Berta Sándor

Kínai fiatalok: fontosabb a digitális a valódi világnál?

A kínai fiatalok jóval előrébb tartanak amerikai társaiknál a digitális életvitel tekintetében - derül ki egy most nyilvánosságra hozott tanulmányból. Az intenzív internetezésnek azonban nem csak előnyei vannak.

A pekingi kormány évek óta próbál gátat vetni az internetes tartalmak szabad terjedésének, azonban a tökéletes cenzúrarendszer létrehozása eddig még nem járt sikerrel. Jól bizonyítja ezt, az időközben kifejlődött egy szinte teljesen egyedi online kultúra. Az IAC/InterActiveCorp amerikai médiakonszern és a JWT amerikai reklámügynökség munkatársai által közösen elkészített Young Digital Mavens című tanulmányból kiderült, hogy a kínai fiatalok intenzívebb digitális életet élnek amerikai kortársaiknál.

A szakemberek arra keresték a választ, hogy milyen a két ország tinédzsereinek és fiatal felnőttjeinek viszonya a digitális technikákhoz. A tanulmány elkészítésekor 1079 amerikai és 1104 kínai 16 és 25 év közötti internetezőt kérdeztek meg. Kiderült, hogy a kínaiak 61 százalékának van online élete, ezzel szemben az Egyesült Államokban ez az arány csupán 13 százalék. Vagyis a kínai huszonéveseknek sokkal többet jelent a virtuális világ, mint az amerikaiaknak. Az Egyesült Államokban a válaszadók 12 százaléka nem tudna élni az internet nélkül, Kínában ugyanez az arány 24 százalék. Előbbi államban 18, utóbbiban pedig az emberek 42 százaléka érzi úgy, hogy bizonyos fokig internetfüggő.


A szakemberek szerint ennek oka az, hogy a kínaiak sokkal inkább szociális tevékenységekre használják a világhálót, mint az amerikaiak, több mint a75 százalékuk például így talált barátokat magának. Az Egyesült Államokban élő fiataloknál ez az arány csak 30 százalék. A legnépszerűbbek egyébként továbbra is az online játékok, az arányok azonban ezen a területen is megoszlanak: míg Kínában a válaszadók 77, addig az USA-ban csak 30 százaléka rajong a virtuális játékokért.

"Ezekből a számokból egyértelműen úgy tűnik, hogy a kínai fiatalok számára fontosabb a digitális élet, mint a hasonló korosztályú amerikaiaknak. A magasabb online aktivitás egyúttal kevésbé helyhez kötött és képzettebb munkaerőt is jelent. Kínának jelenleg pont erre van szüksége erős, önálló gazdasága létrehozásához" - jelentette ki Barry Diller, az IAC vezetője. Természetesen a kínaiak az internetezés kapcsán nem feledkeztek meg más előnyökről sem. Közel 80 százalékuk gondolta úgy, hogy csak így, a világháló anonimitásában vállalhatja fel politikai, vallási vagy egyéb véleményét. Furcsa ellentmondás ugyanakkor, hogy jelenleg az egyik legnagyobb és legnépszerűbb online fórumot a Renmin Ribao, a kínai kormány hivatalos szócsövének számító Napi Népújság üzemelteti.

Az ázsiai államban a Kínai Internetes Hálózati Információs Központ (CNNIC) júniusi adatai szerint 162 millió embernek van internethozzáférése, míg az Egyesült Államokban 200 millió felhasználót tartanak nyilván.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    azert a nyelv eleg jol szeparal.. mindenki azt varja, h itt mindenki az angolt hasznalja, de megsem ez jott, hanem kulon nyelveken ugyanaz az info megvan.. pl nezd meg a japan honlapokat, ba*nak ra a nagyvilagra. csakis japanul. a kozossegi oldalak is, max amcsiban nyitnak..
  • dez #8
    Azért érdekes lesz a net, ha minden 10 "megjelentből" 8 kínai lesz... :)
    Ééérteeed, itt nincsenek határok... Nem a világ túlfelén lesznek, ahol a madár sem jár (legalábbis a magyar).
  • archkoven #7
    Azért a fejlett nyugaton egy fiatalnak sokkal több lehetősége van a szórakozásra mint egy félkommunista diktatúrában. Meg a sárgákra egyébként is jellemző, hogy vonzódnak a kütyükhoz és nagyon rá tudnak kattanni arra amit éppen csinálnak, akár a munkára is ha arról van szó.
  • AgentKis #6
    Bocsi a nyugati helyett a gazdaságilag fejlett a jó meghatározás
  • AgentKis #5
    Lehet hogy kínában azok neteznek inkább akik vonzódnak a virtuális világohoz?

    Ott különben ebből élnek sokan, hogy virtuális világ beli "teljesítményüket" eladják valódi pénzért a nyugati országok idióta felhasználóinak...
  • bakagaijin #4
    Jövőre lehagyják amerikát darabszámban. Amit írsz az inkább arra jel, hogy tartalékban sokkal több van Kínában, mint US-ben.
  • mclevi #3
    ugy neznek ki mint valami jarvanyhordozok
  • Narxis #2
    Azért a képet elnézve van pár zombi arc...
  • Dany007 #1
    "Az ázsiai államban a Kínai Internetes Hálózati Információs Központ (CNNIC) júniusi adatai szerint 162 millió embernek van internethozzáférése, míg az Egyesült Államokban 200 millió felhasználót tartanak nyilván."

    Az okés, de ilyennél azért én figyelembe venném, hogy Kína lakossága 1000-1500Millió lakosa van, az USA-nak meg "csak" 300millió!

    Vagyis a fenti mondatot úgyis írhatnánk, hogy Kínában a lakosság 10-15%-nak van internethozzáférése, az USA-ban a laskosság 85-90%-nak !
    Na és így már teljessen másképp hangzik a dolog, mégis ugyanaz :)