Dojcsák Dániel

A szürke importtal küzdenek a cégek

A műszaki elektronikai piacon nem újdonság, hogy a szürke import jelentős részt szakít ki a teljes forgalomból, aminek nem csak a hazai disztribútorok isszák meg a levét, hanem gyakran a vásárlók is. - derült ki a navigációs készülékek forgalmazásával foglalkozó LCP Systems sajtótájékoztatóján.

Az LCP Systems Kft. a Mio Digiwalker navigációs eszközök és PDA-k hazai forgalmazója. A cég annak ellenére, hogy a magyar piac 65%-t uralja, több al-disztribútorral és egységes arculattal dolgozik, mégis komoly problémaként könyvelik el, hogy számos kiskereskedelmi üzlet, üzletlánc nem őket használja forrásként. Ez a forgalmazó számára azért probléma, mert így kicsúszik a kontroll a kezükből, nem tudnak ezekre a helyekre építeni az országos kampányokban, de ezek az elárusítóhelyek nem veszik ki részüket a reklámköltségekből sem.


A vásárló szempontjából a szürke import, azaz a hivatalos forgalmazó megkerülése, és a közvetlen külföldről vásárlás egészen addig jó üzlet, amíg semmi probléma sincs az eszközzel. Így általában jóval olcsóbban vehetjük meg a készüléket, mint az ajánlott végfelhasználói ár. Persze számos kereskedő inkább a saját profitját növeli, és csak annyival olcsóbban adja az eszközt, hogy már be tudja csábítani a híresen árérzékeny és minden egyéb szempontból vak magyar vevőt. Erre a plusz bevételre alkalmanként szüksége is lesz, hiszen a szürkén behozott dolgokra a hazai importőr nem vállalja a garanciát, mivel neki egy fillér haszna nem volt az üzleten, semmi köze sincs az egészhez.

Így a szürkén kereskedő vagy visszaküldi a hibás terméket Ázsiába, ahonnan vette vagy saját költségén javítja. Többnyire a vevő ebből annyit érzékel, hogy hónapokig tart a szervízelés, és kifizetett egy terméket, amit gyakorlatilag nem tud használni. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben a magyar nyelvű használati útmutató és az egyéb lokalizáció teljes hiányával is szembe kell néznie.

Mit tehet a disztribútor?

A legelső mindenképp, hogy kommunikálja ennek a jelenségnek minél több részletét és megkülönbözteti valahogyan a saját maga által forgalmazott termékeket. Jelenleg körülbelül 10%-ra tehető az LCP által forgalmazott eszközök piacán a nem rajtuk keresztül behozott termék, de a cég vezetői szerint ez egy éven belül leszorítható lesz 2-3%-ra. Ehhez létrehoztak egy "Tiszta forrás" nevű programot, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a termékek csomagolását ellátják egy matricával, ami bizonyítja az áru eredetét és eredetiségét is egyben. Aki ilyen készüléket vásárol, az biztos lehet benne, hogy garanciális probléma esetén nem kell hónapokig várnia, nem feltétlenül kell majd üvöltöznie a saját igazáért.


A másik dolog amit a hazai beszállító tehet, hogy a legális termék mellé értéknövelt szolgáltatásokat ad. Ezek miatt érdemes lesz pár ezer forinttal drágábban tőle vásárolni még akkor is, ha valószínűleg a termék nem romlik el garanciaidőn belül. Az egyik ilyen terület a technikai támogatás, tehát az eredeti vásárlás után a felhasználó számára minden csatorna nyitva áll, bármilyen műszaki kérdése, gondja is legyen. Ehhez természetesen infrastruktúrára van szükség, ami ugye szintén pénzbe kerül, így teljesen érthető, hogy a legtöbb cég megtagadja a feketén vagy szürkén behozott termékek hazai támogatását.

Erről a helyzetről nemrég a Canon munkatársaival is folytattunk egy beszélgetést, amiből az derült, ki hogy a fényképezőpiacot is sújtja ez a gond. A Canon például úgy oldja meg ezt, hogy amennyiben apróbb javításról van szó, akkor megcsinálják, ezzel is védve, erősítve a márkanevet, de ha egy főalkatrész cseréjéről van szó, akkor kénytelenek szembesíteni az ügyfelet azzal, hogy nem rájuk tartozik a dolog.

