Gyurkity Péter

Kína az e-hulladék temetője

Megfigyelők szerint folyamatosan romlik az e-hulladék helyzete Kínában, amely gyakorlatilag a piszkos munkát végzi el azon fejlett országok helyett, amelyek vállalatai így igyekeznek elérni a költségek csökkentését.

A friss beszámolók szerint a hatalmas országban immár évente 1 millió tonna e-hulladék keletkezik, amelyet a Greenpeace helyi szervezete 5 millió televíziókészüléknek, 10 millió mobiltelefonnak, illetve 5 millió személyi számítógépnek feleltet meg. Ennek legnagyobb része azonban a tengerentúlról érkezik, hiszen számos cég még mindig úgy próbálja leszorítani az újrafeldolgozással kapcsolatos kiadások, hogy Kínába exportálja hulladékát.


Ez persze azt is jelenti, hogy a legveszélyesebb munkafolyamatokat itt végzik el, főként olyan vidékről érkező szegény munkások, akik a fizetésért vállalják a kockázatokat. Példaként említik, hogy az elektronikai készülékekben lévő aranyat nyílt tűzzel, illetve savfürdővel nyerik vissza a legtöbb feldolgozóban, ez pedig nyilván nem jár következmények nélkül, pláne ha az elemi óvintézkedéseket sem tartják be. A felelősség azonban - természetesen - nem csak a helyi hatóságoké, hanem azon külföldi cégeké is, amelyek akár megvesztegetéssel igyekeznek beszállítani a hulladékot.

Az elmúlt időszakban többek között az Európai Unió is egyezményt kötött a kommunista hatalommal az e-hulladék beáramlásának korlátozása céljából. Ez meg is látszik a mennyiségen, ám a megvesztegetéseknek, a szabályok kijátszásának nehezen tudják útját állni. Még az sem nagyon segít, hogy a Párt is igyekszik támogatni a fejlett újrafeldolgozókat, hiszen ezek teljesítménye szinte eltörpül az elmaradott eljárásokkal dolgozó telephelyek eredményétől.


Tény ugyanis, hogy a fejlett Nyugaton, ahol szigorú szabályozásokat léptettek életbe az e-hulladék feldolgozásával kapcsolatban, akár tízszer olcsóbb megoldás lehet a hulladék exportálása (ahogy azt az illetékes amerikai hatóság ki is mutatta), majd a piszkos munka elvégeztével bizonyos részegységek, nyersanyagok visszaszállítása. Ugyan a folyamat több százezer kínainak ad munkát, de ennek körülményei és következményei miatt kérdéses, hogy mindez megéri-e számukra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #3
    ily mennyi vezeték a kiscsákónál nálunk a tesok feltudnák használni (vezetékégetés)
  • bakagaijin #2
    Naja, de az atomhulladék az egy betonkalickában figyel (ld. ojjektum) mélyen a föld alatt és nem turkálnak benne emberek nap-mint-nap megélhetésként.
  • Sirus86 #1
    Mi meg atomhulladék temető vagyunk.