmedve #17
    *halászós
  • redmedve #16
    Adathalászót játék? Haggyadazt.
  • MisterZ #15
    A biznisz nem a bannerekben meg a reklámokban rejlik... Gondoljatok bele, 200 millió ember feltölti ide önként és dalolva az életkorát, érdeklődési körét. Mivel itt beszélgetnek, leveleznek, az is kiderül, mikor hova mennek, mit vesznek, mi tetszik nekik. A fogyasztói társadalomban ez az adathalmaz iszonyatosan értékes. Manapság angolszászéknál az "identity theft/fraud"-tól óvkodik mindenki aztán a marhák mindent megosztanak magukról önkéntesen.

    Egyébként az oldal tele van mindenféle iditóta alkalmazással meg játékkal, azzal is lehet adatot halászni.

    Egyébként hihetetlen népszerű az oldal, vannak akik órákig erről beszélgetnek.
  • djukel #14
    "Mark Zuckerberg - 23 évesen saját erejéből dollármilliárdos" Mintha bazmeg szarrá kellet volna dolgozni magát. Csak jó időben csinált egy szaros weboldalt, ennyi.
  • redmedve #13
    Szerintem meg fölfújták a dotkom2lufit, aztán mikor kidurran, a google is megszívja. Vagy valami.
  • ensomhet #12
    Te nem vagy potenciális vásárlóerő, érdeketlen vagy. Viszont sokan nem blokkolnak semmit (mert pl kevésbé értenek hozzá, jobban befolyásolhatók), és a sok megjelenés miatt lesz olyan hirdetés, ami alapján pénzes amerikaiként fog venni valamit. Egészséges világrendben egy ilyen oldal töredékét sem érné ennek az összegnek. Mindenestre még így is benne van, hogy hasonló lecsengése lesz, mint annak idején a dotcom felhajtásnak.
  • Hierogli #11
    Hype, ez mar csak ilyen.
  • Darth Sith #10
    oké, lesz 200 milliós felhasználó tábora. De még mindig nem értem mi ebben a biznisz. Az összes reklám blokkolva van, ami mégis átjön, úgyis átsuhanok fölötte. Ergo, nekik abból nem lesz nyereségük h fent vagyok. MEgtudják a kutyám nevét meg az email címem? információ szerzésnek elég szar forrása, venni meg nem fogok valamit, csak azért mert látok róla egy reklámot az odalon(már ha látom az adblock ellenére)..
  • Cat #9
    a benne lévő növekedési potenciált is beleszámolták az árba. Ugyanugy fel fog nőni 200 millióra mint a MySpace, és jelenlegi tudásunk szerint az az év üzlete volt akkor Murdochnak, tekintve hogy az online reklámköltések jelentős százaléka a keresőknél (google) és a közösségi portáloknál csapódik le.