SG.hu

A hazai cégek idegenkednek a szerverbérléstől

A kiszolgálók alkalmazása a kisebb cégek körében is egyre gyakoribbá válik, de az üzemeltetésben az új konstrukciók egyelőre valamennyi szegmensben lassan terjednek.

A BellResearch kutatói minden évben átfogó vizsgálatnak vetik alá az üzleti szféra informatikai helyzetét és a piac trendjeit, ezen belül is részletesen elemzik a cégek hálózati infrastruktúráját. Kevesebb mint fél évtizede, 2003-ban a legalább 10 főt foglalkoztató hazai vállalatok mindössze 43 százaléka rendelkezett saját szerverszámítógéppel. Ma már a cégek többségénél [56 százalék] megtalálható legalább egy ilyen eszköz, és ebből következően szerver-kliens hálózat is. A felmérés idősoros elemzése arra utal, hogy azok a döntéshozók, akik - felismerve a számítógépek hálózatba kapcsolásából származó előnyöket - helyi hálózat kiépítése mellett döntenek, jellemzően igényt tartanak valamely szerverfunkcióra is.

A peer-to-peer hálózati megoldást preferálókat szinte kizárólag az alsóbb régiókban, a mikro- és kisvállalatok körében találjuk. Az adatok azt mutatják, hogy a 10 fő feletti szegmensben tíz PC-nél húzódik az a határvonal, amelyen túl a vállalati döntéshozók kevéssé gondolják nélkülözhetőnek a dedikált szerver alkalmazását az informatikai infrastruktúra kiépítésében.

Bár számosságában a legtöbb, kiszolgálóval rendelkező vállalatot a mikro- és kisvállalatok reprezentánsai között találjuk, a jelenleg üzemelő mintegy 88 ezer szerverszámítógép csaknem fele az 50 fő feletti cégeknél, a közép- és nagyvállalatoknál üzemel. A szegmensek közti különbségeket jól érzékelteti a tény, miszerint a nagyvállalatok átlagosan 20 szerver felett diszponálnak, addig a kisvállalatok jellemzően legfeljebb 2 eszközt használnak.


A kisebb szegmensek felzárkózását és a bennük rejlő üzleti potenciált mutatja, hogy a tavaly értékesített közel 10 ezer szerver nagyjából egyenlő arányban talált gazdára a nagy-, a közép-, illetve a kisvállalatok körében. Az természetesen semmiképp nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egyes szegmensek jelentős különbségeket mutatnak a beszerzésre fordított összegek tekintetében, 2006-ban például a 10 főnél többet foglalkoztató vállalati szegmensben a szerverszámítógépekre fordított kiadások 70 százalékát a nagyvállalati szféra egymaga abszolválta. Az alsóbb vállalati régiók jelentős számú, de volumenében kevésbé jelentős értékesítési lehetőséggel kecsegtetnek, viszont a számosságuk okán mindenképp figyelmet érdemelnek - összegeznek a kutatók.

A piacon számos szolgáltató kínál megoldást arra, hogy a szerverszámítógépek megfelelő működtetésével járó terhek ne az őket alkalmazó vállalatokra nehezedjenek. A felmérés adatai azonban arról tanúskodnak, hogy ma a döntéshozók túlnyomó többsége a co-location és hosting-konstrukciók helyett a hagyományos üzemeltetési metódust részesíti előnyben: saját tulajdonú eszközt alkalmaz saját menedzselésben.

Bár a nagyvállalatok érezhetően nyitottabbak az erre specializált szolgáltatók kiemelkedő rendelkezésre állást biztosító konstrukciói iránt, a túlnyomó többség még idegenkedik attól, hogy a gyakran üzletkritikus alkalmazásokat futtató vagy bizalmas adatokat tároló eszközök kikerüljenek a közvetlen látókörükből. Pedig éppen a nélkülözhetetlen alkalmazások és szenzitív adatok megléte indokolhatná az IT-biztonsági és üzletmenet-folytonossági szempontból előnyösebb környezetet. A felmérés részletes elemzései segítenek megvilágítani ezt a paradoxont; az adatokból többek között az is kiolvasható, hogy IT-biztonsági stratégiával a 10 főnél többet foglalkoztató vállalatok alig nyolcada rendelkezik, így a szerverek üzemeltetése terén sem annyira meglepő a biztonsági tudatosság háttérbe szorulása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!