MTI

Bizalmatlanság gátolja az e-kereskedelmet

Jelenleg mintegy 1 millió internet banki szerződés van Magyarországon, ám az aktív használók ennek csak töredékét teszik ki, aminek oka az emberek bizalmatlansága, ami akadályozza az e-kereskedelem és e-banking szélesebb elterjedését - mondta Sebők András, a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. főosztályvezetője Budapesten.

Az Internet hajó elnevezésű konferencián a bankszakember kiemelte: a pénzintézetek számára egyértelmű, hogy a banki szolgáltatások nem fejlődhetnek tovább az internet, illetve mobilkommunikációs eszközök igénybevétele nélkül. Talyigás Judit, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért alelnöke, a kerekasztal beszélgetés moderátora azt boncolgatta kérdéseivel, hogy mit tehetnének a bankok, a kereskedők, az állam illetve a hatóság, hogy a lakosságban növeljék a bizalmat az interneten történő banki, és kereskedelmi szolgáltatások iránt.

A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy még több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a lakosság szemlélete megváltozzon, és az emberek meg merjék adni bankszámlaszámukat egy internetes vásárlás alkalmával a kereskedőknek. A jelenlévők szerint a fogyasztói bizalom erősítésében nagy szerepe lehet a médiának, amelyeknek nem elsősorban a negatív példákat kellene kihangsúlyozniuk, hanem az egyértelmű előnyöket is. Sebők András válaszában kifejtette, hogy míg a magánembereknek csak töredéke él az internetes fizetés és átutalás, gyors, kényelmes eszközével, addig a vállalatok 80-90 százaléka már napi szinten használja a világhálós fizetési, átutalási lehetőségeket, amelyeknek havi forgalma már meghaladja az 1.000 milliárd forintot.

Gerő Viktor, a Vatera internetes aukciós kereskedő portál ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy 2006-ban 5 milliárd forintos átmenő forgalmat bonyolítottak le, ami a teljes magyarországi becsült internetes kereskedelmi forgalom csaknem 20 százaléka. Regisztrált felhasználóik száma eléri a 300 ezret, akiknek a fele ad és vesz is a honlapon. Kiemelte, hogy 600 ezer terméket kínálnak. Vevőik 70 százaléka férfi, ennek megfelelően a legkelendőbb termékek a műszaki cikkek, az ékszerek, és az utazások.

Nagy Sándor, a G-Roby élelmiszerkereskedelmi cég ügyvezető igazgatója elmondta: 1999 óta vállalják interneten keresztüli megrendelések házhozszállítását, saját járműparkkal Budapesten és környékén. Regisztrált vásárlóik száma eléri a 22 ezret, míg évente mintegy 50 ezer vásárlást bonyolítanak le az interneten keresztül. Tavaly 7 milliárd forintos forgalmukból 1 milliárd az interneten keresztül megrendelt árukból származott. Vevőik 6 százaléka bankkártyával az interneten keresztül fizetett. Négyezer féle termékből választhatnak megrendelőik, akiknek 70 százaléka nő. Az idén az internetes üzletágban 35 százalékos forgalom növekedésre számítanak.

Földes László, a Magyar Telekom csoporthoz tartozó Marketline vezető projektmenedzsere elmondta: portáljuk a megrendelők és beszállítók számára teremt találkozási pontot, így évente honlapjuk segítségével 120 milliárd forint értékű üzletet kötnek ügyfeleik. Lőrincz Vilmos, az internetes piackutatással foglalkozó GKIeNet ügyvezető igazgató helyettese közölte: felméréseik szerint a 14 éven felüli magyar lakosság 5 százaléka, mintegy 400 ezer ember vásárolt már interneten keresztül.

A Magyarországon végzett felmérés szerint a fizetési módok közül 92 százalékkal a legelterjedtebb az utánvét, 6 százalékkal a banki átutalás, és mindössze 2 százalékot tesz ki a bankkártyás internetes fizetés. Kutatásaik azt derítették ki, hogy mintegy 65 ezer cég intézi üzleti, banki ügyeit a világhálón, ezek közül mindössze 6-7 ezer van olyan amelyek az interneten értékesít is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!