Berta Sándor

Sikeres volt a Greenpeace elektrohulladék-kampánya

A nemzetközi környezetvédelmi szervezet tavaly indított akciót az elketrohulladékok mérséklésére. Az már most látszik, hogy a kezdeményezés elérte a célját.

"Nagyon elégedettek vagyunk az eddig elért eredményekkel. Ugyan a kampányunkkal csak a vezető cégekre koncentráltunk, de örömünkre az egész ipar reagált rá. Sok vállalat javított a hulladékok újrahasznosításán és jóval kevesebb mérgező anyagot használnak fel a termékeikben" - értékelte az elmúlt egy esztendőt Iza Kruszewska, a Greenpeace akciójának vezetője. A szervezet egyúttal nyilvánosságra hozta legfrissebb jelentését is, amelyben a 14 vezető számítógép- és mobiltelefon-gyártó szerepel.


A szakemberek többek között vizsgálták, hogy az adott cégek milyen arányban használnak mérgező anyagokat, milyen mértékben veszik vissza a régi vagy rossz termékeiket és milyen jövőbeni környezetvédelmi terveik vannak. A mostani lista élén a Nokia van, a második helyen a Sony Ericsson, a harmadikon pedig a Dell található. Épp hogy lemaradt a képzeletbeli dobogóról a Lenovo, akit szorosan követ az LG Electronics, a Sony és a Fujitsu-Siemens. A Samsung a nyolcadik, a Motorola a kilencedik, a Toshiba a tizedik, míg az Acer a tizenegyedik helyet szerezte meg. Némileg javított korábbi helyezésén, de így sem lehet túl büszke a tizenkettedik pozícióra az Apple. A sort a Hewlett-Packard és a Panasonic zárja.


"Tény, hogy egy mobiltelefon-gyártónak egyszerűbb a környezetet kevésbé károsító termékek gyártására átállnia, mint mondjuk egy olyan vállalatnak, ami sokféle készüléket készít. Azonban örömmel állapítottuk meg, hogy mindegyik cég az eddigieknél nagyobb figyelmet fordított a környezetvédelemre" - mondta Iza Kruszewska. A Greenpeace munkatársa biztos abban, hogy a konszernek mindent meg fognak tenni azért, hogy a közeljövőben még előrébb végezzenek a listákon, hiszen az esetleges jó helyezéseiket akár marketingszempontokból is kihasználhatják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kis-Bob #1
    Van ez így...