MTI

Fontos a digitális gazdaság

A digitális gazdaság és azon belül a fogyasztói bizalom kiépítése éppoly fontos a jövő Európájának, mint ötven évvel ezelőtt a szén és az acél közös piacának megteremtése volt - vélte Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő, miután az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban megszavazta Zuzana Rothová cseh néppárti képviselő jelentését a digitális környezetbe vetett fogyasztói bizalomról.

Az európai gazdaság és kereskedelem visszafordíthatatlanul átlép a digitális világba, de az új környezetben az új lehetőségek mellett új kockázatok is megjelennek a fogyasztók és az üzleti szféra számára egyaránt - húzta alá Herczog nyilatkozatában.

"Az elektronikus kereskedelem a fogyasztók bizalmán áll vagy bukik, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy a fogyasztók ugyanolyan törvénytisztelően mozoghassanak a digitális környezetben, mint a hagyományosban, de ugyanolyan szintű védelmet is élvezzenek, mint máshol"- hívta fel a figyelmet az európai szocialista frakciónak az üggyel megbízott magyar előadója. Az elektronikus kereskedelemben az információáramlás könnyedsége és sebessége, a fogyasztói tájékoztatás gyakori hiányossága, a jogsértő magatartások gyors és széles körű terjedése miatt bárki átlépheti, akár jóhiszeműen is, a törvénytisztelő fogyasztás határát.

"A mi politikusi és politikai felelősségünk megteremteni azokat az eszközöket az európai elektronikus környezetben, amelyek révén internet-felhasználóink szabálykövető fogyasztók maradhatnak"- emlékeztetett a képviselőnő.

Herczog Edit javasolta egy európai e-fogyasztói tájékoztató és segélyező portál létrehozását, amely tanácsokkal, válaszokkal, megoldásokkal segíti az európai online fogyasztókat. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az európai társadalmat és gazdaságot fel kell készíteni az elektronikus világra. Fontos, hogy minél szélesebb rétegek férjenek hozzá az információs technológiákhoz, azaz hogy a vidéki térségek lakói, a fogyatékkal élők, az idős korosztályok és a szerény jövedelműek is becsatlakozhassanak Európa digitális vérkeringésébe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!