A plusz támogatás mellett door2door, azaz ajtótól-ajtóig típusú garanciát kínálnak majd a vásárlóknak, ami azt jelenti majd a közeljövőben, hogy egy webes felületen elegendő bejelenteni a hibát, majd egy adott időpontban futár viszi el, és hozza is vissza a javításra szoruló terméket. Ehhez képest egy a magánbeszerzéseiről hírhedt és egyben csábító áraival csalogató cég üzletében egy MyGuide GPS készülék cseréje 2 hónapig tart, de nem kell messzire menni hasonló témában feltárt történetekért, elég csak a fórumokat vagy éppen a Homárt fellapozni.


Ha a normális garancia és a terméktámogatás nem lenne elég, akkor divatos eszköz még plusz kiegészítőkkel, mint mondjuk extra kábelek, tartók, tokok, táskák kiegészíteni a gyári csomagot, vagy éppen egy bónusz szoftvereket tartalmazó DVD lemezt mellékelni. Bár ez utóbbi nem biztos, hogy vonzó azok számára, akik egyébként is összeszedik maguknak a szükséges programokat illegális forrásokból. Az LCP ezen kívül egy bónuszkupon-füzettel, illetve egy klubkártyával is kedveskedik a vevőknek, amivel később akár mozijegyet vagy más neten megrendelt dolgot lehetne venni, mint vonatjegy stb.

Mit tegyen a vevő?

Akár navigációs készülékről, akár más egyéb műszaki cikkről van szó, érdemes nem csak az árakat nézni, hanem lehetőség szerint leinformálni az üzletet, hogy legálisan hozták-e be az adott terméket. Nem szégyen megkérdezni ezt, és a kereskedő, ha szeretne eladni, akkor kénytelen lesz elmesélni, hogy baj esetén hogyan, milyen úton működik majd a garancia. Vannak olyan gyártók, akik saját garancialevelet adnak ki, mint a Samsung, amit az üzlet pecsétel le, illetve vannak olyanok, ahol az üzlet állít ki a számla mellett egy külön papírost.

Mindkettő teljesen rendben van, bár nem árt megtudakolni más vevőktől, hogy az adott üzlet valóban korrekt-e. Vannak olyan boltok, amelyek némi felárért azonnali cserét ajánlanak, vannak, ahol 14 nap után ha nem sikerül javítani, akkor újat adnak mindenképp. Illetve ott vannak a szürke barátok, akik akár hónapokig is húzzák a dolgot, mert bukni nem akarnak rajta semmiképp.

