Gyurkity Péter

Kína áldozatnak állítja be magát a kémkedéseknél

Miután több országban is kínai hackereket gyanítottak a kormányzati számítógépes rendszerek feltörése mögött, Kína először tagadta ilyen speciális egységek létezését, most pedig magát állítja be áldozatnak.

A botrány a német rendszerekben észlelt betörések kapcsán robbant ki, mivel Németország Kínát vádolta adatlopással, gazdasági és politikai jellegű kémkedéssel. Az eset Angela Merkel és Wen Jiabao kínai miniszterelnök találkozóján is szóba került, néhány nappal ezt követően pedig nyilvánosságra került, hogy kínai hackerek nemcsak a németeknél, de a Pentagon hálózatában és egyes francia hivatalok rendszereiben is tiszteletüket tették.

Kínai a múlt héten hivatalosan is tagadta, hogy ilyen speciális, az internetes támadásokra és kémkedésre kiképzett egységei lennének, most pedig Lou Qinjian miniszterhelyettes a Chinese Cadres Tribune magazinban közzétett írásában fejtette ki álláspontját, miszerint országa inkább áldozat, mintsem a baj okozója a világhálón. Állítása szerint ugyanis a kínai hatóságok az elmúlt években számtalan alkalommal álltak szemben tehetetlenül a külföldi - elsősorban amerikai - virtuális betörésekkel, adatlopásokkal szemben.


"Az internet napjainkra a külső kémkedések legfőbb eszközévé, csatornájává vált. A Párt, a kormány, a hadsereg és a kutatószervek is számos adatlopást szenvedtek el, a nemzeti érdekeket ért sérelmek pedig felmérhetetlenek" - állítja Qinjian a szeptemberi számban közölt cikkben. Védekezésként a különböző szűrő és védekező technológiák továbbfejlesztését, tökéletesítését javasolja, hogy megfelelő módon óvják magukat a külföldi próbálkozásokkal szemben.

A miniszterhelyettes szerint a legtöbb külső akció az Egyesült Államokból és egyéb ellenséges magatartású országból ered, amelyek technológiai fölényüket szeretnék bebiztosítani. A biztonság és az ellenőrzés növelése lecsökkentheti ezen veszélyeket és károkat, még ha az amerikai és egyéb országok jelentette online fenyegetést nem is védhetik ki teljes egészében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zenty #19
    minden országnak vannak hackerei még nekünk is :) Szerintetek a nemzetbiztonság mivel operál? :D

    Amerikának egy sereg kalózai lehet, mint ahogy kínának is. Ssal ez nem kétséges, hogy nem hivatalosan egymást basztatják.
  • wanek #18
    De, be lehetne vinni. De gyártani nem tudnák a cell procit, így hamisítani sem a PS3-at.
  • zola2000 #17
    Miért ha pl nem lehetne gyártani/bevinni ps3mat kínába, gondoljátok, hogy a kínai kormány sehonnan sem tudna szerezni pár darabot?
  • wanek #16
    A Sony TV-kben cell proci van? Ezt eddig nem tudtam.
  • kvp #15
    "Szal pl. a PS3 sem számít high technek, mert hogy azt is Kínában gyártják;"

    Miert lenne az? Ugyanaz a proci van a sony tv-kben is, meg kulonben is csak dx9-es a videokartyaja. Ha high tech kell, akkor probalj meg venni egy 1 terahertz-es (1000Ghz-es) ibm kiserleti procit vagy egy cnn chipet... (az utobbit mondjuk egy kanadai cegen keresztul lehet, hogy sikerul ellopniuk a kinaiaknak)
  • sathinel #14
    "az elmúlt években számtalan alkalommal álltak szemben tehetetlenül a külföldi - elsősorban amerikai - virtuális betörésekkel"

    Ez természetes az USA politikáját nézve. De nem kéne álszemérmeskedni. Persze nálluk nincsennek hacker-ek mint az amerikai hadseregnél mi? Elég sokmindent lekoppintottak, és sok jó szakember kerülhet ki abból a pár milliárdból ami nálluk lakik. Gondolom az USA is azt mondta mikkor ők csinálták ezt, hogy nem ők, hanem sok gonosz hacker szivatja kínát.

    Kölcsönkenyér visszajár?
  • wanek #13
    Még szerencse, hogy a nagytudású felhívta rá a figyelmedet! LOL!
  • NEXUS6 #12
    Bakker, most mondod!?
    Szal pl. a PS3 sem számít high technek, mert hogy azt is Kínában gyártják;(((
    Minggyá viszem is vissza a bótba!
    ;)
  • turul16 #11
    Ha nincs netre kötve, elég nehézkes hozzáférni annak is akinek szabad lenne.
  • Darth Sith #10
    "A Párt, a kormány, a hadsereg és a kutatószervek is számos adatlopást szenvedtek el,"
    egyszerüen sosem fogom megérteni, miért kell olyan gépeket rákötni a netre, amelyeken államtitkokat és fontos dokumentumokat tárolnak. Ezeket egy elzárt hálózatban kéne tartani, és gizinéni laptopját USB-n ne lehessen rákötni, hogy az azon elehelyezett trójai vagy egyéb progik simán átjussanak a védett adatokhoz. Nem tudom elhinni, hogy kormány hivatalok ilyen szarul lennének védve..