Gyurkity Péter

A keresőket is átirányítja Kína?

Az interneten megjelent jelentések szerint Kína a legnagyobb keresők forgalmát azok hazai megfelelőjére, a Baidu portáljára irányítja át, amivel komoly ellentét alakulhat ki az érintettek között. A részletek homályosak.

Az első jelzések még múlt héten jelentek meg a világhálón, ezekben többnyire arról számoltak be, hogy az országon belül időről-időre egyáltalán nem lehet elérni a legnagyobb keresők szolgáltatásait, azok helyett ugyanis folyton a Baidu oldala jön be. Ebből indultak ki a találgatások, amelyeket azután néhány cég meg is erősített - a jelek szerint Kína időszakosan egyszerűen átirányítja az érintett oldalak forgalmát, hogy a hazai megoldást részesítse előnyben.

A jelentésekben arról adtak hírt, hogy a három nagy, vagyis a Google.com, a Microsoft-féle Live.com és a Yahoo.com oldala nem elérhető, illetve egy-egy időszakra kiesik. Ezek helyett a látogatók érdekes módon a Baidu.com oldalára érkeznek, amely már csak azért sem meglepő, mivel a kommunista ország nyilván így próbálja meg korlátozni a maga számára kényelmetlen kérdések feltételét. A részletek azonban nem minden esetben tisztázottak, mivel egyes szakértők folyamatosan elérték a hírbe hozott oldalakat, míg mások nemes egyszerűséggel kizárják, hogy Kína ilyesmire vetemedjen.

"Cenzúrázni az internetet az egy dolog, ám átirányítani a forgalmat a helyi konkurens oldalára már egy egészen már kérdés" - magyarázta Ori Elraviv, a pekingi Dragon Ports vezére. A Google azonban időközben megerősítette, hogy maguk is észlelték az érdekes kimaradásokat, és mivel ez nem először fordul elő, a legerőteljesebben bíznak abban, hogy minél előbb helyreáll a megszokott rend.

A keresőcég a maga részéről persze nincs nagy bajban, hiszen tavaly eladták kisebbségi részesedésüket a Baiduban, azon cél meghirdetésével, hogy elkészítik saját szolgáltatásuk helyi megfelelőjét. Kérdés, hogy ezzel kapcsolatban hogyan alakul majd a két fél viszonya, hiszen Kínának sem lenne jó megoldás egy szabad átjárást biztosító internetes kereső folyamatos jelenléte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #13
    Én sem értem, hogyan függ össze a Google betiltása és a nagyobb pénzalap megléte.
  • kanesoban #12
    "Magyarorszag is betiltana a Google/Yahoo/Microsoft keresoket egybol lenne penz egy uj autopalyara vagy nehany uj korhazra, esetleg oktatasra."

    Miért ?
  • Kaadi #11
    A cikk kinarol szol. Miert dobalozol Széchenyi idezetekkel?

    Egy szolgaltatas elfogadasa vagy tiltasa/korlatozasa minden nemzet belugye. Ha peldaul Magyarorszag is betiltana a Google/Yahoo/Microsoft keresoket egybol lenne penz egy uj autopalyara vagy nehany uj korhazra, esetleg oktatasra.

    Amugy meg ha 1 (vagy akar 10.000) ember kepes kezben tartani es iranyitani 1,3 miliard allampolgart, akkor le a kalappal. Valljuk be, Kina nem epp az USA iranyaba tart (gazdasagi valsag, gyengulo nemzeti penznem, munkanelkuliseg, eladosodas) hanem igenis viragzik (evente donti meg a termelesi rekordokat, iskolak, korhazak, gyarak epulnek, es az emberek altalaban veve jol elnek).
  • Amergin #10
    „Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.”

    Ha kitaláljátok kitől van kaptok egy pirospontot
  • fade2black #9
    '56 mi megpróbáltuk. Jötek a tankok és aki bármilyen szinten ellenált lelötték.
    '89ben Kínában is megpróbálták. Jöttek a tankok és aki nem kussolt lelötték sött ott az illető családját is kiirtották.

    Mekkora demagog szarokat tudnak írni nagy Magyarok....
  • fade2black #8
    azok alapbol blokkolva vannak.
  • chuky123 #7
    Amergin te mien okos ember vagy. Erre magadtol jöttél rá vagy segitettek
  • Kaadi #6
    Minek is terheljel a kulkereskedelmi merleget Google/Microsoft/Yahoo reklamkoltsegekkel? Ez nem politika, hanem gazdasag. A kenyes politikai kerdesekert amugy is eletfogytiglan jar, amit neha "leroviditenek" (marmint az eletet, nem a buntetest).
  • kernerster #5
    Ezzel gyakorlatilag nem értek el semmit, akkor majd elkezdenek ilyen kisebb keresőkön mint pl ok. keresni (na jó persze angol nyelvűeken)
  • Amergin #4
    Minden népnek olyan vezetése van amilyet megérdemel.
    Legyen az Kína vagy Magyarország.