Az eredetiséget igazoló matrica megléte, a magyar nyelvű tájékoztatók, a magyar lokalizáció mind-mind egy bizonyíték a legalitásra, de akár azt is lehet ellenőrizni, hogy milyen kiegészítők vannak a dobozban, mert ez is országonként változhat. Persze lehet úgy is dönteni, hogy olcsón megvesszük a terméket, majd asztalt borogatunk a hazai szállítónál, csak az nem túl előremutató megoldás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #54
    Ez egy igen korrekt, tartalmas és szakszerű hozzászólás volt.
  • hvickey #53
    Ja, az ár kint ugyanannyi, mint nálunk a nagykernél! Ugyhogy nem kell egyből osztályharcot csinálni, meg Robin Hoodot az összes seftingertől. Nem az a gond, ha bármely fórumozó tudatosan szürkéből vásárol, mert ott olcsóbb 3ezer ft-tal. Magánügye mindenkinek. AZ a baj, amikor félrevezetik a vásárlót és az azt hiszi hogy hazai importos gépet vesz, és később tudatosul ennek hátrányaival (amit a tudatosan szürkéből vásárló már eleve belekalkulál). És ilyenek vannak azért szép számmal. Ezért e hasznos promóció most! Egyébként a redőnylehúzástól még azért messze van a cég hálistennek, már Magyarországon is egyre több a hazai forrásokat támogatók aránya. Ez lenne egyébként az elvárható gazdasági szempontból is.
  • hvickey #52
    Kicsit félrement ez a fórum. Ugye az nem baj hogy egy magyar, önerőből épült, adót mindig korrekten fizető, 35 embernek munkát adó, a Mio márkanevet bevezető cég védi a saját piacát, ami zömében szintén magyar, de legalábbis a gazdaságnak hasznos, a vevők kiszolgálásában és támogatásában profi cégekből áll? Szemben a cseh, lengyel, ilyen-olyan országból becsurgó, adót csak immel ámmal fizetgető seftes cégekkel...Álljon már meg a menet azért. Nem a profitról van már régen itt szó, azt a piac úgyis beszabályozza, ugyanis nem csak a Mio van a piacon. Nehogy már ezeket a sefteseket védjétek...A Canon egy totál más sztori, ne mossuk össze. A szőke lány a Mio marketingese, lengyel egyébként. A többi kollega mind mérnök egyébként, egy marketinges sincs közte. A TV reklám, ha lesz ilyen, akkor azt a Mio fogja fizetni, ez nem fogja drágítani a termékeket, egyébként sem a marketing a nagy tétel az árban (ez nem túrórudi).
    Az EU nem azt jelenti, hogy minden törvényt át lehet hágni (fogyasztóvédelem, vám, adó, stb.).
    ÉS még egy nagyon fontos dolog, amivel itt kép zavar van. Mindenkinek az EUban szive joga ott vásárolni, ahol akar. Itt nem ez ellen megy a kampány! Hanem a piacon seftelő, vásárolókat félrevezető ügyeskedőkről. Aki Ausztriában vesz Miot mert ott olcsóbb esetleg, az ok. De az hogy egy seftinger az áfával játszik, ezért olcsóbb tud lenni, és mindezt pofátlanul, másokon átgázolva, a helyi importőr által generált igényeket kiaknázva tegye, az azért már felháborító.
  • AgentKis #51
    Pl. a nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok. Mert amíg a nyugateurópai nyugdíjas az életében megtermelt javakból él, addig nálunk (mivel e javakat elvitték az oroszok, a maradékot pedig ellopták saját vezetőink igen jó eredménnyel a nyugdíjasainktól) a dolgozók által termeltből kell eltartani mindenkit, úgy hogy közben maga a dolgozó is tegyen félre nyugdíjas korára.
  • kutyuska #50
    Canon és az ingyenes kis javítások!
    Minap bevittem a Camera kfthez a Japánban vett féléves S3IS gépetmet.
    Két hotpixelt kellett volna eltüntetni.
    Mivel a pontos pozícióját is megadtam, így max. 5 perc szoftveres munka lett volna.
    A képembe dobtak egy 10000 Ft-os ajánlatot.
    Azt már megsem kérdeztem, hogy nettó vagy bruttó.
  • KAWAszaki #49
    KAWAszaki és a többi okos, nektek halvány lila fogalmatok sincs a kereskedelemről , főleg nem a Kisker - nagyker- gyár viszonylatban .

    Úgy látom, HAF Rigel, neked van kialakult véleményed...

    Azt viszont nem tudod, mennyit tesz rá a Canon Hungária és a Sony Hungária a behozott termékre. Én tudom. Ne féltsd őket egy percig se!
    A német importőr lehet, hogy 10x annyit rendel tőlük, de a kinti alkalmazottak bérét, és a kinti rezsit sem kell összehasonlítani...

    Maradjunk annyiban, hogy itthon azért ilyenek az árak, mert az importőrök zsírosodnak. Az 5-20% gyártói árkülönbségből másképp hogyan lenne 40% ?????
  • huuu #48
    LCP Systems!

    A TV reklámokért nem fogok fizetni.
    Mindenképp a szürkét választom.
    Úgy érzem ez a reklám is visszafelé sült el, nem csak nálam...
  • MPeter3 #47
    És most az Sg visszaadja a reklámköltséget vagy esetleg még fizetni is fog? Mert ugye elméletben a negatív reklám is reklám, de vannak határok.:D
  • vax #46
    Ez igaz. Sőt ha pl.: a lego játékok árait nézed meg még inkább "padot" fogsz fogni. De itt egy korábban szóló már megemlítette az okokat:
    - nagyobb piac, (kevesebb haszonkulcsal is nagyobb a nyereség tömege)
    - kisebb vám,
    - kisebb áfa, hogy csak a leglényegesebbeket említsem.
  • vax #45
    Ez azért ilyen erősen nem igaz. Másrészt a lényeget nem értetted meg hogy mit tartalmaztak soraim. Ezt pedig itt pár mondatban nem lehet leírni, megmagyarázni és ujabb "vitát" nem kívánok indítani.