Gyurkity Péter

Jön az MIT európai megfelelője

A közösség tagállamai végre megállapodtak az egységes Európai Technológiai Intézet felállításáról, a lépést pedig az Európai Bizottság is támogatja. A pénzügyi alapról is döntés született, így két éven belül beindulhat a munka.

Az EU már jó ideje törekszik az MIT, azaz a Massachusetts Institute of Technology európai megfelelőjének felállítására, ám erről mindeddig nem sikerült megállapodásra jutni a tagállamokkal és a különböző döntéshozó szervekkel. Most azonban megszületett a közös álláspont, valamint sikerült megegyezni a finanszírozás mértékéről, így beindulhat az alapítás folyamata. A cél a tudományos hátrány ledolgozása, amely nem mellesleg az EU egyik legnagyobb félelmének oka.


A nagy példakép MIT

"Ez egy nagyon fontos lépés az EIT létrehozása felé vezető úton. Hozzásegíthet minket azon célunk eléréséhez, hogy új munkahelyeket hozzunk létre, amelyek viszont hozzájárulnak a fenntartható növekedés biztosításához" - magyarázta José Manuel Barroso, a bizottság első embere. Hétfőn a finanszírozási részleteket is nyilvánosságra hozták, eszerint az EIT megalapítását és az alapszervezeteknek tekintett "tudományos és innovációs központok" közötti együttműködést az Európai Bizottság összesen 308 millió euróval támogatja majd. Ez utóbbi szervezetek a nagyobb akadémiák és tudományos intézetek társulásaiból, partneri kapcsolatai révén jönnek majd létre, az egyes területekre szakosodva.

A mostani megállapodás után az Európa Parlamenten van a sor, amely valamivel később, ám még az év vége előtt hozhat döntést a következő lépésről. Ezt követően létrejöhetne az irányító testület, betölthetnék a fontosabb pozíciókat, és elvégeznék a végső simításokat az EIT (European Institute of Technology) felépítésén, struktúráján. Az első "tudományos és innovációs központok" két éven belül jönnének létre, az EIT pedig ezek munkájára támaszkodva kezdené meg működését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #13
    Nem azt akarom cafolni hogy "Újabb fejőstehén a húsosfazéknál ülők számára". Mert biztos van egy ilyen vonatkozasa is a dolognak.

    De szerintem az otlet mar csak azert is jo, hogy egyre tobb EU szintu intezmeny/projekt/kezdemenyezes stb. legyen, meg akkor is ha ezek altalaban a konfliktusok forrasai csak.
    Legyen minel tobb EU szintre emelt kerdes, hogy szep lassan az EU megtanuljon uniokent viselkedni. En nem banom ezt a keserves kinlodast. Csak legyen. Valahogy meg kell tanulni azt hogy mit is jelent a kulonallo nemzetek egyuttmukodese. Es ilyen projekt nincs masik az egesz Foldon.

    Azt is tanulni kell hogy milyen hazassagban elni, hiaba is mondja mindenki hogy az milyen egyszeru. Pedig nem az. Hiaba van ra tobbmillio elo pelda, megse egyszeru, es minden kezdo hazasparnak ujra es ujra meg kell tanulnia.

    Akkor az mitol menne "magatol", minden tanulas nelkul, hogy onallo, fuggetlen es önző nemzetek (cegek, emberek - egyre megy) mukodjenek egyutt. Nem olyan regen meg fegyverrel estek egymasnak, most meg konfliktus nelkuli, 100%-os hatekonysagu egyuttmukodest varunk el. Nem eltulzott ez egy kicsit?

    Es ez szeritem akkor se menne az egyuttmukodes magatol, ha eltuntetnenk azt a reteget amelyik csak a husosfazek koruli marakodasban erdekelt. A "dolgozo emberek" maguk se mindig kepesek az egyuttmukodesre, es az mas kerdes hogy maguktol nem kepesek-e vagy azert nem kepesek-e mert ilyenre nevelni oket celszerubb volt bizonyos celok eleresehez.
    De most ezzel nem vedeni akarom a tolvaj bandat, utalom en oket magamtol is epp elegge, csak felvetem hogy az emberek mentalitasan is van mit csiszolni. Es amig nincs egy nagy europai allamferfi (EUferfi, vagyhat nő, nem akarok en diszkriminalni) addig nincs aki peldat mutat abban a "dolgozo embereknek" hogy mi is az hogy europaisag. Mit tesz (tenne) Europa polgaranak lenni.
    De talan pont a veg nelkuli eroltetese az egyuttmukodeseknek fogja kitermelni ezt az allamferfit.

    Olyan aron meg nem akarok osszefogast es egyuttmukodest Europaban ahogy azt az USA-ban teremtik meg. Kozos ellenseg krealasaval meg hasonlokkal.

