Berta Sándor

A roamingdíj után az SMS ára is csökkenhet

Alig került pont a nemzetközi barangolási mobiltelefonálási díjak csökkentésének kérdésére, Viviane Reding már a más országokba küldött rövid szöveges üzenetek árainak új szabályozásán gondolkodik.

Mint ismeretes, az ipari bizottság után május 23-i strassburgi plenáris ülésén az Európai Parlament is megszavazta a roamingdíjak nyártól való csökkentését az EU-ban. Az új rendelet - amelyet a tagországok kormányait képviselő tanácsnak még formálisan jóvá kell hagynia - már júniusban életbe lép, alkalmazása két hónappal később kötelező. Az Európai Bizottság azonban úgy tűnik nem elégszik meg ennyivel, Viviane Reding illetékes európai uniós biztos ugyanis bejelentette, hogy kezdeményezni fogják a határokon túlra küldött SMS-ek díjának csökkentését is, mert azt is túl magasnak találják.

"A piacnak most esélye lesz arra, hogy a problémát maga oldja meg. Nagyon részletesen meg fogjuk vizsgálni ezt a kérdést. Én azt kérem a mobil szolgáltatóktól, hogy külön szabályozás nélkül is hajtsák végre a külföldre küldött SMS-ek árának mérséklését" - mondta a politikus. Utóbbi mondat különösen azért lehet érdekes, mert a mobil piac túl későn és lassan reagált a roamingdíjak mérséklésére vonatkozó európai uniós elképzelésekre, ezáltal elveszítette azt a lehetőséget, hogy kivédje a széles körű szabályozás bevezetését.

Az Európai Parlament ugyan tárgyalt a külföldi hálózatokba küldött SMS-ek, MMS-ek, e-mailek és adatletöltések díjairól, azonban döntés nem született, így a kérdést levették a napirendről. A téma pedig sokakat érint, hiszen 2004-ben csak Németországban 20,6 milliárd rövid szöveges üzenetet küldtek a mobilszolgáltatók előfizetői. Az Európai Parlament mindenesetre a roamingdíjak fokozatos csökkentése mellett a következő 18 hónapban vizsgálni fogja a külföldre küldött SMS-ek és más küldemények díjainak csökkentésének kérdését is. Vagyis döntés leghamarabb jövőre várható.

Kérdés, hogy mit szól az elképzelésekhez a mobil piac. A GSM Association nevű szakmai szervezet ugyanis már a roamingdíjak csökkentésének ügyében sem támogatta az Európai Uniót és egyre hangosabbak azok a vélemények, miszerint az EU masszívan beavatkozik a mobil piac dolgaiba. Reding ugyanakkor megvédte az Európai Unió álláspontját.

"Ez egy különleges akció egy különleges probléma megoldására, amit a mobil piac láthatóan nem tudott önmaga megoldani. Már korábban figyelmeztettem a mobilszolgáltatókat, megvolt az esélyük a díjak csökkentésére, de nem éltek ezzel a lehetőséggel".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ExploZiv #4
    ki a szart érdekel, hogy olcsóbb lesz a külföldi mobiltelefonálás? Az átlag ember, aki kimegy egy évben maximum egyszer külföldre, nem érzi azt a pár forintos változást. Először a saját belső ügyeivel kellene foglalkozni ennek a kibaszott szar kommunista zsidó országnak. Az lenne számottevő, ha pl a kenyér árát csökkentenék 2 Ft-tal, kit érdekelnek a szaros roaming díjak? Aki kintvan külföldön gyakran, az szerintem nem áll úgy anyagilag, hogy pár Ft ide vagy oda valamit is változtasson.
    Az egész országnak nem nevezhető semmi egy nagy rakás szar. Csak azokkal törődnek, akik milliárdokat loptak össze? Ha abból a háromszáz valahány "emberből" felkötnék mindet, akkor annak a 3/4-e zsió temetőkben temetnék el. De ezt nem veszi észre a magyar, mert a magyar az hülye.
  • braeburn #3
    Kizárólag önmérsélettel és bizonyos szintű bojkottal tudsz valamit is tenni annak érdekében, hogy ne nézhessenek fejőstehénnek. Ezek a röhejes költségcsökkentések szintúgy a forgalomnövekedést segítik elő a meggondolatlanabbul csevegő, forgalmazó lúzer-júzerek kárára. Hosszú az út még odáig, ahol már nem az eszetlenül költekező, konzumlázban égő és hazug reklámokban hívő fogyasztóból, tudatos polgárrá válik a többség. Amíg az óceánba vizet hordunk és hiszünk benne, hogy ez jó nekünk, önként szolgáltatjuk ki magunkat a rajtunk élősködőknek.
  • Cat #2
    ugyan szégyellem magam hogy ezt reklámozom, de most olvastam, hogy tmobilenál 2 gigát adnak havi 5ezerért, ráadásul ez hsdpa, azaz 3 megabit a sáv. Igazán elgondolkodtató LENNE, ha nem lenne odaírva mögé, hogy AKCIÓS ÁR, KÉT HÓNAPRA ÉRVÉNYES :D

    Nem akciósan simán megfontolandó LENNE kisfelhasználóknak, akár a kábel kiváltására is.
  • smv #1
    Nagyon helyes. Szabályozzák csak őket le a picsába, hogy beszéljünk 10 fillérért, az sms pedig legyen 2. Igazán csökkenthetnék már a mobilnet árát is, mert sikítógörcsöt kapok a sokezer forint/100 mega párosoktól.