    Az is erdekelne hogy szerinted extra figyelem forditasa az europai kutatasra az nem resze-e az "egesz atlanti vilag atformalasanak"?
  • eax #12
    A SZTAKI kb. ugyanennyit... forintban. ;)
  • zzebi #11
    Az USA-ban kutatasra iszonyatos penzt koltenek:
    Egyedul a Johns Hopkins 1.2 milliard dollard kap egy evben az allamtol kutatasra. Ezen felul ennek a tobbszoroset szerik ossze meg plusz ipari forrasokbol. Es ez csak az egyik kutatoegyetem.
  • kernerster #10
    "Ezzel szemben az MIT egyszeruen egy kutatas-orientalt muszaki egyetem, amibol meg van jonehany az USA-ban (pl. Johns Hopkins, Stanford, Duke, Cornell, MIT, Columbia, Harvard)."
    És ez így is van. Sőt ha össze adjuk a költségvetésüket én nem tom mekkor szám jön ki,de hogy 300 milla euoronál több, na az tuti.Ezzel a lépéssel az EIT nem fog kiemelkedni,csak egy lapon lesz említve a felsoroltakkal.Ennyi.
  • zzebi #9
    A sajtokozlemenynek semmi koze az MIT-hoz. Gondolom a cikk szerzoje csupan az MIT es az EIT nevenek hasonlosaga miatt hozta fel az MIT-t peldanak. A hasonlitgatas hibas, mivel az EIT sokkal inkabb a magyar SZTAKI-hoz fog hasonlitani, legalabbis a sajtokozlemeny alapjan.

    Ezzel szemben az MIT egyszeruen egy kutatas-orientalt muszaki egyetem, amibol meg van jonehany az USA-ban (pl. Johns Hopkins, Stanford, Duke, Cornell, MIT, Columbia, Harvard).
    Ezeknek az a legfobb jellemzoje, hogy kevesbe hangsulyos az undergraduate program es foleg a graduate (master, phd) programokra koncentralnak. A graduate hallgatoknak pedig valos kutatasban kell resztvenniuk nap mint nap es mindent publikalniuk is kell a diplomahoz (a master programnal is).
  • halgatyó #8
    szóval csak azt akartam mondani, hogy az alapgondolat szép, csak ahhoz hogy a megvalósult intézmény is értékes, jövőbe mutató legyen, ELŐBB alaposan át kellene formálni az egész atlanti világot. Hogy NE azok irányítsák a háttérből, akik most.
    Addig itt nem fog semmi értékes dolog megvalósulni, csak egy rakás ***
  • halgatyó #7
    Az egész EU egy nagy blabla. Persze, az integráció célszerű lehetne, csak NEM ÍGY. És nem EZEK által, akik a magántőke istenítése közben mindent zsebre tesznek, a dolgozó embereket pedig kifosztják, becsapják, szándékosan elhülyítik!
    Ld. az oktatásügy teljes tönkretételét. Persze akik mindezt csinálták, azoknak a gyerekei méregdrága és csak a benfenteseknek fenntartott magániskolákba járnak... és nem b*ogaják öket hogy miért nem jár minden osztályba néhány túlkoros akik véresre verik mindennap azt, aki nem eléggé gyorsan adja át a tízóraiját...

    És nemcsak Magyarországon van ám ez. Ócsároljuk sokszor az amerikai oktatási rendet, de az európai se lesz jobb hamarosan. 2-3 évtizeddel ezelőtt Németországban rohasztották le szándékosan a szakmunkásképzést, hogy később legyen ürügy a sok büdös bevándorló bepasszírozására az országba, a tiltakozók folyamatos fasisztázása és gyalázása közben... ez a magán-állam hogy ott rohadjon meg, ha létezne egy igazságos Isten, akkor az összes privatizátorokat koldusként rugdosnák mindennap órákon át...

    Büdös rablóbanda az egész bagázs. Nagyon finoman fogalmaztam, nehogy kimodoráljanak....

    Pont ezek fogják megvalósítani az EIT-et? Uugggyan!
    Újabb fejőstehén a húsosfazéknál ülők számára
  • halgatyó #6
    Ebből sokszorta nagyobb egyet NEM értés lesz, mitn az ITER-ből. Szerintem.
    Ugyanis ez sokkal általánosabb, sokkal több minden belesuszterolható, ennek következtében sokkal áttekinthetetlenebb lesz, hogy ki mit tud belőle kimarkolni.

    Emiatt hatalmas marakodás lesz a KONCON.
    Nomeg a nyelvhasználat körül is lesznek gondok, bár asszem kisebbek.
  • BlackRose #5
    Már mi módon nézheti a nép a saját érdekeit? Kérlek ezt magyarázd el nekem. Mi módon képes egy nép valamit csinálni, egyének nézhetik saját érdeküket, egyének cselekedhetnek, de egy nép nem. És éppen ez a probléma, hogy néhány ember dönt a nép nevében, néhány ember mondja meg mi a jó és mi nem, néhány ember és méghozzá nem is a nép hanem a többség nevében ami ugye az elmúlt időben alig több mint a nép fele (általában európában).
  • sgbo #4
    Ez csak egy(szép) illuzió. EU-ban mindenk nép a saját érdeit vagy épp dicsőségét is nézi. Ezért van rengeteg értelmetlen párhuzamosság is.